Trianonok

A gitt, amit nem lehet kiköpni, lenyelni pedig nem tudunk.

Trianon a nagyobbik versailles-i palota. Trianon a dátum. Trianon az emlék. A valóság. A folyamat és egy döntés. Az ott és az akkor. Az itt és a most. Történeti probléma és indulat. A matrica és a póló. Veszteség és lehetőség. Az adatok és a lelkek. A magyar és a nem az. Ami elválasztott és ami összeköt. Gyász és harag. Felelősség és magyarázat. A kibúvó és a felmentés. Bűnbánat és bűnbocsánat. A fátum és az Idő kizökkent kereke. A sok és a kevés. A rákfenénk és a néma erőnk. Az ok és az okozat. Az egyrészt és a másrészt. Közel száz, szétpergő év, és egy konkrét nap.

Trianon az, amikor az otthon, nem az itthon. Az elvált Haza és a Szülőföld szerelemgyermeke. A természetes idegenség. A folyamatos úton levés onnan ide, és fordítva. A hangos közhelyek, és a jobbára kimondatlan, formátlan érzések kötéltánca. Valami, amiről mindenkinek eszébe jut valami, de személyesen nem élte meg talán már senki se. Aminek nyomaira örökösen rábukkanunk. Amit állandóan hordozunk. Az otthagyhatatlan és letehetetlen kereszt. A gitt, amit nem lehet kiköpni, lenyelni pedig nem tudunk. A vigyázállásban hallgatott rossz dikciójú ünnepi beszéd. Patetikusnak szánt kiüresedett klisék. A nemzeti összetartozás természetes érzése. Az elmúlt gyomorideg a határon. Egy darabka magyar múlt, ami nagy, kialvatlan szemeivel könyököl a kitört üvegű pókhálós ablaknál, tölt valamit nekünk is, és kérdez. Mi pedig sose tudjuk, mit feleljünk.

Múltba vesző elmosódó illatokban, fakuló hangokban. A diszkrét reformátusságom. A dédim elfeledett csallóközi szavai. Dédnagyapám keménycsontú bajuszos arca. Néhai apám cigarettafüstje, és édesanyám hangos kacaja. Bennem lapuló gesztusok. Bizonyos frusztrációk. Szívembe karcolt emlékek. Régi karácsonyok és nyarak. Az első erdélyi vonatút öröme. Trianon a torokszorító búcsúzkodás. Trianon a kemény kézfogás. Trianon a számtalan.

Ez mind például.