Egy fiatal törpepárt jelöltjei is indulhatnak a Híd listáján

camera

1

Egy fiatal törpepárt jelöltjei is indulhatnak a Híd listáján

Eva Babitzová (Fotó: TASR) 

Megosztás

A TASR hírügynökség információi szerint a Šanca (Esély) és a Híd vezetői erről tárgyaltak.

A kulisszák mögüli információk szerint 15-20 jelöltjüket szeretnék indítani a Híd listáján. Korábban szóba került az SaS is, ugyanakkor októberben még arról volt szó, hogy külön indulnak.

A TASR úgy tudja, hogy a két párt elnökei és alelnökei erről az együttműködésről a parlamentben tárgyaltak. A Híd részéről Bugár Béla és Solymos László, a Šancától pedig Eva Babitzová és Viliam Novotný vettek részt a találkozón.

Eva Babitzová korábban az Expres rádió vezetője volt, majd tavaly egy rövid időre belépett az SDKÚ-ba, de az ott uralkodó állapotok miatt el is hagyta azt. Viliam Novotnýval együtt, aki pedig egykor az SDKÚ-DS alelnöke volt. Ők a Šanca alapítói.

A parlamenti választásokra 2016 tavaszán kerül sor. A pontos dátumot Peter Pellegrini házelnök hirdeti ki e hét csütörtökön. A legvalószínűbb dátum március 5.

TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program