Az MKP egyszer sem jelölte az Ifjú Sziveket a „nemzeti jelentőségű intézmények” listáján, de miért?

A budapesti Bethlen Gábor Alap 2015-ben közel 250 millió forintot osztott szét a szlovákiai nemzeti jelentőségű intézményeknek. A listán azonban még egy alkalommal sem szerepelt az Ifjú Szivek Táncszínház.

Az MKP egyszer sem jelölte az Ifjú Sziveket a „nemzeti jelentőségű intézmények” listáján, de miért?
Fotó: Ifjú Szivek Táncszínház

A támogatásra jelölt intézményeket az MKP javasolja, az összegről pedig a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) hivatott dönteni,

melynek szlovákiai képviseletében szavazati joggal az MKP elnöke, Berényi József, valamint alelnöke, Farkas Iván élhet.

2015-ben a következő szlovákiai magyar szervezetek számítottak nemzeti jelentőségű intézménynek: a Csemadok, a Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Pro Civis Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a SZAKC, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Selye János Egyetem.

A három hivatásos szlovákiai magyar színházi intézmény közül korábban már a Kassai Thália Színház, valamint a Komáromi Jókai Színház is szerepelt a listán,

az Ifjú Szivek Táncszínházat azonban valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva még egyszer sem jelölték.

„Tíz éve, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények státusza létezik. Szerettük volna megtudni, hogy a három szlovákiai magyar hivatásos színház közül miért csak az Ifjú Szivek Táncszínház nem volt még jelölve soha. Szerettük volna megtudni, mit kell tennünk, hogy mi is nemzeti jelentőségű intézmény lehessünk„ – áll a táncszínház közleményében.

Az Ifjú Szivek Táncszínház tavaly szeptemberben, valamint idén januárban is intézett ez ügyben hivatalos levelet az MKP elnökének, a kérdésükre konkrét választ azonban egyik alkalommal sem kaptak.

Az MKP február 2-án írt levelében az áll, nagyra értékelik az Ifjú Szivek Táncszínház munkáját, mivel azonban

„a Most-Hídhoz közeli Új Szó kampánytémává tette a nemzeti jelentőségű intézmények kérdését, ezért az MKP vezetősége csak a március 5-ei parlamenti választások után kíván visszatérni a témához. Meggyőződésünk, hogy az Ifjú Szivek Táncszínház sem kíván részesévé válni az MKP lejáratását célzó hangulatkeltésnek” - áll Berényi József levelében.

Az Új Szó egyik cikkében január végén hívta fel a figyelmet arra, hogy a Bethlen Gábor Alap nem szakmai alapon dönt arról a körülbelül másfél millió euróról, amelyet a magyar kultúra támogatására fordítanak Szlovákiában. A napilap egyúttal arra is felhívta a figyelmet, a kiemelt jelentőségű intézmények közül több politikailag is aktív, közülük ráadásul a Csemadok kapta 2015-ben a legnagyobb támogatást, melynek elnöke, Bárdos Gyula, aki az MKP választási listájának második helyén szerepel.

Az MKP január végén tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján reagált az Új Szó cikkére, melyben Berényi szerint „alattomos támadás“ érte a pártot a Bethlen Alap támogatásai kapcsán. Berényi akkor úgy nyilatkozott, nincs szükség szélesebb szakmai egyeztetésre, mert az MKP-ban figyelemmel követik, mely szervezetek tevékenysége országos jelentőségű. 

A táncszínház vezetősége február 5-én, pénteken intézte harmadik levelét Berényi Józsefhez.

„Sajnálattal olvastuk a 2016. január 27-i megkeresésünkre érkezett válaszlevelét, melyből kérdésünkre, az általunk felvetett problémára továbbra sem kaptunk választ. Az Ifjú Szivek Táncszínház, vagy bármely más kulturális intézmény jelölését a nemzeti jelentőségű intézmények közé kizárólag szakmai kérdésnek tartjuk” – áll az Ifjú Szivek Táncszínház harmadik levelében.

A táncszínház vezetősége példátlannak, méltatlannak, munkájuk lekicsinylésének és igazságtalanságnak tartja, hogy az elmúlt években senki nem jelölte az intézményt. Sokáig nem is tettek lépéseket ez ügyben, hiszen mint fogalmaztak, úgy gondolták, a jelölés kezdeményezése nem tőlük kell, hogy származzon. Álláspontjuk azonban tavaly, az Ifjú Szivek fennállásának jubileumi évfordulóján változott:

„Tarthatatlannak ítéltük a helyzetet, ezért, 2015. szeptember 11-én kelt levelünkben Önhöz fordultunk a kéréssel, jelöljön minket. Levelünkre nem érkezett válasz, de azt gondoltuk, hogy több évtizedes tevékenységünk, a színház jubileumi évada, valamint a tény, hogy ezúttal mi is felhívtuk valamennyi érintett döntéshozó figyelmét a helyzet teljes mértékben érthetetlen mivoltára, talán változást hoz” – írják a levélben.

Változás azonban nem történt, Berényiék ugyanis az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal sem jelölték az Ifjú Szivek Táncszínházat a nemzeti jelentőségű intézmények listáján, erre pedig konkrét magyarázatot egyik alkalommal sem adtak.

A Ifjú Szivek Táncszínház jelölésével kapcsolatban mi is elküldtük kérdéseinket az MKP sajtóosztályának, amint megkapjuk a választ, cikkünket kiegészítjük az állásfoglalással.


-para-