Andrej Kiska kinevezte az új oktatásügyi minisztert

Andrej Kiska köztársasági elnök szerdán kinevezte az új oktatásügyi minisztert. Peter Plavčan helyét a Szlovák Tudományos Akadémia  (SAV) Prognosztikai Intézetének egykori vezetője, Martina Lubyová veszi át.

Andrej Kiska kinevezte az új oktatásügyi minisztert
Fotó: SITA

Kiska kedden egy rövid találkozóra hívta meg Lubyovát, hogy elbeszélgessenek arról, hogyan is látja az iskolaügy helyzetét. Az új oktatásügyi miniszter feladata az oktatásügy csökkenő színvonalának, valamint a minisztérium erkölcsi felbomlásának a megakadályozása lesz.

„Ez nehéz politikai feladat, mivel több intézkedéshez is szükséges a partnerek politikai készsége” – mondta Kiska.

Lubyová Pozsonyban, Prágában és New York-ban tanult és komoly tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi intézményekkel való kapcsolattartásban. Andrej Danko, az SNS elnöke hétfőn nevezte meg jelöltjét az oktatásügyi miniszteri pozícióra.

webnoviny.sk/para

18:48
Agyrémunió
Pillanatnyilag arról folyik a vita, hogy szabad-e Orbán megdöntése érdekében szövetkezni.