70 millió euró!

Nem vagyok híve a gusztustalan sárdobálásnak, viszont a tényeken alapuló kritikának igen, mert a megalapozott bírálat nemcsak a gondokra világít rá, hanem az előrelépést is segíti. Úgy van a közéletben is, mint az orvosnál. Aki miután meghallgatja a páciens panaszát, alaposan kivizsgálja őt, és megállapítja a diagnózist. Ennek ismeretében kezdi el a gyógyítást.

Így vagyok én is Nagyszombat megyével, amely bizony sok vonatkozásban nem egészséges. Nézzünk csak körül lakóhelyünkön és a környező településeken, próbáljuk megállapítani, mi épült, mit sikerült korszerűsíteni, felújítani megyei pénzből? A válasz nagyon kevés kivételtől eltekintve lehangoló. Pedig nem kevés pénzből gazdálkodik a megyei önkormányzat. Tavaly csak az adóinkból több mint 70 millió eurót szedtek be, idén csaknem 10 millió érkezik utak javítására uniós forrásból. Ebből talán végre jut legalább 2 millió legalább a Nagylégen át vezető, 5 kilométernyi lepusztult útszakasz javítására... Pedig ennél sokkal több a rossz állapotban levő megyei közút. Pedig a megye 44 millió eurós hitelt is felvett! Néhány ingatlant meg eladott, miként nem is olyan régen az adósságokban fulladozó dunaszerdahelyi kórházat, amelyet pedig jómagam is szponzoráltam.

Mindezeket szem előtt tartva, szerettem volna megtudni, miként gazdálkodnak a  költségvetéssel.  Az önkormányzat internetes honlapjáról nem kaptam teljes és világos képet. Ugyanis sok fontos adatot, szerződést nem hoztak nyilvánosságra. Csak a megyei vezetők tudják, miért nem. A Transparency International Slovakia országos felmérése szerint Nagyszombat megye az utolsó előtti a közérdekű dokumentumok nyilvánosságra hozatalában. Jóval az országos átlagon alul kullognak a közlekedéspolitikában, valamint  a rászorultak iránti szociális gondoskodásban.

 

 Ha a tisztelt választópolgárok november 4-én bizalmat szavaznak nekem, akkor megyei képviselőként az információs törvény szigorú betartását fogom követelni. Nyilván nem leszek egyedül ezzel az igényemmel. Ugyanis a  polgároknaknak, járásunk vállalkozóinak  igenis tudniuk kell, mire költik a befizetett adóikat. Mennyit juttatnak vissza régiónk iskoláiba, egészségügyi ellátásra, az utak felújítására és sok más olyan feladatra, amely Nagyszombat megye kötelessége. Nem választási kampányként, hanem cselekvésre készen állítom, hogy a szülőföldünk és lakhelyünk nem lehet a megye mostohagyereke! A Csallóköz az eddigi támogatásnál sokkal több gondoskodást és támogatást érdemel. Nem valamiféle könyöradományként, hanem a megyei költségvetés igazságos elosztása alapján!