Bírósági úton kikényszerített klímaőrület

Arra gondoltam, alapvető emberi jogom, hogy az állam házat vegyen nekem Floridában, a tengerparton. Nem ártana hozzá egy Tesla is, és ha már itt tartunk, igényt tartanék az örök életre, több mindenre és kevesebb semmire – csupa olyan dologra tehát, amit kizárólag a Kétfarkú Kutya Párt tud garantálni. Valamint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Ideje beperelnem tehát a magyar államot.

Ha most azt hiszik, szórakozok önökkel, nem látták még az igen tisztelt bíróság minapi ítéletét, amely a kétezer tagú Nyugdíjasok Klímaklubjának adott igazat a berni állam elleni perben, akik szerint a kormány klímapolitikája sérti az élethez és egészséghez való jogukat. A bíróság kimondta: mindenkinek joga van ahhoz, hogy az állam megvédje a klímaváltozásnak az életre, az egészségre, a jólétre és az életminőségre gyakorolt káros hatásaitól.

A bírósági döntésben még csak nem is az a legabszurdabb, hogy a kis, környezetbarát alpesi köztársaságot állítja be a nemzetközi klímabűnözés fellegvárának (Svájc a világ CO2-kibocsátási listáján a 67. helyen szerepel a maga 0,11%-ával), és az sem, hogy a svájci klímanyugdíjasokat vicces módon a Greenpeace segítette ebben a perben – az a szervezet tehát, amely évtizedek óta mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse az elképzelhető legklímaneutrálisabb forrást, az atomenergiát.

Az igazi probléma a döntéssel az, hogy azzal az európai bíróság „egy olyan emberi jogot hozott létre, amely korábban nem létezett, és amely homályossága miatt mindenféle követelésnek utat nyithat” – írja találóan a Neue Zürcher Zeitung, talán nem is tudva, milyen fontos pontra tapintott.

Az emberi jogok legújabb kori, kiterjesztett értelmezői szerint már rég túl vagyunk a klasszikus liberálisok és konzervatívok első generációs minimálprogramján, amely szerint egyéni jogunk van külső, pláne állami beavatkozás nélkül élni, amíg ezzel nem sértjük mások jogait. Az amerikai felfogás nagyon pontos: jogunk van az élethez, a szabadsághoz, a törvény előtti egyenlőséghez és a saját boldogságunk kereséséhez, tehát nem ahhoz, hogy egy kormányzat álljon neki minket boldoggá tenni.

A többnyire ballib jogkiterjesztők, akik nem annyira az egyéni, mint a kollektív jogok talaján állnak, új „jogokat” (szociális, egészségügyi, környezeti, gender stb.) találtak ki, amelyekben az a közös, hogy valakik valamire jogot formálnak, és elvárják, hogy azt hatalmi úton biztosítsák nekik. Szépen hangzik például a fenntartható fejlődéshez vagy a lakhatáshoz fűződő „jog”, de ez csak más emberek egyik legfontosabb egyéni jogának, a magántulajdonához (pénzéhez) való jogának megsértésén át érvényesíthető.

Ilyen újsütetű kollektivista „jog” a klímaváltozástól való állami védelem is, nagyon szórakoztató dolog lesz látni, mire fog kifutni a következő években ez a precedens értékű strasbourgi ítélet. A testület ugyanis most először foglalta írásba, hogy emberi jognak számít a szélsőséges hőhullámoktól való állami védelem, ettől féltek leginkább a svájci klímanyugdíjasok.

Azt is kimondta az európai bíróság, hogy a kormányoknak komolyabban kéne venni a tudományt, amely egyértelműen igazolta a klímaváltozás káros kihatásait. Na most legkésőbb ezen a ponton álljunk meg. „A tudomány” egyelőre azt igazolta, hogy van klímaváltozás, és az ember is közreműködik a CO2-kibocsátásban (bár a nagy részéért a naptevékenység felel) – innentől azonban számos számítógépes modellezés és még számosabb eltérő tudományos meglátás (és sajnos sok felfokozott érzelem, klímapánik) is bejön a képbe.

Például az, hogy ha részben okozói vagyunk is az enyhe felmelegedésnek, annak visszafordítására már nagyon kevés a ráhatásunk (a világ CO2-kibocsátása a párizsi klímaegyezmény óta csak nőtt, ezen még a Covid okozta kétéves leállás sem módosított). Vagy az, hogy csak tovább kutatni, fejleszteni és alkalmazkodni van okunk, pánikba esni nem, ugyanis rohamosan, évről évre esik vissza a klímakatasztrófák áldozatainak a száma.

Ha kellőképpen elterjed klímavédő körökben a strasbourgi ítélet, beláthatatlan következményeknek nézünk elébe. Perek özöne zúdul a nemzeti kormányokra, eurómilliárdok folynak majd szét nagyon kétséges projektekre. Az ENSZ-klímapanel, az IPCC adatainak eddig is klímakatasztrófaként prezentált tálalása csak fokozódni fog, hiszen számokkal kell majd igazolni, hogy az adott európai kormány nem tesz eleget az ügyben, holott, tessék, nyakunkon az apokalipszis.

Nemcsak a megfelelő klímapolitikáról, hanem az azt megalapozó tudásunkról, hozzáállásunkról, filozófiánkról is kiterjedt politikai diskurzust kell majd folytatnunk – ez azonban liberális demokráciában a normál ügymenet része, amit nem helyettesíthet az aktivista bíráskodás. A környezetvédelem valóban fontos, de a strasbourgi testületnek véletlenül sem tartozik a munkaköri leírásába egy nagyon bonyolult, tudományosan is vitatott ügyben konkrét, számonkérhető, napi politikára és főleg irdatlan pénzekre konvertálható állásfoglalást kiadnia.

Pláne hogy úgy tesz, mintha egyetlen állam intézkedése bármit érhetne globális probléma esetén. Kormányzati ráhatás? Ha csak a magyarországi viszonyokra gondolok, a kormányunk szerintem az élet túlságosan is sok aspektusába avatkozik be – de hogy a naptevékenységre is befolyással bírna, azt azért kétlem.

A szerző újságíró, blogja: individualista.hu