Egy munkahely, ahol 82 munkanapból áll egy év

Mondani sem kell, hogy a parlamenti képviselőkről van szó, akik a napokban véglegesítették a jövő évi parlamenti ütemtervet.

Egy munkahely, ahol 82 munkanapból áll egy év
Fotó: TASR - illusztráció

A parlament által korábban egyeztetett menetrend alapján 2018-ban a képviselők 82 napot fognak a parlamentben tölteni.

Meglehetősen hosszú lesz a karácsonyi szünet, ugyanis jövőre először csak január 30-án találkoznak majd. A legtöbb munka júniusban és szeptemberben vár rájuk, akkor lesz ugyanis a legtöbb előre tervezett parlamenti ülés, pontosan 12

Májusban és októberben tizenegy, februárban tíz, márciusban és decemberben nyolc, illetve áprilisban és novemberben négy alkalommal üléseznek majd a tervek szerint.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy kizárólag a menetrendben előre meghatározott időpontokban ülésezhet a parlament. Előfordulhat, hogy jövőre is sort kerítenek rendkívüli ülésekre.


TASR/para