„Még, még, még, még, ennyi nem elég…”

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter minapi szlovákiai látogatásakor kiemelt néhány fontos előrelépést, ami az utóbbi időben a magyar kisebbséget érintette, utalva a két kormány közötti jó viszonyra is. Különös, hogy ez éppen az MKP székházában történt. Annál az MKP-nál, amely parlamenten kívüli párt lévén ezekben a kérdésekben nem nagyon tudott labdába rúgni. Bár Menyhárt József szerint „helyén kezelik” a (Híd által) elért eredményeket, ezt a „helyén kezelést” valahogy nem igazán tudjuk értelmezni. Az MKP által kiadott nyilatkozatok rendre az „igen, igen, de mindez nem elég” jegyében születnek. Szijjártó gyakorlatilag annak a szlovák kormánynak az eredményeit emeli ki az MKP székházában, amelyre az MKP kígyót-békát kiált. A Hídat nap mint nap azért kárhoztatja, hogy a SMER-rel és az SNS-szel lépett koalícióra, ami szerintük „elvtelen magatartás”. A magyar kormánynak viszont többet ér az, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a szlovák kormánnyal, s ezzel egyben tartsa a V4-eket, amelynek európai politikára gyakorolt hatása egyre erőteljesebb. Ezért nem veti fel – ha azonos mércével mérünk, ugyanúgy „elvtelenül” – a magyar kisebbség mindennapi léte szempontjából marginális, szimbolikus kérdéseket. Azért nem, mert tudja, hogy egyelőre csak fölösleges és parttalan vitákat generálna vele anélkül, hogy látható eredményt érne el. Várja a megfelelő pillanatot.

Nincs annál kényelmesebb dolog, mint MKP-nak lenni akkor, amikor a Híd kormányon van. Hogy miért?  Mert csak ki kell mondani azt a mondatot, hogy „mindez nem elég”. Az MKP-n gyakorlatilag senki semmit nem fog számon kérni. Persze valamilyen eredményt jó lenne felmutatni, ezért a magyar kormány a pártot gyakorlatilag lélegeztetőgépen tartja azzal, hogy rajta keresztül óriási összegű támogatást juttat a magyar közösségnek, amiért az MKP-nak még kilincselnie sem kell. Ez az egyetlen dolog, amit az MKP felmutathat egy következő parlamenti választáson. Félreértés ne essék, minden fillérre szükség van, és én őszintén örülök annak, hogy a magyar kormány nem csak a szimbolikus deklarációk szintjén viseli szívén a magyar kisebbség sorsát. A magyar külügyminiszter tudhatja a legjobban, hogy nincs eredményes politizálás parlamenti képviselet és kormánytagság nélkül. Különösen érvényes ez a kisebbségi érdekképviseletre. Ahogy egy futballmeccsen is a lelátón tolongó nézők gondolatban pontosan tudják, hogyan kéne gólt rúgni. De a gólt csak az tudja berúgni, aki ott van a pályán. Aki a partvonalon kívül van, annak marad a bekiabálás.