Egyesek csupán 76, mások kétezer eurós nyugdíjat kapnak!

2005-ben átlagosan havi 232 eurót kaptak a nyugdíjasok, öt évvel később már 350 eurót, jelenleg pedig 427 euróra rúg a havi átlagnyugdíj.

A Szociális Biztosító által nyilvánosságra hozott adatokból azonban kiderül, hogy a 427 eurós havi átlagnyugdíj mögött nagy különbségek vannak.

Tavaly közel 2500 olyan nyugdíjas volt, aki mindössze 76 eurós tiszta nyugdíjat kapott. Azok a nyugdíjasok, akik alacsony járulékot kapnak, igényelhetnek szociális támogatást.

A Szociális Biztosító adatai szerint az elmúlt évben a legtöbb nyugdíjas 385,10, illetve 415 euró közötti összeget kapott, összesen csaknem 90 ezren.

Közel 4500 nyugdíjas kapott tavaly 900,10 és 1000 euró közti összeget. Ezer euró feletti havi nyugdíjat 3605 ember kapott.

Mekkora volt a legmagasabb nyugdíj összege?

A legmagasabb nyugdíj, amit a Szociális biztosító kifizetett, 2008-ban 2313,80 euró volt, 2010-ben 2775,90 euró, míg 2012-ben már 2979 euró volt a csúcs.

A biztosító nem hozta nyilvánosságra a tavalyi évre vonatkozó adatokat a legmagasabb nyugdíjat illetően. Külösen magas nyugdíjat azok kapnak, akik a nyugdíjkorhatár betöltését követően is évekig dolgoztak, s közben nem igényelték a nyugdíjat.

A biztosító nyilvántartásában olyan eset is szerepel, amikor az ügyfél a nyugdíjkorhatár betöltését követően még 19 évig dolgozott.

Bal oldali oszlopban a nyugdíj összege, jobb oldaliban a nyugdíjasok száma látható:

(aktuality.sk)