Dick Advocaat ismét a holland szövetségi kapitány

camera

1

Dick Advocaat ismét a holland szövetségi kapitány

Fotó: TASR/AP 

Megosztás

Ismét Dick Advocaat lett a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A holland szövetség (KNVB) kedden közölte, hogy a 69 éves szakember váltja Danny Blindet a nemzeti csapat kispadján, segítője pedig a 66-szoros válogatott Ruud Gullit lesz. Ezzel Advocaat lett a válogatott történetének legidősebb szakvezetője.

Elődjének, Danny Blindnek március végén a csapat rossz eredményei miatt kellett távoznia. A hollandok a tavalyi Európa-bajnokság után a jövő évi oroszországi világbajnokságról is lemaradhatnak, mert selejtezőcsoportjukban csak a negyedik helyen állnak.

Advocaat már két alkalommal (1993-1995 és 2002-2004 között) volt holland kapitány, korábban kétszer másodedzőként, tavaly pedig tanácsadóként tevékenykedett a csapat mellett. A 2004-es Európa-bajnokságon irányításával elődöntőt játszott az Oranje.

A tréner jelenleg a Fenerbahce vezetőedzője, hollandiai feladatait a török bajnokság vége után, júniusban veszi át.

(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program