Danko üdvözli Kiska javaslatát, amelyik Ficót meghazudtolja

Andrej Danko üdvözli az államfő holnapi közös nyilatkozattételre vonatkozó javaslatát, Robert Fico meg egyelőre inkább hallgat ebben az ügyben.

Danko üdvözli Kiska javaslatát, amelyik Ficót meghazudtolja
Illusztrációs felvétel (tasr)

A parlament elnöke által kezdeményezett hármas találkozóra Andrej Kiska egy közös nyilatkozattal készül, ami odaszúr az időnként sorosozásra fanyalodó kormányfőnek. Az elnök a három legfőbb közjogi méltóság pénteki eseménye előtt a politikai válság megszüntetése érdekében egy olyan dokumentum elfogadását javasolja, amelyik a feszült társadalmi helyzet csillapítására szólít fel.

Kiska szerint hármuknak arra kell kötelezniük magukat, hogy nem fogják a polgárok békés demonstrációját külföldről irányított államcsínyre tett kísérletnek nevezni, vagy más módon becsteleníteni.

Az államfő még csütörtök délután elküldi a nyilatkozat tartalmát a parlament elnökének és a miniszterelnöknek is. „Meg vagyok róla győződve, hogy a holnapi találkozónak csak akkor van értelme, ha konkrét és érthető eredménnyel zárul” – közölte. Az államba vetett bizalom válságban van, ami szerinte egyértelmű és világos választ követel a legfőbb közjogi méltóságok részéről.

Robert Ficónak ez a szövegezés, főleg a „külföldről irányított” kitétel nem lehet túlságosan az ínyére, hiszen már pár napja belefeledkezni látszik a legalját képviselő bűnbakkeresésbe, és ezért sorosgyörgyözik, mint aki letépte láncát.

(sárp)