December elején újraindul a vonatközlekedés Pozsony, Rajka és Győr között

Hamarosan újraindul az évekkel ezelőtt leállított vasúti forgalom Pozsony és a magyarországi Rajka között.

A közlekedésügyi minisztérium tájékoztatása szerint a Pozsony, Rajka és Győr között közlekedő vonatjárat közel tíz év után

december 10-én indul újra.

A közlekedési tárca tájékoztatása szerint céljuk a szomszédos régiók előnyösebb összeköttetése.

"Örülök, hogy sikerült megvalósítanunk a határon átnyúló vasúti forgalmat, egyre nagyobb ugyanis az érdeklődés a Rajka, Oroszvár és Pozsony közti utazás iránt" - nyilatkozta Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter, majd hozzátette, az utasok biztosan értékelik majd, hogy a járatok további összeköttetést biztosítanak egészen Budapestig.

A Pozsony-Ligetfalu, Rajka és Győr között közlekedő vonat a tervek szerint csúcsidőben, reggel és délután szállítja majd az utasokat - összesen 10 járat indul mindkét irányban.

A közlekedési tárca tájékoztatása szerint a vonatok Hegyeshalomig személyvonatként közlekednek majd, tehát minden megállóhelyen megállnak, beleértve Oroszvárt és Rajkát is. Néhány járat Rajkától Győrig gyorsított vonatként ingázik majd.

A minisztérium közleménye szerint a vasúti szakasz megújítása az állam részéről minimális befektetést igényel, ugyanis a határ menti közlekedést a GySEV magyar-osztrák vasúti közlekedési vállalat biztosítja.


(para)