Szilveszter Dunaszerdahelyen akkor és most

December 31-én este, ahogy minden fiatal, én is kimentem megünnepelni az év végét és persze az új év kezdetét. A tervünk nagyon egyszerű volt: fél tizenkettőig egy bárban na jó kocsmában iszogatunk utánna kimegyünk és megnézzük a városi tüzijátékot és a tüzijáték után utcabálozunk. Addig minden rendben volt, amíg oda nem érkeztünk a Szent István térre, ahol tavaly még megrendezésre került ez a kis utcabál, mivel a kultúrház előtti tér néhány éve már le van zárva Hájos úr ügyetensége miatt. Nagy meglepetésünkre egy árva lélek nem volt ott, sőt még Tilajcsik Imi bácsit sem találtuk, aki szerves részét képezte a Szilveszteri programnak az elmúlt húsz évben. Mondhatom eléggé meglepődtünk de folytattuk tovább utunkat a kultúrház felé ahol már összegyűlt egy kisebb tömeg és az emberek egymástól kérdezgették, hogy ha már utcabál nincs akkor lesz-e legalább tüzijáték. Éjfélt ütött az óra az emberek kezet fogtak, megölelték egymást, pezsgőt bontottak és kiabálták, hogy buék. Csak néhány kisebb tüzijátékot lehetett látni amit házak kertjeiből, vagy éppen a panelházak balkonjairól indítottak utukra.

Bevallom csalódott voltam, mert ez nem az a jól megszokott szerdahelyi Szilveszter volt és csak arra tudtam gondolni, hogy mit vesz még el tőlünk ez a városvezetés és mikor mondják végre azt az emberek,hogy elég. Hájos polgármester úr pedig mikor veszi már észre, hogy egy öt éves kislány is jobban irányítaná ezt a várost, mint ő. Imádtam ezt a várost és büszke voltam arra, hogy Dunaszerdahey szülöttje vagyok de ez a szeretet már a múlté. Sok barátom van a környező falukból, akik mindig mondják, hogy milyen jó nekem, mert szerdahelyi vagyok, mennyivel egyszeűbb az életem és, hogy ők milyen szívesen cserélnének velem. Régebben még nevettem ezen egyet és csak annyit mondtam: látjátok srácok, nekem bejött az élet. Az elmúlt két év alatt ez megváltozott. Két év alatt a városvezetés csak azt érte el, hogy sokan megutálták a várost, ami koszos, romos és kihalt. 

Sajnos az emberek nagy része még mindig csak ül otthon a helyes kis karosszékében és tétlenül nézi, ahogy leamortizálják szülővárosát. Meddig hagyják még ezt az emberek? Meddig lehet ezt még fokozni és mi lesz a következő áldozat?

Egy szó, mint száz: ez már nem az a jól megszokott Szerdahely...