Merre tovább szlovákiai magyar kultúra?

Tegnap volt a magyar kultúra napja. Szlovákiai magyar kultúra napja híján ekkor ünnepeljük az egyetemes magyar kultúrát és a szlovákiai magyar kultúrát egyaránt. Persze, kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán külön szlovákiai magyar kultúra napjára. Mindenesetre, az biztos, hogy ez a nap jó a megemlékezésre és tökéletes az ünneplésre.

A kettő között hatalmas a különbség, és bár mindkettő egyszerre is művelhető, nem mindegy, hol a hangsúly. Ám mint mindig, közös pont is van: a köszönetnyilvánítás. 

Nem lehet elégszer elmondani,

hogy hatalmas köszönet jár mindenkinek, aki a magyar kultúráért dolgozik.

Legyen ez nap mint nap, alkalom adtán vagy csak évente egyszer - talán épp ennek a napnak köszönhetően. 

Természetesen, azok, akik sok év múltán sem adják fel, és bár sokak számára érthetetlenül, de szerencsére eltántoríthatatlanul dolgoznak, megérdemelnek minden tiszteletet és kitüntetést. Ezért is volt öröm jelen lenni a Csemadok-díjak átadásán Galántán. Gratulálok minden díjazottnak. Ahogy azt is nagyon becsülendőnek gondolom, hogy az országban sok helyen szerveztek rendezvényeket erre a napra. Volt, ahol illusztris vendégek is tartottak beszédet, mint idehaza Dunaszerdahelyen, ahol Kövér László, magyar házelnök beszélt. 

Az elhangzottak Galántán és Dunaszerdahelyen is a megmaradás, megőrzés és a múltba tekintés köré épültek. Vitathatatlan, hogy nagyon fontos a múlt ismerete, hogy a jelent megérthessük, hiszen csak így tudjuk építeni a jövőnket - ezt számos gondolkodó elmondta előttem. Én mégis úgy gondolom, hogy egy ilyen napon (és nemcsak ezen a napon) a bevezetőben említett hangsúlyt mégis inkább a múlt érdemei mellett a jelen sikereinek ünneplésére kell fordítanunk. Bezárkózás helyett, nyitnunk kell mások, más kultúrák felé, el kell hinnünk, hogy hihetetlen előnyt jelent számunkra, hogy pusztán kisebbségi létünknek köszönhetően mindig keressük, és meg is látjuk az átjárást kultúrák között. 

Ha úgy tetszik, “használjuk ki” bátran, hogy 2017 a szlovákiai magyar kultúra szempontjából kiemelkedően sikeres volt. Mindenki, aki nagyot alkotott, példaképként állhat előttünk. Hiszen egytől egyig azt igazolják, hogy szlovákiai magyarnak lenni, nem hátrány, hanem előny. És ezt komolyan gondolom. Hiszen azt igazolják, hogy amellett, hogy a szlovákiai magyar és magyarországi kultúrközeg nagyra értékeli a munkájukat, a szlovák szakma, sőt a nemzetközi is ismeri, jegyzi és elismeri őket. Így az ő sikerük kicsit mindannyiunk sikere is egyben. 

Tehát álljon most itt pár név, akiknek ily módon sokat köszönhetünk és akik előtt kalapot emelhetünk 2017-ért a magyar kultúra napján:

  • a dunaszerdahelyi Németh Ilona az államelnöktől januárban átvette a Pribina-kereszt II. fokozatát - “Szlovákia kulturális fejlődését elősegítő érdemeiért”
    Itt egy jó cikk vele az Új Szóból.
  • a kassai Kristóf György OUT című filmét Szlovákiából elsőként választották be az “un certain regard” filmek közé, és elsőként versenyzett az Arany Kameráért a Cannes-i Fesztiválon. A Jókai Színház színésze, Bandor Éva is nagyon kellett ehhez a sikerhez. Az interjú a rendezővel a fesztivál oldalán itt olvasható.
  • a nagycétényi Borbély Alexandra átvette decemberben az európai Oscar-díjat, az Európai Filmdíjat a legjobb női főszerepért a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért. A Pravda nagyinterjúja ezen a linken érhető el. 
  • a párkányi Hégli Dusan elsőként Szlovákiából elnyerte a Prix Tournesolt a Finetuniggal az egyik legnívósabb európai színházi fesztiválon Avignonban. A Magyar Narancs kritikája itt olvasható.

És mi a közös mindannyiukban? 

Egytől egyig úgy gondolják, hogy nyitottságuk, európaiságuk, több közép-európai kultúrában való jártasságuk és jövő felé fordulásuk meghatározó érték számukra, mert így tudnak alkotni, így tudnak kiteljesedni, nagy szavak nélkül: így tudnak világraszólót létrehozni. Valljuk be, mindannyiunk igen nagy örömére. 

Meggyőződésem, hogy ők jó úton járnak. Biztos vagyok benne, hogy ennek köszönhetően sokunkban erősítik a meggyőződést, hogy a szlovákiai magyar kultúra jövőjét nem a magunkba fordulás, a múltba révedés és a falak építése jelenti, hanem az önbizalommal teli nyitott gondolkodás. Hiszem, hogy nekünk is ezen az úton kell járnunk. 

Ha úgy tetszik, legyünk mind kassaiak egy “Márai-definició” alapján miszerint, ha kassai vagyok, akkor elmondhatom, hogy “Igen, otthon vagyok, az örök Magyarországon és az örök Európában vagyok.” Ebben az egy mondatban talán minden benne van.

Ahhoz, hogy ebben lépni tudjunk most minden esélyünk megvan - és igen, ez most a reklám helye: hét év után újra megalakítottuk a kisebbségi osztályt a kulturális minisztériumban, amelynek a szlovákiai magyar kultúrstratégia kidolgozása is a feladata lesz. (Többek között azt is eldönthetjük, szeretnénk-e szlovákiai magyar kultúra napját.) Ha számba veszem, hogy emelett az idén már a Kisebbségi Kulturális Alap többségében választott képviselői döntenek a megduplázott pénzkeretről, akkor én egy nagyon komoly esélyt látok magunk előtt a szebb jövőre. Így még több okunk lehet örülni és ünnepelni, nemcsak január 22-én. Persze, az esélyt ebben az esetben nem elég meglátni, élni is kell vele. Én mindent meg fogok tenni ennek érdekében.