Trnavai feeling

Negyvenöt év után a bajnokság megnyeréséhez ért a nagyszombati együttes az elmúlt vasárnap, és ha legyőzi a DAC-ot, már senki sem veheti el tőlük a bajnoki aranyérmet. Beharangozták a teltházat és nagy ünneplésre készült a város.

Megjegyzem, először voltam a Anton Malatinský stadionban, és kíváncsian vártam, milyen is a leendő bajnok stadionja. Míg a mínusz kettőről feljutottam a press szektorba, amely a VIP ülőhelyek felett van a legfelső sorban, volt időm körültekinteni, és konstatáltam magamban, hogy a mi MOL Arénánk szebb, praktikusabb és szerethetőbb (legalábbis nekünk).

Szóval elfoglaltam a helyem, és mivel sálam és trikóm nincs, nem is illene ebbe a szektorba, azért egy DAC-os karkötőt biggyesztettem jobbkezemre, hadd lássák a piros feketék, kiért is vagyok a helyszínen. Volt pár zsurnaliszta, nem is kevés, akik bizony Spartak mezben tudósítottak.

A jegyzőkönyvet tanulmányoztam, és mondom magamban, nagy baj nem lehet. Habár nem töltöttük meg a vendégszektort, és cca 17 ezren ellenünk ordítottak, de a felállítás jónak tűnt.

A két szurkolótábor egymásnak feszült, és Nagyszombat megmutatta, hogy igenis szeretik a futballt, ha megy a csapatnak.

Útjára indult a labda, és a 11. másodpercben odalépett rendesen a bekk Vidának. Na, mondom, ne csináld spori, hogy nem láttad, szerintem sárgalapos fault volt. Dehát ki látott már 11-dik másodpercben sárgalapot adni, hazai játékosnak, pláne Nagyszombatban.

A mérkőzés folytatódott, közben zengett a stadion, előttem kettővel 12-13 éves srácok „bi, a bi, a bi Maďara do hlavy” jelszóval lengették piros-fekete sáljukat. Egy pillanatig át is futott fejemben az iskola nevelő hatása, de hát a közeg a legjobb pedagógus, tartják sokan.

Negyedik perc, egy hazai támadás bal feléről és Tomáš Huk szalad a csatár mellett, aki abban a pillanatban feldobja magát a 16-on belül. Felzúdul a lelátó a játékvezető meg sípol. Nem kifelé szabadrúgás és sárga lap a színielőadásért, hanem tizenegyes és sárga a védőnknek.

Na kezdődik, mosolyintom el magam és szembesülök azzal, hogy ezek semmit sem akarnak a véletlenre bízni:

1:0.

Próbáljuk tartani a labdát, és a mélységi lapos felpasszokat erőltetni, kihasználva a fiatal Bayo ügyességét, amikor megfutnak a bal oldalunkon, és a sárgalapos Huk a partvonal mellett kétlábbal ugrik becsúszó szerelést végezni.

Fejemhez kaptam, és nem hiába.

Újabb sárga, és mehetett zuhanyozni a fiatal játékos. Óriási, megmagyarázhatatlan hiba részünkről, miközben edzőnk mutogat, kiabál és átszervez.

Parázs hangulat, szinte kézzel fogható volt a feszültség.

Tizenegyedik perc, és a Fortuna liga legalattomosabb játékosa Pehlivan játssza el a nagyhalált Kalmár belépője után. Ebből egy lökdösődés alakul ki, és villan a piros, mindkét csapatból kiállított egy-egy játékost.

Tőlünk teljesen jogtalanul, de meg lehet nézni a felvételeken, „biztos” vagyok abban, hogy a Szlovák Labdarúgó Szövetség is látta.

Tudtam, hogy nagy lesz a nyomás, de, hogy ezt meg merik csinálni… Megjegyzem, óriási fegyelmezetlenségünkkel a malmukra hajtottuk a vizet, ezt álmomban sem gondoltam volna.

Szó szerint kivégezték csapatunkat, amihez mi a legjobb partnerek voltunk. Fegyelmezetlenség, túlpörgött játékosok, nem bírt nyomás és még sorolhatnánk…

Amit viszont a játékvezető és asszisztensei csináltak az példátlan, elszomorító és elviselhetetlen.

Sokadmagammal nem tudok a Spartak Trnava csapatának gratulálni a megszerzett bajnoki címhez.

Így nem…

Viszont egy valamit sejtek, hogy nekünk nem fog kelleni 45 év egy bajnoki cím megszerzéséhez, mindenekelőtt a fair play és a sportszerűség teljes tiszteletbe tartásával.

Hajrá DAC