Dimitrovra várva

Karácsony Gergely, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szövetséget kötött két kis kommunista szervezettel, a Munkáspárt 2006 nevűvel és a Balpártttal. Ezt többen furcsállották, mert az utóbbi kettőnek mérhető szavazótábora nincs, és a  vállalt ideológiájuk éppenséggel taszító hatású – nemcsak könnyű céltábla a kormánypropagandának, de a demokrata gondolkodású kisebbség számára sem cseng vonzóan a nevük. Akkor minek? Semmi politikai racionalitás nincs benne.

Dimitrovra várva

A válasz pofonegyszerű. Karácsony Gergely így tartja helyesnek. „Mindenben nem értünk egyet, de abban igen, hogy markánsan baloldali ajánlat nélkül nem lehet leváltani a Fideszt”. A „markáns” eszerint azt jelenti: amibe a szélsőbal is belefér. A helyzet az, hogy a Fideszt semmilyen baloldali programmal nem lehet leváltani, ez már 2013-14-ben is így volt, pedig az akkori markántalan, tehát befogadóbb baloldali összefogásban még Bajnai Gordon és Bokros Lajos is helyet kapott, csak hát akkor is az MSZP demagógiája kerekedett felül, a „csak baloldali” (még csak nem is centrista) válasz kizárólagosságának jegyében.

Hogy mégis, mi a markáns baloldaliság tartalma? Erre mégicsak lehet következtetni például a közös nyilatkozatnak ebből a kitételéből: „A nacionalista, idegenellenes indulatok felkorbácsolása azt a célt szolgálja, hogy az osztályelnyomást leplezze, kijátszva egymás ellen az elnyomottakat.” Erre még a máskor oly béketűrő Kálmán Olga is kénytelen volt rákérdezni: „Ezt ön írja, vagy Lenin?”

Mire Karácsony Gergely elkezd belegabalyodni, tudja, hogy ez kínos, de azzal magyarázná meg, „attól, hogy Magyarországon elhasználódott ez a fogalom, attól még a szociológiaszakokon osztályokról beszélnek”. Csak hát ettől még a társadalom „elnyomókra” és „elnyomottakra” való felosztása a leninista politikai zsargon része, óvodai november hetedikék távoli emlékét ébreszti bennem.

A Párbeszéd társelnöke, igen, képzett szociológus, természetesen tudja, hogy azok az osztályok, amelyekkel a nem leninista elmélet foglalkozik, nem állnak antagonisztikus ellentétben egymással. Van például terjedelmes középosztály, ami nem a jövedelmi közepet jelenti; nélküle nem létezhetnének modern demokráciák, de az ellenzék mintha nem tudna a létezéséről.

Ezért örvendetes első pillantásra, hogy Karácsony Gergelynek erről is van koncepciója: „Létre kell hozni az új magyar középosztályt” – mondja, bár azt nem kérdezi meg, hogy akkor mi lesz a régivel, amihez ő maga is hozzátartozik.

Mindegy, részletezik is, hogy a középosztály programjában „igazságos adó- és nyugdíjrendszer megalkotása, hozzáférhető, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosítása és a minőségi oktatás megteremtése szerepel kiemelt helyen”. Ebben a sorrendben. Az adópolitika terveket ismervén – adócsökkentés homályban, adóemelés a „gazdagoknak”, akiket a kutya sem tud megkülönböztetni a középosztály jobb módú felétől – legalábbis kétes a siker.

Olyasmiről még nem hallottam, hogy valaki igazságos nyugdíjrendszerrel csinált középosztályt – kiből? Hogyan? A magas színvonalú egészségügyi „ellátás” „biztosítása” természetesen jó dolog lenne a mai viszonyokhoz képest, de ha valaki ilyen „ellátásban” részesül, hogyan emelkedik attól a középosztályba?

Végül: olyan minőségi oktatást belátható időn belül nem tudnak „teremteni” („teremteni a Jóisten szokott”, mondta erre néhai költő barátom), amitől akár a magyar létező középosztály gyermekeinek, ha lediplomáznak, olyan lehetőségei lesznek Magyarországon, mint Nyugaton. Olyat lehetne, amelyik megakadályozza a szegény munkavállalók, a munkanélküliek, a közmunkások gyermekeinek életfogytiglani nyomorát, erre feltétlenül szükség volna már most, de középosztály ebből nem lesz.

Olyan pártra szavaznék, amelyik megpróbál a mostani államfüggő, az államba szerelmes és az államot szidalmazó középosztályból autonóm polgárságot faragni – bocsánat, ez lekezelő kifejezés volt: amelyik arra ösztönzi a középosztályt, hogy felszabadulván autonóm polgárrá váljon, a szó minden értelmében vállalkozói életformát válassza. Ameddig ilyen nincs, támogatom az olyan pártokat, amik legalább az egyéni és a nemzeti szabadságot védelmezik – Karácsony Gergelytől az utóbbiról nem sok megjegyzést hallottam. Mintha ő és támogatói némileg homályosan látnák a bel-, kül- és gazdaságpolitikai helyzetet.

Végül is nem 1935-ben vagyunk, a Fővám tér már/még nem Dimitrov nevét viseli, és a haladó erőket, köztük a kommunistákat nem a népfrontnak kell egyesítenie. A demokráciát nem lehet antidemokratákkal összefogva visszahozni, ahogy akkor se lehetett.

Azért ne feledjük, hogy a Párbeszéd az LMP radikálisabban baloldali szárnyából lett. Jellemző, hogy ez a közös nevező. A Fidesz-kormányzás szabadságellenes és hosszú távon nemzetrontó – a szélsőbal felé egységesülő baloldali kormányzásnak azonnal katasztrofális következményei lennének. Rövid távon nincs sok esélye, csak attól lehet tartani, hogy ha a mostani hatalmi rendszer valamilyen előre nem látható válságban magától összedől, az inga kilendül balra, és az semmivel sem lesz jobb. Magyarország realistái, szövetkezzetek!

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.