Dalai láma Pozsonyban: „A dzsihádot csak toleranciával győzhetjük le“

camera

1

Dalai láma Pozsonyban: „A dzsihádot csak toleranciával győzhetjük le“

Fotók: TASR 

Megosztás

A dalai láma vasárnap délután tartott előadást Pozsonyban.

A dalai láma Pozsonyban tartott nyilvános előadásán hangsúlyozta a tolerancia és az együttérzés fontosságát.

„A békés világot a saját belső békénk segítségével érhetjük el. A dzsihádot csak toleranciával győzhetjük le“ – mondta a tibeti szellemi vezető.

A dalai láma hangsúlyozta, minden ember képes tenni a jobb jövőért, éppen ezért bízik benne, hogy húsz év múlva már jobb, békésebb világ lesz.

„Mindannyiunknak joga van a boldogsághoz. A számos probléma ellenére a világon sok okunk van arra, hogy optimisták legyünk“ – tette hozzá.

A dalai láma rámutatott a szeretet, a tolerancia, az elégedettség, az öröm és az önfegyelem fontosságára, s egyúttal kihangsúlyozta a a vallások közötti harmónia fontosságát.

A szellemi vezető a közönség kérdéseire is válaszolt, arra a kérdésre azonban, hogy mi a véleménye Donald Trumpról, nem adott választ.

A láma hétfőig tartózkodik Szlovákiában, ezt követően Prágába utaznik. A 14. dalai lámának ez már a harmadik látogatása Szlovákiában. Legutóbb a Ján Langoš Alapítvány meghívására érkezett ide 2009-ben, amikor ki is tüntették a Ján Langošról elnevezett díjjal az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott harcáért. Először 2000-ben járt Szlovákiában, akkor is, akárcsak most, az At Home Gallery meghívására érkezett. Ekkor a Comenius Egyetem tiszteletbeli doktorává avatta.


TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program