Magyarország: Mobileszközök 2013

Ősszeszedtük mennyire mobil a magyar. Nem meglepő, hogy a nemzet, amely szeret beszélni, az okostelefont sem veti meg. 2,4 millió smartphone van tőlünk délre a zsebekben.

Tény, hogy egyre gyorsabban terjednek világszerte az okostelefonok. Amerikában és Nyugat-Európában már az eladott telefonok 90 százaléka okostelefon. A magyar piacon ugyan még nem ez a helyzet, de tavaly év végén a Telenor Magyarország által eladott készülékeknek a fele már ebbe a kategóriába tartozott.

Kis nemzetközi kitérő

7 milliárdos népességünkből – 3,5 milliárd embernek van mobilja, 30%-a okos telefon. Ezt a mobithinking valószinűsiti. tt nagyon sok érdekes adat elérhető, de bennünket most Magyarország jobban érdekel.

Magyar valóság:

6,8 millió a hagyományos mobiltelefonok száma, melyből 2,4 millió okos telefon. Ez nem is hangzik rosszul.

Érdekes adat, hogy az okostelefon-használók több mint 60 százaléka szokott internetezni a telefonján. Vagyis az okostelefon-tulajdonosok harmada egyelőre nem él telefonja egyik legfontosabb képességével, sem mobilinternet szolgáltatás, sem WiFi használatával. Csak úgy simán is jól mutat a kávéház asztalán, hiszen szép nagy és jól látható :)

Ugyanakkor az okostelefonnal rendelkező iskolázott, fővárosi, fiatal férfiak mintegy 70 százaléka mobilnetezik.


A magyarok elsősorban szórakozásra, videoletöltésre, közösségi oldalak látogatására élménymegosztásra, zenehallgatásra használják az okostelefonokat, hasonlóan a világ más fejlett régióihoz.

Okostelefon-felhasználók 45 százaléka rendszeresen látogat ilyen oldalakat telefonján. Sőt, a községekben, falvakban élők közül többen látogatják a közösségi oldalakat, mint ahányan e-mailt használnak.

A Facebookot valamivel több mint 1,2 millió felhasználó nézi okostelefonján is Magyarországon.

(eNET 2013 február – 1000fős)

Android vs. iOS

Az Android és IOS dominanciája nálunk is érvényes:míg korábban a vevőkre a márka preferencia volt jellemző, ma már egyre inkább az operációs rendszer alapján választanak készüléket.

 

Mi történik holnap?

2014-ben világszinten már több mobil internet előfizető lesz, mint vezetékes, s a mobilosok 2015-ben már legalább 2 milliárdan lesznek. Világszinten 2014-ben a mobil adatforgalom 50 százalékát az okostelefonok generálják majd. Magyarországon hasonló folyamatok játszódnak le, amit befolyásol az is, hogyan alakul a következő időszakban az okostelefonok ára.

Desktop vs. Mobile

Íme egy grafikon mely jól példázza, hogy a mobil mennyire fogja kanibalizálni a desktopot. Az alsó vonal jelöli a mobileszközöket :)


A végére egy kis tablet 

A 18-54 éves internetezőknek mindössze  5 %-a rendelkezik táblagéppel, megközelítőleg 340 ezer táblagép használó van hazánkban. Jellemzően magas státuszúak használják, 37%-uk diplomás.

Elsősorban e-mailek, hírek olvasására, tartalom fogyasztásra, mintsem tartalom generálásra használják. Főként otthon, jellemzően munkaidő után történik, mely egy nyugodtabb, hirdetések befogadására alkalmasabb környezetet biztosít.

Egy igazán hasznos infografika arról, hogy merre halad a világ a DigitalHungary.hu-n. Az inforgrafikát mindenki szereti.


Nos, aki még nem volt eddig okostelefon-hívő, az jobban teszi, ha kétszer meggondolja és utána még egyszer. Emellett már nem lehet elmenni.

--

Komolyan gondolja a céljait a weben? Keressen meg egy ingyenes konzultációra! Itt dolgozom: Brainsum online reklámügynökség