Az SaS és az OĽaNO mellett Simon Zsolt és a függetlenek is leváltanák Kaliňákot

camera

1

Az SaS és az OĽaNO mellett Simon Zsolt és a függetlenek is leváltanák Kaliňákot

Robert Kaliňák (Fotó: TASR) 

Megosztás

Az ellenzéki pártok és független képviselők benyújtották a javaslatukat a parlament rendkívüli ülésének összehívására. Ennek egyetlen pontja a belügyminiszter leváltása lenne. Az indok az ún. Bašternák-ügy.

Robert Kaliňák (Smer-SD) lesz ezáltal az új kormány első minisztere, akit megkísérelnek leváltani a parlamentben. A javaslatot 34 képviselő írta alá. Az SaS és az OĽaNO képviselői mellett Simon Zsolt, Simona Petrík és Miroslav Beblavý függetlenek. Andrej Danko (SNS) házelnöknek hét napja van arra, hogy összehívja a parlament rendkívüli ülését.

Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) a javaslat benyújtása utáni sajtótájékoztatóján pénteken a parlamentben kijelentette, hogy a Bašternák-ügy az adócsalás mintapéldája. Hozzátette, hogy azt a mintegy kétmillió eurónyi adót, amit Ladislav Bašternák kapott vissza, fordíthatták volna az egészségügyre vagy az oktatásügyre is. Emlékeztetett arra, hogy a Bašternák cége által épített komplexumban bérel lakást Robert Fico, és a vállalkozó közel áll Robert Kaliňákhoz és Ján Počiatekhez is.

A képviselők a parlament rendkívüli ülésén bizonyítékokat kíván bemutatni arról is, hogyan kötődik Bašternák rendőrségi tisztviselőkhöz.

Úgy látják, Kaliňáknak nincs keresnivalója a belügyminiszteri poszton azért sem, mert próbálja elkendőzni az adócsalási esetet azzal is, hogy a média előtt azt hangoztatja, ez egy kitalált ügy. Lipšic szerint ezzel a szőnyeg alá próbálja söpörni az egészet.

Felszólította az SNS-t, a Hidat és a Sieťet, hogy a parlamentben ne védjék meg Kaliňákot a szavazataikkal. Egyúttal felszólította Ficót, hogy költözzön ki Bašternák lakásából.

Kaliňák minderre úgy reagált, hogy semmilyen módon nem avatkozott az ügyben folytatandó nyomozásba, és nem is fog. Visszautasítja azt is, hogy a Smernek ehhez bármi köze lenne.

Kaliňák visszavágott egy olyan adattal, miszerint a Radičová-kormány idején, amikor Lipšic volt a belügyminiszter, 2011-ben a Pénzügyi Hatóság 1200 büntető feljelentését utasította vissza a rendőrség, miközben a pénzügyőrök egyik esetben sem fellebbeztek az ilyen döntés ellen. Kaliňák szerint a Radičová kormány éveiben Lipšic és Igor Matovič (OĽaNO-NOVA) ilyesfajta hozzáállása miatt legalább 711 millió eurónyi adót térítettek vissza illetéktelenül.

A Bašternák-ügy arról szól egyébként, hogy a maffialistás vállalkozó, Marián Kočner által építtetett Five Star Residence komplexumban Ladislav Bašternák cége hét lakást vásárolt 12 millió euróért, majd az üzlet nyomán nagy összegű adót, mintegy kétmillió eurót írt le. Feltételezések szerint az üzlet meg sem történt, mivel ennyi lakásért ekkora összeget kiadni őrültség lenne. Szóval az ügylet célja csak az adóvisszaigénylés lehetett.

(TASR/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program