Elhamvasztották a Nobel-békedíjas Liu Hsziao-pót

Elhamvasztották szombaton Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivistát, aki két nappal korábban májrákban hunyt el.

Elhamvasztották a Nobel-békedíjas Liu Hsziao-pót
Fotó: nlcafe.hu

A hírügynökségi jelentések szerint a börtönből pár hete végstádiumú májrákja miatt kiengedett Liut, aki a senjangi kórházban halt meg, szombaton szerény szertartás keretében hamvasztották el rokonainak kívánsága szerint. Az AP szerint az elhunyt felesége és a család tagja a hatóságok szigorú felügyelete mellett, a külvilágtól elzárva vehetett végső búcsút a halottól.

A 61 éves korában meghalt Liu 2010-en nyerte el a Nobel-békedíjat, ami igencsak felbőszítette a pekingi kormányt. A Nobel-bizottság az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelmét ismerte el, de a kitüntetést soha nem vehette át, mivel ellenzéki tevékenységét a kommunista Kínában ellenforradalmi tevékenységnek, rendszerellenes felforgatásnak tekintették, s emiatt többször is börtönbe került. Legutóbb 2009-ben ítélték 11 év börtönre a Charta 08 című kiáltvány miatt, amelyben másokkal együtt politikai változást, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését sürgette Kínában. Börtönévei alatt feleségét, Liu Hsziát házi őrizetben tartották Pekingben.

A Reuters hírügynökség Senjang kommunikációs vezetőjére hivatkozva azt írja, hogy a hamvasztás a család kérése volt, Liu Hszia pedig immár szabad, de nem szeretné, ha bárki zavarná gyászában.

"Ez a család kérése. Ez természetes" - mondta Cseng Csin-jang, aki nem árulta el, hogy hol van Liu özvegye. Mo Sao-ping, a család jogi képviselője viszont úgy nyilatkozott, nem tudja megerősíteni, hogy valóban a család kérte-e a hamvasztást, mert ő sem tudja elérni Liu Hsziát.

"Valószínűleg továbbra is figyelik és ellenőrzik őket a hatóságok. Nem lehet kapcsolatba lépni velük" - tudatta Mo. Egy nyugati diplomata úgy nyilatkozott, hogy jelenleg is próbálják elérni, hogy az özvegy és testvére, Liu Huj elhagyhassák az országot.

Közben a Global Times című angol nyelvű pártlap személyeskedő cikket jelentetett meg az elhunyt aktivistáról, aki egyébként a cenzúra miatt sokkal kevésbé volt ismert Kínában, mint külföldön. A lap azt írta, hogy Liu meg akarta dönteni a politikai rendszert, és nyugati modellt akart bevezetni, ami veszélybe sodorta volna Kína stabilitását és nemzetbiztonságát.

"Ezért a kínai társadalom megveti és elítéli. Paranoiás volt, naív és arrogáns" - írta Liuról a Global Times.

Liu Hsziao-po csak súlyos betegsége miatt hagyhatta el a börtönt június végén. Felmerült a külföldi gyógykezelés lehetősége, de a kínai hatóságok szerint állapota nem tette lehetővé, hogy máshova szállítsák. Nyugati kormányok felszólították Pekinget, hogy engedje el Liut és biztosítsa számára a lehetőséget kezelése helyszínének megválasztására, de Peking erre nem volt hajlandó. A Reuters megjegyzi, hogy utoljára a náci Németországban fordult elő 1938-ban, hogy egy Nobel-békedíjas fogságban hal meg.

MTI/para