„Arra is jó volt a szalvéta, hogy más ember legyek”

A Kassa Megyei Önkormányzat kulturális intézményeként királyhelmeci székhellyel létrehozott Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet égisze alatt működő Mailáth József Regionális Múzeumban ebből a hatalmas szalvétagyűjteményből a közelmúltban második alkalommal rendeztek tárlatot, melyet az eredeti tervekkel ellentétben két héttel meghosszabbítottak. Egyébiránt két hétig tartott a kiállítás előkészítése és a szalvéták elhelyezése, kompozíciók formájában is, az üvegfalak mögött.

Kozák Antónia (jobbra) Zvolenský Gabriella igazgató társaságában

Kozák Antónia, ha csak egy módja van rá, személyesen fogadja a látogatókat, e sorok íróját is, különösen, amikor megtudja, hogy írni is készülök a kiállításról, de még inkább róla, a szalvéták gyűjtőjéről, életéről. Valamikor gyermekkorában kezdte, bélyegek, plakátok és persze szalvéták gyűjtésével, melyekben azonban akkor még nem lelte a szépet, a varázslatot. Túl egyszerűnek találta őket, félre is tette mind, s majd csak akkor vette elő a szalvétás „csomagot”, amikor észrevette, hogy egyre szebb darabokat gyártanak. Ezzel újraindult a gyűjtés. Elérvén a négyezres számot, nagyon megörült, „hű, nekem sikerült ennyit összegyűjteni!”, kiáltott fel 1997-ben, és mindjárt elhatározta, hogy a következő cél 5 ezer darab.

„Rájöttem azonban, hogy egyedül én ezt már nem tudom elérni, segítséget kértem hát a médiumoktól. Több újságba írtam, hátha akad szalvétagyűjtő az olvasók között, aki szívesen cserélgetne velem. Sehonnan nem kaptam választ. Akkoriban még nem volt annyira elterjedve az internet. Szlovák újságokba írtam, ugyanis Kassára jártam a mozgássérültek iskolájába tizenkét évig, és csak szlovák nyelven tanultam.”

Már korábban is felfigyeltem Antónia egyik szófordulatára, „mindenbe próbáltam kapaszkodni”, de csak most vált világossá, hogy miért. Hatéves korában, amikor éppen első osztályba kellett volna mennie, baleset érte. Azóta testi fogyatékkal él a mosolygós, derűt, optimizmust sugárzó hölgy, aki így folytatja történetét:

„Aztán mégiscsak válaszolt egy újság, hogy tetszett nekik a levelem, közlik rövid szerkesztői megjegyzéssel. És akkor, tessék elképzelni, két hétig jöttek nekem a csomagok, naponta három-négy Szlovákia minden tájáról, de még a szerkesztőségbe is temérdek csomagot küldtek. És jelentkeztek olyanok, akik szeretnének velem szalvétát cserélni. Nem hittem el, hogy egyszerű kis cikk és ennyi jó ember. Valóban érdemes próbálkozni. Tudja, én a mai napig olyan vagyok, hogy aki engem megajándékoz, én mindenkinek küldök ajándékot vagy köszönőlevelet. Próbálom érzékeltetni, hogy értékelem, ha valaki nekem örömet szerez.”

Ezután újabb célt fogalmazott meg Szalvétás Tonka, 12 pontban. Például, szeretett volna egy kiállítást, szeretett volna bekerülni a szlovákiai, majd a világrekordok könyvébe. Mindent elért, amit tervezett. Ez a mostani már a második kiállítása Királyhelmecen ebben a múzeumban Zvolenský Gabriellának, az intézmény igazgatójának köszönhetően, de láthatták már szalvétáit Nagykaposon, Dobóruszkán és Besztercebányán is évforduló alkalmából. S hát ahogy fennebb írtam, a Guinness-rekordok sem csak álmok már.

„Mindez annyira feltöltött engem, hogy most megint írtam 12 pontot, melyet körülbelül tíz év múlva fogok teljesíteni, de nem baj, mert az álmaimért én mindent megteszek, soha nem adom fel. Néha van úgy, hogy egy vagy két hétig nem érkezik semmi, illetve ha küldenek ötvenet, de nekem abból megvan negyven, akkor azt cserélem vagy küldöm tovább. Több mint harminc emberrel levelezek Szlovákiában, miközben jelentkeznek mindig újak, aztán van barátnőm Norvégiában és Franciaországban, velük magyarul kommunikálok, aminek nagyon-nagyon örülök. Ők is küldik nekem a szalvétákat, rendelek internetről, Kassán pedig található három speciális üzlet, ahol lehet szalvétát vasásárolni. Valamikor 1 koronáért adták, ma 40-50 cent darabja. Az ára tehát megvan. Mivel én nem dolgozhatok az állapotom miatt, nagy szerencsém, hogy a családom támogat, jó szüleim vannak, a csodálatos férjemmel tizenkilenc éve vagyunk együtt, soha nem bántott meg, nem adnám őt semmi pénzért. Ezt csak azért mondom, mert a balesetem után volt egy időszak, hogy nagyon bezárkóztam, nem tudtam mit kezdeni az életemmel. Rájöttem azonban, hogy nem szabad így élni – elvégzem az iskolát, és otthon fogok ülni, és majd gondolokozom, hogy miért van ez? Én nem ilyen vagyok. Próbáltam kapaszkodni, emberekkel ismerkedni. Amikor hazajöttem Kassáról, azt éreztem, hogy az emberek valahogy nem tudnak elfogadni, úgy néztek rám, hogy »te csak egy olyan vagy«. Kassán más volt, jártunk bulizni, diszkóba, koncertre, múzeumba. Amint hazajöttem, hirtelen zárt világba csöppentem. Így fogom leélni az életemet?! Tizennyolc éves voltam, hiányoztak a barátaim. És akkor rádöbbentem: nekem kell megtennem az első lépéseket. És mentem, ismerkedtem a fiatalokkal. Azt mondtam, nem kell engem sajnálni, és csak annyit kértem, fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok, senki sem tökéletes. És aki engem elfogad, duplán fogom viszonozni azt a szeretetet. És megváltozott a helyzet.“

Visszakanyarodva a szalvétagyűjtemény szemet gyönyörködtető színes, tarka világába, mely természetesen folyamatosan tovább gyarapodik, hiszen a cél most a 100 ezer darab elérése, Kozák Antónia, vagy ha úgy tetszik, Szalvétás Tonka szenvedélyében az is ott munkált, munkál, hogy lássák az emberek, mindig érdemes, mindig lehet valamivel foglalkozni, ha bajban vagyunk, akkor is. „Arra is jó volt a szalvéta, hogy más ember legyek.“

A dobóruszkai Guinness-rekorder hölgy nem véletlenül sugároz tehát maga köré derűt, optimizmust, mosolygós arccal, a boldog ember eleven hangján.

Bodnár Gyula