Deschamps: A belgák nem most robbantak be

Didier Deschamps szövetségi kapitány és Hugo Lloris csapatkapitány egyaránt nagy tisztelettel beszélt a francia válogatott elődöntős ellenfeléről, Belgiumról, előbbi azt is kiemelte, a rivális nem az oroszországi világbajnokságon robbant be a futballvilág elitjébe.

Deschamps: A belgák nem most robbantak be
Fotó: AP

"Belgium már a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon is az egyik legjobb volt a csoportkörben, úgyhogy nem most került a legjobbak közé. Akkor ugyan a negyeddöntőben Walestől kikapott, de Roberto Martínez kiváló csapatot vett át Marc Wilmotstól. Ez persze semmit sem von le az érdemeiből, mert kihozta az együttesében lévő potenciált" - méltatta soros ellenfelét a 49 éves szakvezető.

Deschamps kifejtette, kollégája "intenzívebbé" tette a belgák középpályás sorát a brazilok ellen 2-1-re megnyert negyeddöntőben, hogy jobban megszűrje az ellenfél támadásait, ugyanakkor hozzátette, a belgák akkor a legjobbak, amikor náluk van a labda, mert azonnal támadásba tudnak lendülni a gyors csatáraiknak köszönhetően.

"Minden egyes meccs más és más kihívást jelent. Lionel Messi semlegesítése is az volt még az argentinok elleni nyolcaddöntőben, azt sikerült megoldani" - válaszolt arra a kérdésre a francia szakvezető, hogy mekkora kihívást jelent a 14 találattal a vb eddigi legeredményesebb csapata támadójátékának megfékezése.

Deschamps elárulta, a francia keret mind a 23 tagja bevethető lesz a keddi, szentpétervári találkozón, de vannak játékosok, akik elővigyázatosságból kihagytak néhány edzést és pihentek.

"A potenciál megvan a csapatunkban. Talán a mostani együttes annyival jobb, mint a két évvel ezelőtti Eb-ezüstérmes gárda, hogy tapasztaltabb lett, s nem csak a válogatott által, hanem a klubjaikban is rengeteg nemzetközi mérkőzést játszottak a futballisták. Ennek köszönhetően még versenyképesebb lett a gárda, és tagjainak többsége még akár négy év múlva is a válogatott erőssége lehet" - beszélt saját együtteséről Deschamps.

A tréner szerint nincs visszavágási vágy bennük a két éve elbukott Eb-döntő miatt, mivel egyrészt az egy soha vissza nem térő alkalom volt, hogy hazai pályán ünnepelhessenek, másrészt ezúttal nem Portugália, hanem Belgium az ellenfél.

Deschamps és a kapus, Lloris egyetértett abban, mindkét gárda számára előny és hátrány is egyben, hogy rengetegen klubtársak, s így nagyon jól ismerik egymást. Arról is szót ejtettek, hogy Thierry Henry rendkívül nehéz helyzetben van, mivel franciaként tagja a belgák szakmai stábjának, de mindketten úgy fogalmaztak, ez az ő karrierjének egy fontos állomása, s ő mindig is a francia válogatott legendája lesz, most neki mégis az a dolga, hogy a riválist segítse.

Deschamps megjegyezte, amikor a francia nemzeti együttes történetének legeredményesebb játékosa elvállalta a feladatot, tudta, hogy ez a szituáció is előfordulhat, amikor saját nemzete ellen kell a kispadon ülnie.

A szövetségi kapitány arra nem kívánt reagálni, hogy a brazil Mário Zagallo és a német Franz Beckenbauer után ő lehetne a harmadik, aki játékosként és szakvezetőként is világbajnok lesz. Ahogy fogalmazott, ez a történet nem csak róla szól, de a torna után, amennyiben aktuális lesz a felvetés, szívesen kifejti ezzel kapcsolatos érzéseit.

"Két szomszédos ország csap össze, jól ismerjük egymást, nekem is van három belga csapattársam a Tottenham Hotspurnél. Rengeteg nagyszerű játékos lesz a pályán, így minden adott egy nagyon magas színvonalú összecsapáshoz" - fogalmazott a 31 éves hálóőr, Hugo Lloris.

Arra a kérdésre, milyen érzésekkel várja, hogy a vb legeredményesebb gárdájának támadóival kell farkasszemet néznie, úgy válaszolt, nem csak neki és a védelemnek, hanem kollektíven az egész csapatnak jónak kell lennie a belgák ellen, mert az ellenfél nagyon veszélyes, ha sok területet adnak neki. Szerinte a "belgák aranygenerációjában" minden megvan, hogy igazán nagy csapattá váljon, mert támadni és védekezni is remekül tud, ahogy az Brazília ellen látható volt.

"A lehető legjobb francia válogatottra lesz szükség, hogy nyerni tudjunk. Megvan a lehetőségünk, hogy történelmet írjunk, de erről inkább a torna után érdemes beszélni. Jelenleg azt érezzük, hogy nincs határa a csapatnak, meccsről meccsre nőtt az önbizalmunk" - mondta Lloris, akit arról faggattak, ez-e a legjobb francia csapat, amelyben valaha játszott.

Lloris azt is megemlítette, szép emlékeket őriz a szentpétervári stadionról, mert márciusban 3-1-re nyertek itt az oroszok ellen barátságos mérkőzésen, de mint mondta, akkor még csak álmodtak arról, hogy az elődöntőben visszatérhetnek ide.

A francia-belga elődöntő kedden magyar idő szerint 20 órakor kezdődik.

(MTI)