Csavargó kultúra - Egészen karácsonyig!

Egészen a karácsonyi ünnepekig javában turnézik a Csavar Színház.

Csavargó kultúra - Egészen karácsonyig!
Gál Tamás a Buda halála (szerző: Arany János) előadása közben (Fotó: Paraméter-archív)

Az előadássorozat kapcsán a csallóközi társulat vezetőjével, Gál Tamás színművésszel készítettünk villáminterjút.

Miért éppen a Csavargó kultúra címet viseli a turné?

Csallóközi és dél-szlovákiai falvakban, városokban "csavargunk", és játszuk a Csavar Színház előadásait. A turné novemberben kezdődött és december 22-ig tart, ezidő alatt közel negyvenszer állunk színpadra.

Milyen előadásokat láthat a javarészt diákokból álló közönség?

Szinte a Csavar Színház összes darabját előadjuk, népmeséket és klasszikusokat egyaránt. Az érsekújvári gimnáziumban például Villon verseit vittük színpadra, és az előadássorozat utolsó helyszínén, a dunaszerdahelyi magángimnáziumban a Buda halálát adom elő. Tíz előadást a Közép-európai Alapítvány (CEF) és a kormányhivatal is támogatott, ezekben az esetekben a szervezők, önkormányzatok részben vagy teljesen mentesülnek az előadás költségei alól. Ezeket a támogatott darabokat olyan kis falvakba visszük, ahol a szervezők számára nagyobb anyagi tehertételt jelent egy színdarab.

Milyen darabok vannak vannak jelenleg a Csavar Színház repertoárján?

Igyekszünk minden egyes darabunkat életben tartani. Egyszer két mesét levettünk a reperoárról, és azóta is bánjuk. Azt vallom, hogy a darabokat nem csak megrendezni, végigpróbálni, majd előadni kell, hanem életben is kell tartani őket, mert annak nincs értelme, hogy valamit tizenötször eljátszunk, és aztán vége. Azért folyamodunk pályázatokhoz is, hogy minden általunk előadott művet életben tartsunk. Ennek köszönhetően jelenleg is tucatnyi előadásunk van műsoron. Azt hiszem, mint színház már bizonyítottunk, és a visszajelzések is azt mutatják, jó úton járunk.

(para)