„Egy a tábor, egy a zászló” – egy a rádió!

Nyolcéves voltam 1956-ban, amikor azokban a zajos-zűrzavaros budapesti napokban azt kérdeztem apámtól, miért bántja a magyar a magyart. Nem emlékszem a válaszára. Arra  végképp nem, koromnál fogva talán érthető módon, hogy az ötvenes években Magyarországon vagy nálunk, tehát határon belül és túl nemzetegyesítésről, nemzeti összetartozásról, a magyar identitás erősítéséről szónokoltak volna.

„Egy a tábor, egy a zászló” –  egy a rádió!
Fotó: MTI

Más, többek között internacionalista lózungok divatja járt az idő tájt, ’56 előtt is, utána is. Ennek ellenére akarva-akaratlanul folyt a magyar nemzet egyben tartása, szellemi és kulturális épülése. Például, Dél-Szlovákia-szerte a Kossuth és a Petőfi Rádió szólt a magyarlakta településeken (hasonlóképpen kitérhetnék a Szabad Európa Rádióra, átugorva a hatvanas évekbe is, amikor már, mint Beatles-rajongó rohantam haza az iskolából Cseke László Teenager partyját élvezni a 19, 25, 31, 41, 49-es rövidhullámon).

Szóval, szólt a két budapesti rádió, Szepesi György, Szűcs Ferenc, Gulyás Gyula sportközvetítéseit hallgattam, a római és tokiói olimpiát, Parti Jánosék, Török Gyuláék, Kozma Istvánék, a vívók, az atléták, öttusázók, súlyemelők stb. érmeket hozó versenyét, elszoruló torokkal a magyar himnuszt. Vasárnap délidőben hétvégi jegyzetét olvasta fel Dezséry László, s amikor elérkezett a Szív küldi szívnek szívesen ideje, szép hangú fiatal anyám együtt énekelt Sárosi Katalinnal, Németh Lehellel, Kovács Erzsivel. Az ötvenes években, izgatottan vártam a szilveszteri műsorokat a komikus-táncos-énekes Rátonyi Róbert humorral teli lendületes konferálásával, melyen kölyökként jókat derültem, mint később Rejtő Jenő könyvein, még később Hofi televíziós jelenésein. (Ha már könyvet és tévét említek, az előbbi nemzedékem kora gyermekkorától nyelvi és egyéb értékek mással pótolhatatlan forrása, az utóbbi, a Magyar Televízió – mint akkoriban az egyetlen /köz/tévé, amely bőven kínált kulturális-szórakoztató műsorokat – tömegesebb körben a hatvanas évek első felétől lépett az életünkbe, és jószerével csak azt néztük mi, magyarok, e tájakon.

Arról majd máskor, hogy, szinte automatikusan, észrevétlenül milyen jelentős szerepet játszott a magyar nemzeti azonosságtudat alakulásának-izmosodásának szempontjából mindenütt, ahol, mint itt, a Csallóköztől a Bodrogközig, fogni tudták adását Magyarország határain túl. És mindaddig, főként, amíg e televízió műhelyében évente tucatjával készültek kortárs és klasszikus magyar és külföldi írók műveiből rangos tv-filmek, tv-játékok, melyeknek Veszprémben fesztiváljuk is volt.) De maradjunk most csak a Kossuth Rádiónál – egykori kínálatában szerepelt még a Kincses Kalendárium, a Szabó család, a Csinn-Bumm cirkusz Keleti Lászlóval Szamóca szerepében. És bizonyára sokan emlékeznek Kispista István Falurádiójára.

Mindez a múlté, s egészében alighanem már csak a Magyar Rádió Hangarchívumában található meg, melyből még néhány évvel ezelőtt éjszakai órán újrasugároztak érdekes-izgalmas korabeli felvételeket. A lényeg azonban, hogy manapság is, amikor már számos kereskedelmi magyar rádióadó között válogathatunk, szól tovább a Kossuth, vagyis a magyar rádió(k) hallgatásának kilencvenéves hagyománya nem szakadt meg itt. Csak változott, alakult a kínálat, műsorszerkezet és tartalom. Az éppen uralkodó politikai kurzushoz igazodva is, sajnos.

Öt éve még azt írtam a Kossuth Rádióról, fölösleges „a szavak erejének” hangoztatása, mert olykor nemcsak erőtlenek, hanem a hitelük is megkérdőjelezhető, mármint az ebben a rádióban elhangzó szavaké.

Azóta romlott a helyzet. Az egy dolog, hogy most a magyar közmédiumok (Kossuth, Petőfi, Bartók, Dankó, Nemzetiségi Rádió, Duna World, Parlamenti Rádió, hogy csak a rádióknál maradjunk) új, számomra legalábbis alig olvasható struktúrában, ilyen-olyan ernyők alatt működnek, vagyonkezelő alap, alapítvány, Duna Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Zrt.,médiaszolgáltató, MTVA, NMHH, mit tudom én. Hanem a Kossuth Rádió műsora. Negyedszázaddal ezelőtt, azokban a felszabadító napokban, hónapokban nem gondoltam volna, hogy a rendszerváltás után is ráül a politika a közrádióra.  

Kétségtelen, hullámhosszán ma is található hallgatható, érdekes, az életet követő, emberi értékeket közvetítő, újraértelmező, didaktikától mentesen tanító, tanácsadó műsor. Hosszú évek óta tartja színvonalát a Vendég a háznál, remek riportokat készít Farkas Erika A hely címmel, a kertészeknek is hasznos a Hajnal-táj, a Napközben, a Közelről igyekszik mindennapi aktuális kérdésekkel foglalkozni, de érdemes időt szentelni a versrovatnak, a rádiókabarénak, szombati-vasárnapi kabarématinénak, a Tér-idő tudományos műsornak – már ha sikerül elkapni őket a különböző médiumok programözönében, miközben dolgozni is kell, és hát akad egyéb művelődési-tájékozódási-szórakozási lehetőség is. A Kossuth Rádióban azonban nem ezek a műsorok jelentik a vezérfonalat 2010 óta, nem a független, valóban a széles közt szolgáló alapállás és magatartás, rádiós újságírás, hanem a hatalom vonala, iránytűje, melyet a hierarchia, a piramis csúcsán a liberális politikusból illiberálissá vedlett pártelnök-miniszterelnök személyesít meg erőteljesen, határozottan.

Ha tetszik, ha nem, ilyenképpen ez a rádió ismét egypártrendszer (jó, a Fidesz-KDNP koalíció) szócsöve lett, mint az állami propagandagépezet része. Ráadásul, amit a miniszterelnök mond ebben a rádióban – a péntek reggeli l80 percben Kocsis Éva, illetve Kiss Gábor István műsorvezetők lakáj módjára alája tolt kérdéseire, illetve különböző pódiumokon –, azt nemcsak napokig halljuk vissza, hanem elkezdik ismételni az államtitkárok, mindenféle tótumfaktumok, szóvivők, Selmeczi Gabriellák, akikből annyi volt, van e hatalom berkeiben, újabban Kovács  Zoltántól Tuzson Bencén át a rezsicsökkentő Németh Szilárdig, hogy parasztszekérre nem férnének fel. Egyébként a 180 perc hírmagazin – a huszadik században meglehetősen tájékozatlan, illetve egyoldalú ismeretekkel rendelkező – fiatal műsorvezetői bizonyára központi ukáz mentén csak az ellenzék képviselőinek tesznek fel keresztkérdéseket, a stúdióban is, vagy hallgatnak, adják csak elő az ellenzéki vendégurak/hölgyek, amit akarnak, az utolsó szó úgyis a hamarosan érkező fideszes-kdnp-és politikusé lesz, a kormányfőt idézve-ismételve (pl. „mi döntsük el, kivel akarunk együtt élni ebben az országban”), vagy az ő szellemében a baloldalt, a liberálisokat, más ellenzéki pártokat, csoportokat szándékosan és következetesen negatív kontextusban tüntetve fel, nem ritkán gúny, gyűlölet tárgyává téve.

Hogy millió embert, választópolgárt sértenek, néznek le ezzel?! Ugyan, kérem. És így  történik, történhet minden a Fidesz egyébiránt elismerést érdemlő, zseniálisan primitív – mert hatékony – kommunikációs nyelvén, az unortodox gazdaságpolitikától kezdve az alaptörvény tetszés szerinti, immáron hatodik módosításán át a migránskérdésig terjedő skálán (lásd a népszavazási kampányt, mely az olimpiai játékokba, azok szellemébe is belerondít „társadalmi célú” migránsozó szövegeinek minimum megkérdőjelezhető igazságtartalmával, agresszivitásával – és hol van még október 2-a?!). A politikai jellegű műsorokba is, például Európai idő, a Fidesz-közeli Századvég-csoport vagy a Nézőpont Intézet embereit hívják be, Lánczi Andrást, G. Fodor Gábort, Orbán Balázst, Kiszelly Zoltán, Mráz Ágoston Sámuelt, Fodor Csabát. A Fidesz vezérkarának határon túli liblingjei közül Tőkés László, európai parlamenti képviselő viszi, illetve korábban Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt volt elnöke vitte el a pálmát a szerepeltetések számát tekintve, az erős, kormányzó tényező RMDSZ-t tudatosan mellőzték akkor. A határon túli támogatott igaz magyar barátok – testvérek – sora tovább nyújtható, a mieinkkel is. A többi, a másként gondolkodó magyarok, magyar politikusok nem érdeklik a fiatal demokraták szövetségének vezérkarát.

De lépjünk tovább. A migránsügy fókuszba emelése óta szinte naponta, sőt naponta többször hallhatjuk a biztonságpolitikai, illetve legalábbis annak mondott szakértőket, Nógrádi Györgyöt, Földi Lászlót, Georg Spöttlét, aki a közelmúltban úgy szakértett, hogy „takarodjanak innnen a migránsok”, továbbá és legfőképpen ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Civil Összefogás szóvivőjét. Ő most a sztárszakértő. Nemegyszer megesik, hogy az ifj. Lomnici reggelenként egy órán belül kétszer, olykor délben is, este is osztja az észt. Észt? Körtáncot jár ugyanazzal a migráns- és Brüsszel-ellenes szöveggel, mintha Budapest vagy Magyarország nem lenne Brüsszel (is) 2004 óta. Jaj, és meg ne feledkezzünk Bakondi Györgyről, a miniszterelnök árvízi és belbiztonsági főtanácsadójának folyamatos jelenéséről ugyanebben a történelemferdítő, valóságtorzító, illetve -megszépítő, migránsozó keresztény rádiós közegben. Melyben mintha valóban tiszta papagájkommandó írna, szerkesztene, szövegelne, önálló gondolat, vita sehol.

A kezdetek kezdetén bátor, progresszív, az évtizedek során azonban egyoldalúságával, szolgalelkűségével és kizárólagosságával minősíthetetlen színvonalúvá süllyedt Vasárnapi újságot hagyjuk, a Perjés Klárákkal, elődeikkel és utódaikkal, az ugyanúgy szelektív portréalanygyűjtő ifj. Tóth Györgyökkel, az Arcvonások, Rendszerváltók című sorozataikkal együtt. Szerepelhet ezekben minden Fidesz-hívő, amerikás magyar, egyházi személy, valamilyen aspektusból ’56-os hős, illetve ‘56 által halálosan vagy tragikusan érintett ember, akik mostanában bukkannak elő a tengeren túlról, de a határon belülről is, mint anno nálunk a partizánok, holott az idő a szabadság negyedszázada alatt is előre ment. Egyszerű, politikamentes magyar ember hangját ritkán hallani. Kuss a periféria magyar valóságának, az életszagú riportok helyett a Központi Statisztikai Hivatal válogatott, szinte kivétel nélkül  rohamosan fejlődő gazdaságról, emelkedő életszínvonalról árulkodó számait szajkózzák a hírekben is, és a közrádió nyomban hívja ugyancsak állandó vendégét, Boros Imre közgazdászt, az első Orbán-kormány miniszterét, aki aztán lelkesen kommentál. Hogy más, független közgazdászoknak mi a véleményük, miként látják a magyar gazdaság valódi állapotát, egy-egy szegmensét, arról valódi, mélyenszántó vita nincs. A 12.30-kor kezdődő Ütközőben sincs, mert ha ugyanabból a párt- vagy szekértáborból hívnak be két-három embert, az nemhogy összevitatkozni, de még ellentmondani sem fog egymásnak. Nehogymá’bajlegyen! Ebben a kedves déli műsorban eddig csak a fideszes Pelczné Gál Ildikót és az mszpés Szanyi Tibort hallottam többször is vitatkozni, hevesen, azt viszont nem tudom, minek, mi volt az értelme.

Mindegy. Vagyis hát egyáltalán nem mindegy, hogy a Kossuth Rádió 2010-től nem közrádió, vagy csak nagyon nagy jóakarattal lehet részben annak nevezni. Ez a rádió bizony fő elvi-eszmei-ideológiai jellemzőiben és ismérveiben Fidesz Rádió.

Most indult be hivatalosan a migránsellenes népszavazási kampány, és közeledik ’56 hatvanadik évfordulója. Nem nehéz elképzelni, milyen napok, hetek várnak ránk. Ha akár a Fidesz iránt elfogult személyként, akár pártsemleges emberként, akár mazochistaként leragadunk ennél a közmédiumnál. A Világosság 1989. évi 1. számában jelent meg egy, a Magyar Rádióval közösen szervezett kerekasztal-beszélgetés 1956-ról, konkrétan az 1953–1956 közötti időszakról. Nem gondolom, hogy a következő, a beszélgetés során elhangzott idézetbe be kellene, be lehetne bármit, bárkit helyettesíteni személy szerint, zárásként csupán a hatalom és a sajtó egyik, a világtörténelemben, a múltban és a jelenben sem ritka viszonyára szeretnék utalni, egy sajnálatos 55-60 éves magyarhoni példával: „Nagy Imrének nem voltak eszközei, de Rákosinak volt eszköze ahhoz, hogy beszédét, ha kell, tízszer is felolvassa, mert a Rádió és a sajtó a pártvezetőség kezében volt.”

Lehet, hogy még „Egy a tábor, egy a zászló! Csak a Fidesz!” – ahogy Orbán Viktor lelkesítette híveinek tízezreit a nagy téren, és biztos, hogy még egy a közrádió, no meg a  köztévé (plusz 6-6 csatorna többnyire más jellegű műsorokkal), de azért ne feledjük, ezen a két eleve közmédiumon kívül is van élet, ha úgy tetszik, magyar élet, magyar sajtó, nyomtatott és internetes újság, és televízió, nem kevés. Melyekből nemcsak a jelen magyar valóságáról kaphatunk hiteles képet, hanem az is kiderül, hogy az aktuális jobboldali magyar kormány portájával is úgy van, hogy csak a falvédőn létezik tiszta udvar, rendes ház. Nem mintha ez öröm lennne bárki józan polgár számára.