Akkor ki is dugta meg Pamelát igazándiból?

Itt járt minap a magyar külügyér (és külgazdász, természetesen, hogy hivatalosan pontos legyek) és bejelentette, hogy márpedig milyen jól meg lett itt dugva Pamela. Azaz, hogy eredmény lett elérve, több is, de nagyon. De annyira, hogy szériában.

Akkor ki is dugta meg Pamelát igazándiból?
Menyhárt József és Szijjártó Péter az MKP pozsonyi székházában

Persze, azonnal jelentkezett is két potenciális apajelölt, akinek a nagyérdemű megköszönheti majd az aktus(ok)ból származó utódot, ha lesz, de lesz, sőt már van is vagy micsoda.

A szarnak ennyi gazdája biztosan nem volna, mondják a környékünkön a népi bölcsek, úgyhogy valamit csak tud az a Pamela, csak van valamilyen siker, örömboldogság, eredmény.

Szóval van min hajbakapni. Mindkét apajelölt azt bizonygatja, hogy ő a nemző a nemzés, sőt a nemzet ügyében. Ki-ki a maga módszerével, a neki kényelmes pózban, lehetőségei és tehetsége szerint tette, amit tennie kellett, férfiasan. Az egyik szerint ő több eredményt (és pénzt) ért el , a másik szerint az egyik csak szerette volna, csakhogy a másik végezte el a gyakorlatban az elvégzendőt. Viszont az elsőnek jutott előbb eszébe, ugyanakkor a másik akarta jobban és így tovább.

Őszintén szólva nekem, „bámész civilnek“ tök mindegy, hogy ki szeretgette meg nagyobb eredménnyel a metaforikus csajt, ha nem én voltam...  A lényeg, hogy a nemzés és a nemzet szempontjából sok szép eredmény szülessen és azoknak mindenki egyaránt örülhessen. Én például örülök akkor is, ha a pártok közben versenyeznek. Viszont jó lenne, ha a végén, illetve közben egyrészt tudnánk még, ki kicsoda. Másrészt, hogy ez a verseny ki-ki érdemének releváns definiálásával is záruljon, már csak a történelmi igazság miatt, amely bár köztudottan nem létezik, mégis mindenki vágyik rá, akár egy piros fürdőriciban vagy anélkül parti homokban futó Pamelára...

Szóval, tudjuk meg majd x év múlva – ha már a közelgő, novemberi önkormányzati voksolás előtt erre nincs esély –, hogy akkor ki is dugta meg Pamelát igazándiból.

Mert ekkora érdembajnokság közepette az egyszeri ember képtelen tájékozódni.

Különösen, ha – és ez most mellékvágány, tudom, de mégis fokozottan zavaró körülmény – a szlovák politikai térfélen szintén brutálisan rosálnak. Matovič már mindenhová, szinte minden más pártba exportált észt és észembert is. Most például saját „pártja” egy parlamenti képviselője nemcsak átigazolni készül (öveket becsatolni, kérem!) kereszténydemokratákhoz, akik nem igazán tudnak magukkal mit kezdeni, hanem egyenesen megpályázza a KDH elnöki posztját. Ez az igazi migráció! Ez az igazi gastarbeiter! Eközben a háttér: Matovič a libsiknek tartott SaS-szel a politikai spektrum másik szélén szintén ágyba bújik az önkormányzati választások alkalmából. Kezd az egész a mindenki mindenkivel-re hasonlítani. Jaj lesz itt még a szimbolikus Pameláknak is, ha nem bírják a gyűrődést... mert gyűrődés, az van.

Mielőtt azonban valaki visszaütné a labdát és engem vádolna, mondván, nem jó nekem semmi, nem tudok örülni semminek, leszögezem: tudok és örülök. Noha nincsenek illúzióim a Fidesz-pénz (értsd a magyarországi adófizetők pénze) idehozatalának egyes céljairól, azért most már mégsem diplomata útlevéllel érkezik egyvalaki aktatáskájában, mint a kilencvenes évek nemzetpolitikájának arany korszakában. S a Híd eredményeit sem veszem félvállról, mert tudom, igazából akkor mutatkozik majd meg a jelentőségük, amikor esetleg egy magyar sem lesz kormánypozícióban, hiszen akkor remélhetőleg az általa létrehozott, kilobbizott garanciaszabályok és intézmények életképessége biztosítja majd a magyarság napi életét, az lesz az igazi próbájuk. Szóval köszönet mindenért mindenkinek, hölgyeim és uraim. Csak épp ez az ovis érdemméregetés (hogy ne kelljen testrész-hasonlatot használnom) méltatlan mindahhoz a munkához, amelyet a két párt valamelyike bizonyára elvégzett valahogyan.

Amelyikük a saját eredményeit képes lesz reálisan látni és értékelni, az lesz képes a konkurens eredményeit is korrekt módon mérni és láttatni.