Gazda(g)ság a régiókban

Az elmúlt héten két EU-s elemzés is napvilágot látott, amely Szlovákia gazdasági helyzetét boncolgatja. Az első egy országjelentés, a második pedig a régiók elemzése. Egyik jobb mint a másik.

 

Az előbbi azt mondja, hasít a gazdaság, a másik pedig arról számol be, hogy Pozsony a 3. leggazdagabb régió az EUban. Valahogy mégsem érhet fülig a szánk. De miért? Azért, mert ahogy a kérdés, úgy a válasz is ott van az előbbi mondatban. Pozsony az, ami úgy igazán hasít, minden más tulajdonképpen utcahossznyival van lemaradva. Nyugat-Szlovákia és Kelet-Szlovákia között is hatalmas különbségek vannak, elég, ha csak a munkanélküliségre gondolunk. Ám Kelet-Szlovákiát és Pozsonyt összehasonlítva minden jóérzésű ember elsírja magát. Erre már évekkel ezelőtt az OECD is figyelmeztetett, a helyzet azóta sem lett rózsásabb. Egyik ismerősöm szerint a megoldás borzasztó egyszerű:

Pozsonyt le kell építeni.

Felettébb humoros… Bár a mai politikai kultúra ott tart, hogy akkor sem lepődnék meg, ha valaki komolyan előállna azzal az ötlettel, hogy Pozsony összes pénzét vegyük el és osszuk szét a többiek között. A “szuperegyszerű” megoldások korát éljük. Kollár, Krajniak és társaik két kávé között képesek komplex társadalmi problémákat a Facebookon megoldani. Persze, szimpatikus az ambiciózus hozzáállás, a tettrekészség, a tenni akarás, és meg is dicsérhetnénk őket érte. Ahogy édesanyám is megdicsért engem, amikor azzal álltam elő, hogy én egy délután alatt meg tudnám oldani a palesztin-izraeli konfliktust. Pontosan 12 éves voltam akkor, és nem ülhettem be a parlamentbe. Szerencsére. Nem úgy a fiúk, Boris és Milan, akik magát a probléma felvetését azonnali megoldásként prezentálják. Alattomos egy módszer.  

Hatalmas különbség van ugyanis probléma felvetése, majd egy összetett megoldás egyszerű bemutatása, és primitív álmegoldás még primitívebb tálalása között.

Na, de vissza a tárgyhoz. A méretes gondok két alapvető témakörhöz csoportosíthatók:

munkahely és oktatás.

A két téma valójában egy és ugyanaz, az elsővel a jelent a másodikkal a jövőt (figyelem: közeljövőt, 5-10 évet) oldhatjuk meg. Így kell őket kezelni, de legalábbis átjárás kell lennie a rendszerek között, mert 25 évvel a forradalom után ott tartunk, hogy Dél-Szlovákiában szinte ugyanazok a problémák, mint két évtizede: alacsony bérek, munkanélküliség, alacsony életszínvonal, alacsony nyugdíjak, leszakadó régiók, alacsony munkaerő-mobilitás, stagnáló oktatási rendszer.

Leegyszerűsítve: több jobban fizetett munkahely kell és a piac igényeihez igazított szakképzés.

Igen, ez a problémafelvetés, és ez még bizony nem megoldás - még ha “családi körben” ez az egy mondat már annak számítana.

Ám kormánypozícióból ildomos tovább is lépni, hát gyerünk! Ugyan kulturális államtitkár vagyok, ám közgazdasági végzettségem van, és noha tisztában vagyok vele, hogy nem egyedül a kulturális ágazat fogja a "jobban-fizetett-több-munkahely" kérdését megoldani, mindig azt tartom szem előtt, hogy a kultúrában dolgozók gazdaságilag is eredményesek legyenek, hiszen csak így képesek új munkahelyeket létrehozni.

A kreatív ipar pályázati felhívás erről szól, de itt nem fejeződik be a történet. A leszakadó régiók kormánybiztosával olyan programot készítünk elő, ami a műemlékek körüli felújítási munkák kapcsán a régi mesterségek újraélesztését támogatja majd, a megemelt kulturális támogatásoknál pedig a munkahelyteremtés is prioritást kap jövőre.

Tisztában vagyok vele, hogy a fentiek összesége egy-kétezer munkahelynél többet Szlovákiai szinten sem jelent, ám az is hatalmas eredmény lesz, amikor ez megvalósul.

Viszont, szerencsére nem vagyok egyedül. A Híd szakmai kabinetjeiben ott ül velem a környezetvédelmi miniszter, a közlekedési miniszter, a mezőgazdasági államtitkár, az oktatási államtitkár, a romaügyi és a kisebbségi kormánybiztos, polgármesterek és parlamenti képviselők. Az egyetértés megvan, mindenki dolgozik rendesen, senki nem áll meg a problémafelvetésnél. Így az eredmények sem maradnak el.