Egy dunaszerdahelyi cégnél landol az egész megyei költségvetés 10 százaléka

Éleződik a helyzet Nagyszombat megyében a november 4-i megyei választások előtt.

Egy dunaszerdahelyi cégnél landol az egész megyei költségvetés 10 százaléka
Fotó: Cséfalvay Á. András (illusztráció)

A Híd megyeelnökjelöltje, Rigó Konrád hétfőn este a TA3 televízió élő vitaműsorában jelentette be, hogy panaszt tesz a megyei vezetés ellen a Közbeszerzési Hivatalnál (ÚVO), mivel álláspontja szerint a Nagyszombat Megyei Önkormányzat és Nagyszombat Megye Közútkezelő Vállalata törvénysértést követ el azzal, hogy bizonyos szerződéseket eltitkol a nyilvánosság elől.

Dunaszerdahelyi körforgalom átépítése: 665 ezer euró

Rigó Konrád a Paraméter rendelkezésére bocsátotta azt a panaszt, melyet az ÚVO-hoz is benyújtott. A dokumentumban elsőként az idén átépített dunaszerdahelyi körforgalmat övező titkolózásra hívja fel a Közbeszerzési Hivatal figyelmét.

A beruházásról csupán a megyei weboldalon közzétett sajtóhírből derült ki, hogy mennyibe került, miközben a megyének törvényes kötelessége volna nyilvánosságra hozni a felújításhoz kapcsolódó szerződést és a számlákat is. 

"Törvénysértés alapos gyanúja áll fenn, mivel a szóban forgó dokumentumok sem a megye vagy a közútkezelő vállalat közbeszerzői profiljában, sem hivatalos weboldalaikon, sem a központi szerződésregiszterben nem szerepelnek"

- áll Rigó Konrád megyei elnökjelölt ÚVO-nak címzett panaszában.

Rigó Konrád (Fotó: Paraméter)

Bősi körforgalom: 280 ezer euró (vagy 385 ezer?)

A Bős központjában létesített piskótakörforgalom árát sem verte nagy dobra az építtetést végző megye, az átadás előtti napokban, a TASR hírügynökség cikkéből derült ki, hogy a projektre 280 ezer eurós támogatást nyújtott a Nagyszombat megyei vezetés. 

Ennek az összegnek egyébként ellentmond, hogy a Nagyszombat megyei alelnök, Berényi József még júliusban arról tájékoztatta az Új Szót, hogy a bősi beruházás megyére eső része 385 ezer eurót tesz ki.

Ugyanakkor a hivatalos dokumentumok, szerződések, számlák ebben az esetben sem lettek nyilvánosságra hozva - pedig a törvény ezt egyértelműen megköveteli.

Nagyszombat megye alelnöke és elnöke: Berényi József és Tibor Mikuš (Fotó: SITA)

- 10 millióért kérném az útkarbantartást!
- 14 millió lett, maradhat?

A Híd megyeelnökjelöltje továbbá aggályait fejezi ki azzal kapcsolatban is, hogy a Nagyszombat Megyei Önkormányzat 2017-es költségvetésének (120 millió euró) 10 százaléka (12,6 millió euró ÁFA nélkül) egyetlen dunaszerdahelyi cégnél landol.

"Az EKOM PLUS s.r.o. a megyei önkormányzat kedvenc partnerének számít. A cég nyilvános gazdasági adataiból pedig kiderül, hogy az EKOM PLUS bevételeinek 90 százaléka a megyétől származik"

- szögezte le Rigó Konrád.

Annak ellenére, hogy a megye saját közútkezelő vállalattal rendelkezik, és járásonként több telephelye - számos alkalmazottja, útkarbantartó gépe - van, a szóban forgó dunaszerdahelyi céggel írt alá egy keretszerződést a megyei úthálózat (I., II. és III. osztályú utak) téli-nyári karbantartására.

Az eddig nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy a Nagyszombat Megyei Önkormányzat korábban két közbeszerzést írt ki útkarbantartásra. Mindkettőt az EKOM PLUS nyerte meg, de az egészben nem is ez a különös, hanem az, hogy a kiírt összegnél több millió euróval magasabb árat kínálva lettek sikeresek.

Az egyik esetben a 9 millió euróra kiírt közbeszerzést 12,6 millió eurós árajánlattal nyerték meg, a közel 10 millió euróra kiírt közbeszerzésen pedig 14,6 millió eurós ajánlattal bizonyultak sikeresnek.

A Híd jelöltje szerint továbbá az is gyanús, hogy az EKOM PLUS további, összesen több mint 400 ezer eurót meghaladó beruházásokat is kivitelezhetett, melyek kapcsán még csak közbeszerzési eljárások sem indultak. Ezekben az esetekben felmérés alapján választották ki a kivitelzőt. A feltétel az volt, hogy a kiválasztott cég az utóbbi három évben legalább 9 millió eurós forgalommal bírjon, aminek a dunaszerdahelyi cég épphogy csak eleget tett.

Hatalmas összegek

A Rigó Konrád által összegyűjtött adatok szerint Nagyszombat Megye Közútkezelő Vállalata 2017. január 1-től október 10-ig több mint 13 millió eurót fizetett ki a dunaszerdahelyi székhelyű cégnek. 

Az idei évben előfordult olyan is - például június 30-án -, hogy az EKOM PLUS egy nap leforgása alatt 1,84 millió euróról állított ki számlát a közútkezelő vállalatnak.

Mivel a megyei vezetés nem hozta nyilvánosságra a kifizetéseket megalapozó szerződést, rejtély övezi, hogy a megye alá tartozó közútkezelő milyen munkálatokért fizetett a dunaszerdahelyi cégnek.

"A megyei vezetés annak ellenére elfogadta a cég ajánlatait, hogy azok mindkét esetben milliókkal túllépték a közbeszerzés során meghatározott értékeket. Ezek a közbeszerzések kaotikusak, átláthatatlanok, és minden jel szerint a megye egyáltalán nem tartja be a közbeszerzési törvényt" - nyilatkozta Rigó Konrád a Paraméternek.

A megyei elnökjelölt azt követeli a Közbeszerzési Hivataltól, hogy az kezdeményezze a Nagyszombat Megyei Önkormányzat büntetőjogi felelősségre vonását. Továbbá Rigó az Állami Számvevőszéket is felszólította arra, hogy a rendelkezésre álló információk alapján indítsanak ellenőrzést a megyei önkormányzattal szemben.

(db)