Bajnokok Ligája: A Sevilla ellen is kérdéses Pogba játéka

Paul Pogba játéka még a Sevilla elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján is kérdéses, a Manchester United labdarúgója sérülés miatt kihagyta a hétvégi bajnokit.

Bajnokok Ligája: A Sevilla ellen is kérdéses Pogba játéka
Fotó: TASR/AP

José Mourinho csapata a szombati mérkőzésen Marcus Rashford két góljával nyert az Old Traffordon 2-1-re a Liverpool ellen. Pogba nem volt bevethető állapotban, miután a találkozó előtti utolsó edzésen combsérülést szenvedett.

"Nem tudom" - felelte Jose Mourinho vezetőedző arra az újságírói kérdésre, hogy a Sevilla elleni BL-találkozóra felépül-e a francia légiós. Pogba a párharc első, spanyolországi felvonásán csak csereként lépett pályára, igaz, Ander Herrera kényszerű kiválását követően már a 17. percben. Mourinho ugyanakkor a középpályát illetően Marouane Fellaini miatt nyugodt lehet: a belga futballista januárban kisebb térdműtéten esett át, és a Liverpool ellen tért vissza csereként.

A Manchester United a gól nélküli döntetlent követően várja a Sevilla elleni hazai összecsapást, amelyen aligha azt a szórványos kontrákra építő, biztonsági játékot mutatja majd be, mint három héttel korábban vendégként. Ráadásul Mourinho együttese azóta csak győzött - a Liverpool előtt a Crystal Palace és a Chelsea ellen -, noha egyszer sem úszta meg kapott gól nélkül.

A keddi játéknap másik párosának házigazdája, az AS Roma túljutott ugyan a decemberi-januári hullámvölgyén - sorozatban hét tétmeccsen nem tudott nyerni -, viszont egygólos hátrányban (1-2) várja a Sahtar Donyeck elleni visszavágót. Az ukránok nagyszerű formában vannak, idén mind az öt tétmérkőzésüket megnyerték, gólt pedig csak az olaszoktól kaptak, miután a bajnokságban 16-0-s gólkülönbséggel zárták négy összecsapásukat. A rómaiak számára figyelmeztető jel, hogy a Sahtart csak egyszer tudták legyőzni, négyszer viszont kikaptak. Így történt legutóbbi hazai randevújuk során is (3-2-re), s az ukránok 2011 tavaszán végül kettős győzelemmel léptek tovább a BL-nyolcaddöntőből.

mti/para