Bugár szerint is itt az ideje beszélni egy kényes témáról

Bugár Béla, úgy látja, érdemes lenne vitát indítani a regionális közigazgatási egységekről Szlovákiában.

Bugár szerint is itt az ideje beszélni egy kényes témáról
Bugár Béla (Fotó: TASR)

A Híd elnöke úgy látja, hogy ugyan jó ideje nyolc megyére oszlik az ország, ezzel a rendszerrel az emberek nem tudtak azonosulni, és máig távolinak érzik maguktól a megyéket. Ennek tudja be, hogy a választóknak csak nagyon alacsony hányada vesz részt a megyei választásokon.

"Helyénvalónak tartom, hogy vita induljon Szlovákia területi felosztásáról" - szögezte le, hozzátéve, hogy a Híd programjában erre két verziót is találni.

"Vagy történelmi felosztásra volna szükség, tehát 16 megyére, vagy pedig ún. municipalizációra, tehát hogy a kisebb községek csoportosuljanak nagyobb agglomerátumokba, melyeknek a polgármesterek már eleve a képviselői, és ők döntenek róla, merre is fejlesszék az adott térséget, ahol élnek" - magyarázta Bugár Béla.

Úgy véli, a témáról folytatandó vitát nem gátolja sem a belügyminisztérium, sem az SNS, sem az ellenzék. A belügy ugyanakkor hangsúlyozza, csak olyan felosztás képzelhető el, amelyet társadalmilag és a politikai spektrumban is széleskörben elfogadnak.

Az SNS arra emlékeztet, hogy ez a téma részét képezi a választási programjának, de ebben a választási ciklusban erre nem kerülhet sor. A párt a régi három megyés rendszert támogatja egy-egy kelet-, közép- és nyugat szlovákiai kerülettel.

Robert Fico 2013-ban a 3+1-es felosztásról indított volna vitát, ahol a fenti három megye mellett a negyediket a főváros adná. Az akkori ellenzék azonban ezt központosításnak vélte. Az ellenzék inkább a több megyés rendszert választaná, felmerült 16, 18, de 22 megyével rendelkező felosztás is, de akadt olyan is, aki megszüntetné a megyéket.

Szlovákiában 2001 óta működik ez a felosztás. Akkoriban felmerült a 12 megyés is, de a Smer már akkor is a 3+1-es verziót szorgalmazta.

(TASR)