A jó felvidéki magyar föld

Nem gúnnyal, mégcsak nem is cinikusan mondom, s, ha mondom, csak azért, mert eszembe jutott, hogy a napokban lesz negyven éve annak, hogy a felvidéki (Pozsonyhidegkút) származású Gustav Husák és a felvidéki gyökerekkel (Ógyalla) bíró Kádár János közleményt írt alá arról, hogy a Bős-Nagymaros vízléápcső rendszert, mint a szocialista eszmeiség műtárgyát akár esik, akár nem, megépítik. A Közlemény szerződésbe foglalt változatát Lázár György és Lubomír Štrougal látta el kézjegyével 1977. szeptember 16-án.

Telt, múlt az idő, - a tervezgetés ideje - mely tervezgetés egyik alapvetőjeként kiderült, hogy kell a föld; mégpedig Dunacsúnytól Párkányig, Párkánytól Ipolyságig, Komáromtól Gútáig stb., amire kormányrendeletet gyártottak, miszerint az állam felvásárolja az építkezés területére eső földet, aki pedig nem adja el, attól elkonfiskálja, s úgy lőn.

Kábé 70 000 (hetvenezer) hektárt kebelezett be ilyen módon az állam, betetőzve a Csorbatói Egyezményben rögzített vágyát: magán földterület ne legyen Magyarországgal határos.

Az állam által felkínált vételár négyzetméterenként 40, azaz negyven koronafillér volt, (1,2 Eurocent) amit a beruházó becsületesen vagy kifizetett, vagy nem.

Érdemes összehasonlítani modjuk azt, hogy a Szlovákia területén felépült és épülő autó- és egyéb gyárak alatt a földet mennyiért vásárolják fel ma. Nem csalás és nem ámítás: a zsolnai, meg a Nyitra környéki föld caca a 3000 szeresét (háromezer szeresét) éri, mint mondjuk a csallóközi, vagy a mátyusföldi.

Eszem ágában sincs, hogy a színdarabok írásától, vagy a tömegesen felbukkanó falunapok gulyásfőző versenyeitől elcsigázott szlovákiai magyar politikusokat megfosszam küldetésüktől, s valami olyanra irányítsam éber tekintetüket, amihez semmi közük. Csak az kéne! Elég kolonc anyakukon az, hogy tudathasadásos helyzetükben szlovák államplogárként folyamatos perben állnak Magyarországgal. Hová is jutnánk, ha mondjuk egy alaposan előkészített perrel visszaszereznék az elkótyavetyélt földeket?! Még rágondolni is rossz!

Ellenben a kicsit nagyvonalú, picit gőgös és nagyon butuska magyar kormány legilletékesebbjének elárulom: Szlovákia a hágai pert illetően elvetette a sulykot. Azért vetette el, mert pontosan felmérte, hogy a mindenkori magyar kormány egy kicsit nagyvonalú, picit gőgös, nagyon butuska és kimondhatatlanul szakmaiatlan.

(Cseh) Szlovákia 1987-re vásárolta fel, illetve kobozta el az érintett földterületeket, a (Cseh) Szlovák Földalap tulajdonába telekkönyveztette, majd építkezési területként használati joggal átadta azt a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnak. A patt helyzetet teremtő hágai ítélet után, - melyben mindkét felet kötelezték valamire - Szlovákia úgy döntött, hogy, ha Magyarország úgy sem építi meg a Nagymarosi Vízlépcsőt, a földvagyonkával valamit tenni kell(ene). S tett. 2008-tól a területeket folyamatosan visszatelekkönyvezték a Szlovák Földalap vagyonába, s építkezési helyett, EGYÉB földterületbe kategorizálták át. Magyarul: Szlovákia azt az álláspontját szüntette meg, amelyre a hágai pert alapozta. Aztán tovább ment, s különböző vályúközeli egyedeknek el-eladott kicsi parcellákat, építene rá yachtkikötőt, faluvégénkurtakocsmát, egyebeket. S építettek.

Egyébként magam is azt vallom, amit a magyar kormány: egy ilyen piszlicsáré ügy miatt kár lenne elrontani a hagyományosan és álságosan nagyszerű jószomszédi viszonyt Szlovákia és Magyarország között. Hát nem? Há de!