India #1: Sokkoló Újdelhi

Itt a nyár, barátaimmal nekivágtunk a világnak, pontosabban Indiának. Az elkövetkezendő négy hétben félretesszük a mindennapok gondjait, hogy bejárjuk az óriási India néhány régióját. Első állomásunk Újdelhi, ami minden, csak az nem, amit egy világvárostól elvárnánk...

Újdelhi, megérkeztünk. Állapítottuk meg két napja, laza kilenc óra repülés után. Nem tudtuk, hogy mire készüljünk, nem sokat tudtunk Delhiről, meg úgy általában Indiáról. Talán annyit, hogy meleg lesz, na meg néhány érdekességet a városról.

Mikor megérkeztünk és kiléptünk a repülőtér ajtaján, belecsöppentünk az indiai valóságba. Ha három szóban kellene összefoglalnom, akkor kosz, bűz, káosz. Kész kultúrsokk egy csak Európát és Amerikát látott utazónak. Beültünk a taxiba aminek az árát előre leegyeztük, ahogy illik és alkalmi sofőrünk el is indult velünk, hogy „kézbesítsen“ minket a megadott címre. Hát, maradjunk annyiban, hogy nem nem londoni taxis kiképzést kapott. Ha nem vagyunk felkészülve, talán még mindig Delhi utcáit rónánk barátunk Maruti- Suzukijában, és ő minden újabb a taxiban eltöltött öt perc után biztosítana arról, hogy lassan a címen vagyunk, ne aggódjunk, vagy egyszerűen csak kitenne egy random helyen, hisz a pénze már megvan.

Végülis megérkeztünk szálláshelyünkre, egy gondosan lekerített, biztonságiakkal védett utcába. A jobb környékek mind részlegesen le vannak zárva éjszakára. Taxis barátunktól elbúcsúztunk, hogy aztán pár óra alvás után nekivágjunk Újdelhinek.

Nehéz fehérnek lenni Újdelhiben. A fehér ember kuriózumnak számít, ezért az itteniek nagy része nagyon keményen megbámul, de komolyan. Ha bárki azt hinné, hogy csak lecsekkolnak és továbbmennek, az téved. A bátor indiai ember nem áll meg itt, közös fényképet, selfiet kér. A többi meg csak úgy sutyiban lefotóz. Egy rakás embernek pont benne voltam a tökéletes önfotójában, és amikor megpróbáltam kibújni a lencséje látószőgéből, akkor, nagy meglepetésemre, a kamera követett tovább. Fura, nem fura, ez van. De azért inkább fura...

Talán nem meglepő, de a közlekedésben teljes a káosz, nem létezik jelzőlámpa, gyalogátjáró. A közlekedés az erősebb kutya, illetve a hangosabb autóduda, b.szik elvén működik. Aki jól nyomja a dudát és elég vakmerő, az gyorsan haladhat a forgalomban, vagy azzal szemben, a járdán, parkaban, teljesen mindegy.

A mai legszűrreálisabb élményem talán az volt, amikor egy lovát patkoló férfi miatt beállt egy egész utca forgalma. Delhi kellős közepén valaki a lovát patkolta, nekem európai „úrifiúnak“ felfoghatatlan. Másodpercenként legalább ötvenen dudálták le az útról és küldték el az anyjába, de az öreg rájuk se bagózott, égett a keze alatt a munka.

Delhi egy világváros. Mégis sokszor olyan dolgokba ütközik az ember, amiket még álmában sem képzelt volna...