Egy hónap után is csak találgatják, mi történt Nagymegyeren

Napra pontosan egy hónappal ezelőtt, június 12-én délután találták meg brutális körülmények között felakasztva a 40 éves nagymegyeri nőt.

Egy hónap után is csak találgatják, mi történt Nagymegyeren
Fotó: Paraméter

Egy keddi napon délután négy órakor talált rá a középkorú nőre a saját fiatalkorú lánya. A nő a garázskapura volt felakasztva, kezei össze voltak kötve, szája beragasztva, a fején pedig egy zacskó.

A rendőrség, mint korábban írtuk, halálokozás ügyében indított eljárást. A legtöbb tényező - megkötözött végtagok, leragasztott száj - arra utalt, hogy meggyilkolhatták a nőt, ugyanakkor a rendőrség nem zárta ki azt a verziót sem, hogy önkezével vetett véget életének.

Rettentő különös, de a holttesten elvégzett boncolás során nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot. Ez azt jelenti, hogy nem volt a szervezetében altató vagy egyéb szer, amivel elkábíthatták, egyúttal külsérelmi nyomok, védekezésre utaló jelek sem a testén.

A nyomozás ezt követően újabb szakértők bevonásával folytatódott. Egy hónap elteltével érdeklődtünk ismét a rendőrségnél, hogy áll a nyomozás, és mint kiderült, egyelőre sehogy.

"Továbbra is folyamatban van a halálokozás ügyében indított büntetőeljárás, jelen pillanatban a szakértői véleményezés szakasza zajlik" - reagált kérdéseinkre Martina Kredatusová nagyszombati kerületi rendőrszóvivő.

Noha a kérdésünkre, kizárták-e már az öngyilkossági verziót, nem válaszolt, a cselekmény minősítése (halálokozás), arra utal, hogy továbbra sem. Ellenkező esetben nyilván emberölésre vagy gyilkosságra módosult volna a tényállás.

A 40 éves hölgy férjével és két gyermekével élt. Eladóként dolgozott, férjével halála előtt nem sokkal nyitottak kávézót Nagymegyeren. A szomszédok kellemes, mosolygós asszonyként írták le az elhunytat, aki mindig integetett nekik, mikor autóval látták.

(parameter)