Egy rakás pénzt utalt át az őt szédítő hapsinak a nyugdíjas asszony

Megosztás

A fickó azt állította a nőnek a neten, hogy egy brit hajómérnök. Az, persze.

Egy közösségi oldalon, majd e-mailben kezdett kommunikálni a 64 éves kassai nővel a fickó. Lángra lobbant a szerelmük, mire a fickó különböző indokokkal fokozatosan egy rakás pénzt csalt ki tőle. A szédítő hajómérnöknek adta ki magát, és azt állította, hogy a legénységgel életveszélybe kerültek a tengeren. Internetjük ezek szerint mindenesetre volt.

Azt ígérte a nőnek, hogy egy csomagnyi iratot küld számára és nagy mennyiségű pénzt, de ezt sikerült úgy megfordítania, hogy a nő küldött neki. Fokozatosan különféle tanúsítványokra, vámra és egyéb illetékekre kért tőle zsozsót. A nőnek volt annyi esze, hogy összesen ötvenegy, azaz 51 ezer eurót utaljon át neki, ami mifelénk már egy jobb lakás.

Ismeretlenek átvertek egy még idősebb asszonyt is. A 84 éves néninél telefonon jelentkezett egy fazon, azt állítva, hogy az unokája. A néni nem ismerte fel, hogy nem róla van szó, és elhitte, hogy 3 ezer euróra volna szüksége egy lakás megvásárlásához.

A pénzért egy 30-40 közti tagot küldött, aki öltönyben menedzsernek adta ki magát, és az idős asszony jelenlétében még fel is hívta az álunokát, hogy az elmagyarázza, nyugodtan átadhatja a pénzt a hapsinak, hisz őt küldte érte. A hölgy így is tett, miután pedig a cselekmény lezajlott, utána is járt, hogy mi a helyzet az unokájával. Persze kiderült, hogy ő nem is tartózkodik Szlovákiában, és semmiféle pénzt nem kért tőle.

Gratulálunk.

Alexander Szabó kassai kerületi rendőrségi szóvivő közölte, hogy az elmúlt évben 23 esetben vertek át a kerületben nyugdíjasokat, ebből 21 alkalommal hasonló módszerrel. A csalások áldozatai nagyrészt idős asszonyok voltak.

(Čas.sk/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program