BORZALOM: Kamaszfiú fulladt meg, miután beszakadt alatta az akna

Miután kihúzták, már nem tudták újraéleszteni.

BORZALOM: Kamaszfiú fulladt meg, miután beszakadt alatta az akna
A helyszín - Forrás: Noviny.sk

A 17 éves Lukáš kedden is dolgozni volt egy, az otthonához közeli pékségnél Pozsony-Ligetfaluban. Miután azonban reggel nem jött haza, a családja keresni kezdte, és azon az útvonalon haladtak végig, amelyen általában ő is menni szokott. Ez pedig az Úderná utcai ipartelepen vezet keresztül. 

A keresésére indult egyik férfi szinte azonnal észrevette, hogy a kerítés melletti akna tetejéről hiányzik egy raklap, amivel korábban letakarták, és feltűnt neki az is, hogy a darabjai az akna alján, a víz felszínén úsznak.

Emiatt kihívta a mentőegységeket, a tűzoltók viszont már csak a fiatal holttestét húzták ki a vízből.

A törvényszéki orvosszakértő nem tudta kizárni az idegenkezűséget, emiatt elrendelte a boncolást, ugyanakkor az igazolta, hogy a fiú halálát fulladás okozta, közvetlenül tehát ahhoz senki nem járult hozzá. 

(Noviny.sk)