Boris Kollár kirúgta három képviselőjét!

A szlovák celebvállalkozóból lett politikus szerdán sajtózott erről.

Boris Kollár kirúgta három képviselőjét!
Boris Kollár (Fotó: TASR)

A Sme Rodina formáció elnöke, Boris Kollár szerdán délelőtt közölte, hogy parlamenti frakciójukból kizárták három képviselőjüket, Rastislav Holúbeket, Peter Marčeket és martina Šimkovičovát.

Kollár kijelentette, hogy kedd óta nyolc taggal működik a frakciójuk.

"Miért? Így írhatnák le ezt: fogalmam sincs, nem tudom. Ez az, ami jellemzi őket, mivel egyáltalán nem vesznek részt a frakcióüléseken. Nem járnak, aztán fogalmuk sincs semmiről, és nem tudnak semmit" - húzta alá.

Kiemelte, hogy ők hárman gyakran másként is szavaznak, mint a frakció többsége. A kormányprogramról való szavazásnál például vagy tartózkodtak, vagy pedig meg sem jelentek a szavazáson.

Milan Krajniak arról is tájékoztatott, hogy Holúbeket és Marčeket a pártból is kizárták. Vélhetően Šimkovičovával is ez történt volna, de ő nem volt a párt tagja. 

Azt is elárulta, hogy Šimkovičová a közutakról szóló törvény módosításáról való szavazáskor Holúbek helyett is voksolt. Ez lehetett az egyik oka, hogy hiányoztak a frakció üléseiről, mivel kérdőre akarták őket vonni. Šimkovičovát emiatt felszólította, hogy mondjon le képviselői mandátumáról. (2009-ben már történt hasonló eset, amikor az akkor még ellenzéki képviselő, Iveta Radičová kolléganője, Tatiana Rosová helyett szavazott. Beismerte hibáját, és lemondott mandátumáról.)

"Megtudtuk, hogy Procházka és Baran urakkal tárgyalnak, aki az oligarcha mintapéldánya és a Sieť pártot finanszírozza" - jelentette ki Kollár, aki szerint a három képviselő szeretne belépni a Sieť frakciójába. Az említett oligarcha testvére Holúbek szomszédja. Kollár úgy véli, ez egyenlő a képviselők megvásárlásával.

Elmondta azt is, hogy "egy bizonyos személy" 600 ezer eurós követelést próbál behajtani rajtuk. Kollár szerit ez egy régi kampányhoz köthető, amelyet a mozgalom még akkor vezetett, amikor Peter Marček vezette. Krajniak szerint most azon dolgoznak, hogy kiderüljön, a követelés valóban létezik, vagy csak azért jelentkeztek vele most, mert a párt bejutott a parlamentbe, és igényt tarthat az állami támogatásra.

(TASR/Aktuality.sk/para)