Csallóközi gólvágó a futsal királynője

A dunaszerdahelyi Vígh Renáta 1979-ben született, futballkarrierje 18 évesen, az MFK Kisudvarnok csapatában vette kezdetét. 1998-tól 2009-ig volt a csallóközi együttes oszlopos tagja, majd 2009-től három évig az Amazonok SE Tatabányát erősítette. Volt szlovák válogatott, 2001-ben az év sportolója, többször is az év játékosa, és sokszoros gólkirálynő. 2013 óta a győri ETO Futsal Club női csapatában rúgja a bőrt, és a klub nagypályás csapatában is játszik.

Csallóközi gólvágó a futsal királynője
Fotók: Paraméter

Februárban Szlovákiában az elmúlt év legjobb futsaljátékosának választották. Február 27-én az ikrényi sportcsarnokban a szekszárdiakat verték 6:3-ra az ETO-val, Renáta egy mesterhármassal vette ki részét a diadalból. A Paraméter kérdéseire a mérkőzés után válaszolt.

Egy született gólkirálynő vagy, de ahogy ezen a meccsen láthattuk, a védekezésből is rendesen kiveszed a részed, nagyon kemény vagy.

Hát igen… A futsalban nincs támadó és védekező játékos, mert ha támadunk vagy védekezünk, azt a csapat együtt csinálja. Itt nincs olyan, hogy egy fent marad, ketten visszahúzódnak, mindent együtt csinálunk. Sokan mondják, hogy a női foci más, mint a férfi, és gyorsaságban valóban más, azonban agresszivitásban biztosan nem. Sőt, sokszor a nők agresszívabban játszanak, mint a férfiak.

Már gyerekkorodban megszeretted a focit, mi indította el benned ezt a szenvedélyt?

Édesapám is focizott, sokat voltam kint a pályán, és nagyon megszerettem a labdát. Mindig az volt a szívem vágya, hogy tehetséges labdarúgó legyek.

Tini focistaként milyen lehetőségei voltak akkoriban egy lánynak?

Én 18 évesen kezdtem el hivatalosan focizni, előtte a környéken, de talán egész Szlovákiában nem is volt nagyon lehetőség csapatban játszani, edzeni. Kisudvarnok volt az első csapatom, a karrierem igazából ott vette kezdetét.

1998 tájékán tulajdonképpen meghonosítottátok a klubszintű női labdarúgást a Csallóközben.

Így van, onnan kerültem be a szlovák válogatottba, az év játékosa is voltam, többször is elnyertem a gólkirályi címet, nagyon büszke vagyok arra a kis falucskára, a polgármesterre és az edzőimre is, mert nélkülük az egész nem valósulhatott volna meg.

Amikor belevágtál a nagypályás fociba, rögtön a csatárposztra kerültél?

Igen, mindig elöl játszottam. Amikor az egész elkezdődött, a csapattársaim néha még tartottak is tőlem az erős lövéseim miatt. Edzés előtt mindig kérdezték: “Ma jön a Reni? Mert akkor jól felöltözünk!” – a ruha legalább tompított valamit a lövéseimen. Persze volt alkalom, hogy visszahúzódtam a középpályára is, de számomra csatárnak lenni ideális, a támadásban érzem jól magam.

Milyen terveid vannak a most zajló idényben?

Én minden szezon kezdetén kitűzök egy célt, tudom, hol szeretnék tartani a bajnokság végén. Szerencsére többnyire sikerül is elérni ezeket a célokat, bár sajnos a futsal magyar kupa most nem sikerült, pedig nagyon szerettem volna a kupadöntőben játszani. Viszont a bajnokság még itt van, és ha már a kupa nem jött össze, legalább a gólkirályi címig szeretném vinni, és jó volna, ha a bajnokságban a dobogón végeznénk a csapattal.

Mennyire árnyékolták be a pályafutásodat a sérülések?

Tényleg komoly sérülésből csak egy volt, egy térdszalagszakadás. Ez egyéves kihagyást hozott magával, de szerencsére azóta elkerültek a sérülések, semmilyen problémám nincs. Itt Győrben pedig nagyon odafigyelnek az ilyen dolgokra, a rehabilitációra, és olyan edzéstervünk van, amellyel a minimálisra csökkenthetjük a sérülés veszélyét

A családod hogy viszonyul a focistaléthez? Két gyermeked van, ők mit szólnak ahhoz, hogy anyuka gólkirálynő?

Dávid 17 éves, Krisztina 8, és nagyon büszkék rám, járnak a meccseimre, szurkolnak nekem. Családom, szüleim is 100 százalékban mellettem állnak, ők is gyakran buzdítanak a lelátóról.

Heti három futsaledzés mellett kétszer nagypályán is edzel, és játszol az ETO csapatában. Milyen újra a nagypályán?

Volt egy időszak, amikor abbahagytam a nagypályát, de valamiért hiányzott. A Győri ETO már akkor felfigyelt rám, amikor Kisudvarnokban játszottam, három évvel ezelőtt itt kezdtem futsalozni, és ezalatt többször is megszólítottak. Most, hogy a csapat feljutott az NB1-be, vagyis az élvonalba, elfogadtam a nagpyályás kihívást. Jelenleg a magyar kupa elődöntőjében vagyunk, bízom abban, hogy ha már idén a futsalban nem, legalább ott döntőt tudunk játszani. Igaz, hogy ott sok esélyünk nincs a Ferencváros ellen, amely egy nagyon kemény ellenfél, nagyon jó csapat, de az érem az mindig érem marad.

És hogy érzed magad jobban, teremcipőben vagy stoplisban?

Mindkét helyen nagyon jól érzem magam, remek edzőink vannak, kiváló a légkör a csapatokban. Igazából nem tudnék választani a kettő közül, egyenrangúak nálam.

Követed a televízióban a világfoci történéseit?

Őszintén szólva nem igazán nézek sportot a tévében. Hét napból hetet focipályán tölteni, és aztán még meccseket nézni, talán kicsit sok volna. Persze a nagy rangadókat, például egy Barca-Realt megnézek, de azon kívül nem vonz a képernyő, a pályán kiélem magam.

36 évesen is ontod a gólokat, hogy tudod ilyen stabilan tartani a kirobbanó formát?

Ez mindenkinél változó, a szervezettől függ. Valaki már 30 évesen abbahagyja, de például van egy barátnőm, aki már 42 éves, és még mindig az osztrák második vonalban szerepel. Nekem talán volt egy előnyöm, ha lehet így fogalmazni, először szültem, és aztán kezdtem el focizni. Ha ez fordítva történt volna, lehet, hogy már nem játszanék.

El tudnád képzelni az életedet foci nélkül?

Szlovákiában nem igazán adódtak lehetőségek, és mielőtt kijöttem Magyarországra, otthon egy évig nem játszottam. Akkor is összejártunk focizgatni a régi kisudvarnoki csapattal, hiányzott az igazi megmérettetés. Kimentünk egy tornára, és a tatabányaiak ott szólítottak meg. Nem volt mindegy számomra, hogy csak úgy focizgatok, vagy tényleg lehet célokat kitűzni. Azóta, 2008-tól itt vagyok Magyarországon, és a foci tölti ki a mindennapjaimat. Később is szeretnék a labdarúgás közelében elhelyezkedni, akár edzőként vagy menedzserként. Nem igazán tudom elképzelni nélküle az életem.

(para)