Az igazság mint vízválasztó?

Az az igazság, hogy mély és jogos felháborodásunk, érzelmi érintettségünk, sőt esetenként gyászunk mellett szinte semmi biztosat nem tudunk a fiatal újságíró Ján Kuciak meggyilkolásáról. Megalapozott és / vagy megalapozatlan sejtéseink vannak, amelyeknek azonban ha csak a töredéke igaz, akkor azok következményeinek az egész országon végig kell söpörniük. 

Az igazság mint vízválasztó?
Fotó: TASR

Azon belül – bár láttunk már karón varjút a mečiari időkben – valószínűleg egy demokratikus jogállamban (is) magukkal rántanák az aktuális kormányzati garnitúrát. Nem okvetlenül azért, mert egy kormány, bármilyen kormány kollektíve bűnös lenne valaki meggyilkolásában, hanem azért, mert politikai-társadalmi felelősségének értelmezése ilyen olvasatot is hordoz. A csere mint valamilyen emberi felelősségvállalás a megtisztulás szimbolikus részévé válhatna. Nem elhamarkodottan, ne okozzon még nagyobb kárt, káoszt, hanem megfontoltan.

Őszintén szólva nem feltételeztem még Žitňanská igazságügyi miniszter asszonytól mint a kormány „lelkiismeretétől” sem, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában lemondana. Eddig azonban tett már olyan kemény kijelentést, amely iránymutató: elfogadhatatlan, hogy a Kormányhivatalban olyan emberek dolgozzanak, akik kapcsolatban állhatnak a maffiával. De hát ez a normális, gondolhattunk.

Nem. Ezt Szlovákiában ezek szerint mondani kell. Magas posztról. Úgy, hogy a következő lépésként igenis ott lebeg a levegőben az igazságügy-miniszter lemondásának lehetősége. Olyan körülmények között, amelyek az első információk szerint a maffia-kormány tengelyen definiálják a szlovák politikai elit üzleti ügyeit, vagy fordítva: a maffia üzleti ügyeit. Ha mindez bebizonyosodik, az lesz az igazi kenyértörés ideje.

Ha az lesz, mert volt már itt „kilencvenesévek”, s Lexa máig szabadlábon mosolyog.

Igazából ezért meglepő, hogy a Smerben megszólalt egy miniszter lelkiismerete. Marek Maďarič lemondott a kulturális tárca éléről. Indoka, nem képes megbékélni azzal, hogy az ő kulturális minisztersége idején ilyesmi megtörténhetett. Pedig hát evidensnek látszik, hogy közvetlenül ő sem emberként, sem miniszterként nemigen okozta senki lelövését.

Ezt nevezik politikai kultúrának . (Gesztusával egyébként alaposan megszégyenítette és ellehetetlenítette a kormányfőt.)

Másfelől… Mert mindig van egy másfelől is a politikában… Nem titok, hogy Maďarič kisodródott a párt vezetőségéből, és „az inkább autonómnak tartható” személyek közé sorolható a Smeren belül. Meghatározó pozícióból jutott tarthatatlan helyzetbe. Amennyiben rosszmájú lennék, feltételezném, hogy ez, a parlamentben való visszatérés (s nemsokára feltételezhető függetlenedés) számára menekülő útvonal. A megtisztulás és a politikai  túlélés egyik esélye, amely sajnos tragikus eseménnyel együtt érkezett. De nem akarok rosszmájú lenni, rúgtam már én a Smerbe nyilvánvalóan jogosan elég sokszor. Nem verseny ez.

A miniszter lemondása jelezheti, hogy mind a párton, mind pedig a kormányon belül egyre pontosabban definiálható az a „Rubicon”, amelynek a visszafordulás lehetetlensége miatt egyre inkább elkerülhetetlen törésvonallá kell válnia. Ez jelzi majd, mi nem vállalható már az olyan bagázs részéről sem, amely egészen biztosan a régi állampárti és a későbbi mečiari örökség felvállalója (ami miatt sosem lehet hiteles szociáldemokrata ez a párt). Ez jelzi, ki marad a szlovák politikai balkánon, s ki próbál meg átlépni az európai kultúrkörbe.

Hogy ez elvezet-e egy kormányátalakítással járó bukáshoz? Ma még nem tudni, nem feltételezném, de az események pörögnek. Hogy vállal-e Fico akkora kockázatot, amelynek a lemondása („megtisztulása”) utáni újraválasztása lenne a tétje? Frászt. Arra már sokszor volt alkalma. Nem az a megtisztulós, lemondós típus. Pedig ha politikailag esetleg nem is, emberileg ez az ügy, s ami még ki fog derülni, a jövőben teljesen vállalhatatlanná teheti őt és sleppjét azok szemében is, akik pragmatikus szempontból, választóik politikai érdekei miatt ma még együtt kormányoznak vele. Mert az igazság lehet vízválasztó. Még nálunk is.