Egyértelmű nemet követelnek Hájostól az ollétejediek

Pénteken petíció indult az Ollétejedben (Dunaszerdahely városrésze) működő Dron Industries társaság gumifeldolgozó üzemének tervezete ellen.

Egyértelmű nemet követelnek Hájostól az ollétejediek
Fotók: Paraméter

A tervezet arról szól, mint azt korábban megkeresésünkre Farkas László, a cég ügyvezetője kifejtette, hogy a jelenleg rendelkezésre álló raktáraik és lerakataik területét a szakhatóságok ajánlásai alapján megváltoztassák. Ez állítása szerint nem jár kapacitásnövekedéssel.

Erre azonban információink szerint azért van szükség, hogy újraindíthassák a feldolgozást az üzemben, ami tulajdonképpen július elejétől áll. Tervezetük környezeti hatásainak vizsgálata a járási hivatal környezetvédelmi főosztályán zajlik, érintettként azonban a város is résztvevője az eljárásnak, és a törvény szerint kötelezően ki kellett függesztenie a faliújságára a cég tervezetét.

A lakosoknak vagy bárkinek tulajdonképpen tíz munkanapja van arra, hogy észrevételt nyújtson be a tervezet kapcsán a járási hivatalhoz, aki viszont ez idő alatt nem tér be a városházára, és nem veszi észre egészen véletlenül a faliújságra kifüggesztett dokumentumot, annak vajmi kevés esélye van arra, hogy hozzászóljon.

Ollé Mónika azonban észrevette, ebből kifolyólag péntekre lakógyűlést hívott össze a településrész kultúrházához, ahol egyebek mellett közzétették petíciójukat is, melyben tiltakoznak a tervezett változtatások ellen.

„A Dron Industries társaság már ma is jelentősen szennyezi úgy a levegőt, mint a talajvizet, illegális hulladék-lerakatot tart fenn, a hatóságok pedig szemet hunynak a tevékenysége felett” – áll a petíció indoklásában. Megjegyzik, hogy az üzem tevékenysége nyomán nemcsak káros gázok, de fizikai részecskék is a levegőbe kerülnek, és lepik el egész Ollétejed területét.

„A levegőszennyezés már ma is megmutatkozik egész Ollétejed területén, és félő, hogy ha hagyjuk tovább bővíteni a lerakatot, akkor a helyzet elviselhetetlenné és életveszélyessé válik” – fogalmaznak.

Emlékeztetnek, hogy a Dron Industries tervezetében szereplő környezetterhelési értékek egy matematikai modell alapján becsült adatokat takarnak bizonyos kiválasztott szennyezőanyagok éves átlagos koncentrációján keresztül, éppen ezért alibistának és öncélúan bagatellizáltnak tartják azokat.


Korábban: 

Valami történik az ollétejedi gumiégetőnél, a lakosok tiltakoznak!

Mint egy gázkamrában, olyan a helyzet Ollétejeden

Elegük van a gumiégetőtől szivárgó bűzből az ollétejedieknek


A petíciót a pénteki gyűlésen mintegy 30-40-en írták alá, a továbbiakban azonban Dunaszerdahelyen több helyen (Talin biobolt, Street étterem) is elérhető lesz, emellett Ollétejeden Ollé Mónikát, Szentmihályfán Kvarda Emesét, míg Bősön Mikus Attilát kereshetik azok, akik szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez.

Az aláírók arra kérik a városi képviselő-testület tagjait és a polgármestert, hogy ne hagyják jóvá a társaság várható építkezését.

„Az utóbbi négy-öt hét mindenki részére ajándék volt”

– jegyezte meg a gyűlésen Ollé Lajos, aki helyi lakosként a jövőben előreláthatóan az ollétejediek érdekeit képviseli majd a városvezetés előtt.

Úgy érzi, ha júniusban nem szólal fel és mozdul meg a lakosság, akkor az üzem ma már működik.

„A legnagyobb probléma, hogy hiába álltak le, a melléktermékek, a drót és a koksz kint van” – húzta alá Ollé, utalva arra, hogy helyenként, enyhén továbbra is érezni azt a fejfájdító és kellemetlen szagot, ami június végén azt eredményezte, hogy betelt a pohár náluk.

A lakosok azonban nemcsak petícióval küzdenek a bővítés ellen, hanem konkrétan szeretnének az eljárás résztvevőjévé válni. Ollé Mónika elmondta, hogy az ehhez szükséges dokumentumot hétfőn nyújtják be az illetékesekhez.

Elárulta azt is, hogy Herceg Andrea városi képviselővel együtt polgári társulást alapítottak, mégpedig abból a célból, hogy a jövőben erősebb legyen az ollétejediek hangja, és ezen keresztül a településrész lakosainak érdekei is több figyelmet kapjanak.

A lakosok tehát több fronton is harcolnak, és szerettük volna megtudni a polgármestertől, ő mit szól mindehhez, illetve azt is, hogy mi a városvezetés álláspontja a Dron Industries tervezetével kapcsolatban, de csütörtökön és pénteken sem értük el telefonon.

(SzT)