Csallóközi malmok

A hajómalom nem eredeti példány, egy 1920-ban készült dunaradványi vízimalom valósághű mása. 1983-ban építették az egykori komáromi hajógyárban a Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti Karán készült tervek alapján. A malomtestbe számos, eredetileg is a hajómalomhoz tartozó berendezést, elemet, gépet építettek be, de több, főleg az erőátvitelt szolgáló alkatrészeket újakkal pótolták. Európában számos vízimalom díszítette a folyók mentén fekvő falvak, városok látképét. Szlovákia mai területén elsősorban a Duna és a Vág partján találhattunk belőlük jó párat. A molnárok ügyesen hasznosították a nagy vízhozamú folyamok, folyók vízi energiáját, a vizet rávezették a vízkerékre, amely forgásával áttételeken keresztül mozgásba hozta a gabonát megőrlő malomkerekeket. Ezek a nagyszerű építmények azonban idővel egyre inkább veszítettek jelentőségükből, helyüket elfoglalták a gőzmalmok, majd később a motorral hajtott és elektromos malmok.

A gútai hajómalom jelenleg malommúzeumként üzemel. Kalandos körülmények között, egy 86 m hosszú, fából ácsolt cölöpökön álló, fedett fahídon keresztül lehet megközelíteni, amely Európa leghosszabb fahídja. A hajómalom és ez a ritka fahíd részét képezi a helyi népi építészetet bemutató szabadtéri múzeumnak. A hajómalom közelében háziállatokat bemutató állatkert is nyílt. A gútai hajómalom és környéke keresett kirándulóhely, elsősorban a víz szerelmesei, a kerékpáros turisták, művészek és természetimádók kedvelt úticélja, különféle kulturális, sport- és társadalmi rendezvények (hangversenyek, táborok, találkozók, versenyek, sportrendezvények) színhelye. Hazánkból és külföldről is látogatók százai kíváncsiak a helybeli látványosságokra.

A dunatőkési Cséfalvay-vízimalmot műszaki műemlékként tartja számon a Csallóközi Múzeum. Ez a régióban hajdan működő több száz vízimalom egyik utolsó hírnöke. Festőien szép környezetben, a Tőkési-ág partján találja meg az idelátogató.

A háromszintű hófehér épület hatalmas (több mint 6 méter átmérőjű) kerekével már messziről felhívja magára a figyelmet. A tőkési malom alulcsapós, parton álló vízimalom, mely elég ritka volt a Csallóközben. Jelenlegi alakját 1920-ban történt átépítésekor kapta. A negyvenes években őröltek benne utoljára. Jelenleg a vízimalmokról szóló állandó kiállítás tekinthető meg benne.

Eperjesi malom

Pozsonyeperjes község a Kis-Duna partján fekszik, magától értetődő volt a malomipar kialakulása. A betakarítás után szinte szünet nélkül 11 vízimalom kerekét forgatta a Duna. Nemcsak az eperjesiek gabonáját őrölték, hanem a Csallóköz más vidékeiről idehordott terményt is. A molnárok céhekbe tömörültek, céhkannájuk is volt, amelyet rendeltetése szerint a felszabaduló molnárinasnak kellett megtöltenie borral a régi céhbeliek tiszteletére. Ez a céhkanna 1900-ban Budapestre került múzeumi érdekességként.

Az idők folyamán a malmok száma megfogyatkozott. Ebben nagy szerepe volt az 1893–94-es árvíznek, amikor a hömpölygő víztömeg sok malmot tönkretett. A tulajdonosok nem tartották kifizetődőnek a javítást, ugyanis ekkor már több gőzmalmot is üzemeltettek, s ezek elterjedésével végül a hajdanán virágzó malomipar teljesen megszűnt.

A hajómalmok, de még inkább a cölöpös és part menti malmok esetében fontos szerepet játszottak a folyómedrekben kiépített gátak és zsilipek, amelyek a vízikerekeket forgató vízfolyás irányítására szolgáltak. Takács Béla, a falu legutolsó molnára 1971-ben adta el malmát a Szlovák Nemzeti Múzeum turócszentmártoni Néprajzi Intézetének. Ipari műemlékként mára csupán Nagy István malma maradt fenn, mely a Központi Műemlék-nyilvántartásban is szerepel. Ezt a malmot a 19. század utolsó negyedében Renczés Boldizsár építtette. A malomház az 1920-as években leégett, ezután vásárolta meg Nagy István uradalmi erdész, aki 1931-ben vízi fűrésztelepet létesített, és a malmot fűrészmalommá alakította. A víz erejét maximálisan kihasználta – megfelelő műszaki berendezéssel villamos áramot fejlesztett a malommal, s ennek segítségével meggyorsította a fűrészelést. Még a falu középületeinek is szolgáltatott áramot a világításhoz. A tulajdonos halála után a malmot 1942–73-ban felújították, és a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum gondozásába került.

A malmot utoljára 1999-ben renoválták, jelenleg a Nyugat-szlovákiai Erőművek tulajdonában van. Napjainkban nem látogatható, csak a környéke tekinthető meg. Az érdeklődők leginkább csónakon közelítik meg az épületet, s közben gyönyörködnek a még érintetlen, hajdani szépségében pompázó tájban, a festői szépségű, buja növényzettel borított kis szigetekben.

(-)