Azzal gyanúsítják Kaliňákot, hogy blokkolta a razziát Bašternáknál

A pénzügyőrség pozsonyi kirendeltségének vezetője, Jozef Lutter feljelentést tett. A feljelentés még januárban született, aszerint pedig valaki gátolta, hogy a rendőrség razziát tartson a kétes hírű vállalkozó, Ladislav Bašternák, illetve Marek Turčan közös vállalkozásánál.

Azzal gyanúsítják Kaliňákot, hogy blokkolta a razziát Bašternáknál
Fotó: TASR

Tavaly június 29-én rendőrök érkeztek Bašternáknak a pozsonyi Slavínnál lévő villájához, ezzel egyidejűleg pedig a Tupý utcában lévő cégéhez is. 

A villánál Milan Kňažko szomszédos házának kertjéből kamerázhatott a média, az ellenzék azonban ezt a rajtaütést csak egyfajta színjátéknak tartotta, amire szerintük azért volt szükség, mert másnap épp arra készültek, hogy a parlamentben leváltsák Robert Kaliňákot.

Egy további razziáról azonban a Denník N információi szerint akkor még a sajtó sem tudott. A Karadžič utca 10-es szám alatt található Bašternák egy további cégének, a Vega plusnak a székhelye. Ügyészi utasításra a rendőrség ide is elindult, hogy begyűjtsék a könyvelési dokumentumokat, ám a NAKA akcióját vezető rendőrnőnek állítólag valaki odahívott, hogy azonnal forduljanak vissza, és fújják le az akciót.

A Vega plusban Bašternák társai Jozef Deák és Marek Turčan. Utóbbi ügyvéd, egyúttal Robert Kaliňák üzlettársa például a B. A. Haus nevű cégben, amelyben Kaliňák saját bevallása szerint éppen Bašternáktól vásárolt tulajdonrészt. Az említett Karadžič utca 10-es számon van a székhelye Turčan egy további vállalkozásának, a METIS Legalnak is.

Minderről Jozef Lutter, a Pénzügyi Hatóság igazgatóhelyettese és pozsonyi kirendeltségének vezetője tájékoztatott büntető feljelentésében, amit januárban tett a Legfőbb Ügyészségen. Lutter szerint erről a momentumról ugyanis hivatali bejegyzést írt a rendőrnő, akivel tulajdonképpen lefújatták az akciót.

Állítólag olyan megalapozatlan indokkal hívták őket vissza, hogy nem fogják tudni végrehajtani a razziát sehol, mivel a megadott címen a társaságnak nincs irodája, hanem az csak egy kézbesítési cím. Lutter szerint azonban ez nem igaz.

Az ellenőrzést egyébként még aznap egy másik, a nyomozást vezető rendőrnő elvégezte, de ekkor már elmaradt meglepetésszerű rajtaütés.

Luttert január óta senki nem hallgatta ki az ügyben. Ő maga egyébként már nem dolgozik a rendőrségnél, tavaly októbertől a korponai sportcsarnok igazgatója. A Denník N-nek megerősítette, hogy január 16-án feljelentést tett köztisztviselői hatalommal való visszaélés ügyében, részleteket azonban nem árult el, arra hivatkozva, hgoy azt csak akkor teheti meg, ha feloldják titoktartási kötelezettségét. Elárulta azt is, hogy szégyelli magát, amiért nem tett még aznap feljelentést.

Állítása szerint akkor szánta rá magát, amikor Kaliňák reagált a Gorilla-ügyben eljáró nyomozócsoport korábbi vezetője, Marek Gajdoš által adott interjúra. Gajdoš azt mondta, hogy a nyomozók tartanak politikailag érzékeny ügyektől, mert a feletteseik olyankor furán kezdenek viselkedni. "Kaliňák akkor azt mondta, hogy ezt már vagy a tizedik rendőr állítja, de mindegyik konkrétumok nélkül,és olyankor, amikor már civilek - ez felbosszantott, ezért tettem feljelentést" - szögezte le Lutter.

A feljelentésében azt is leírta, hogy a rendőrségi razzia leállítása mögött Robert Kaliňák állhat, mivel ő az egyetlen a magas rangú tisztviselők közül, aki üzleti viszonyban áll Turčannal.

Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy szerinte ki telefonálhatott a rendőrnőnek. Ugyanakkor úgy véli, az ügy kivizsgálható, mert vannak tanúk és mindezt alátámasztó dokumentumok is.

(Denník N/para)

22:03
Hámámivammá
Van az ostobaságnak egy olyan fajtája, ami önmagában is az aljassággal egyenértékű.