16 késszúrással végzett nagyanyjával a 19 éves lány – a bíróság ítéletet hirdetett

Egy évvel ezelőtt szörnyű tragédia rázta meg Szlovákiát: egy fiatal lány 16 késszúrással ölte meg 80 éves nagyanyját. A gyilkosság napján a lány 40 éves apja is életét vesztette: ő a lakóház ötödik emeleti lakásából zuhant ki. A bíróság ítéletet hozott az ügyben.

16 késszúrással végzett nagyanyjával a 19 éves lány – a bíróság ítéletet hirdetett
Forrás: Cas.sk

Egy évet kellett várni, hogy a bíróság ítéletet hozzon a gyilkossági ügyben. Matúš Harkabus, a zsolnai kerületi ügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe azt, hogy a gyilkosság idején a most 19 éves Lucia még majdnem fiatalkorú volt, azelőtt nem volt problémája az igazságszolgáltatással, valamint beismerte bűnét.

A szóvivő szerint Lucia azután ragadott kést, hogy látta édesapját kizuhanni az ötödik emeletről. Azt is hozzátette, hogy miután az elítélt letöltötte büntetésének háromnegyedét, feltételesen szabadlábra kerülhet.

A bíróságon az áldozat, valamint a gyilkos hozzátartozói között kisebb szóváltás alakult ki, ezért a biztonsági őröknek közbe kellett lépniük. A bíróság végül tízéves szabadságvesztésre ítélte Luciát.

Így történt a tragédia:

- egy veszekedést követően az ittas Jozef ráült az ablakpárkányra, majd egy óvatlan mozdulatot követően kizuhant

- a gyerekei a lakásból utána rohantak, a férfi életét vesztette

- a helyszínre kiérkeztek a rendőrök, az idős nő az ablakból figyelte az eseményeket

- Lucia azt ordította, hogy megöli a nagyanyját

- a rendőrök jelenlétében felrohant az ötödik emeltre

- megragadott egy konyhakést, majd 16 késszúrással végzett az idős nővel

Cas.sk/para