Ellenséget ígérni, avagy hobbinácik a farzsebben

A Focus januári felmérése alapján a szlovák szélsőségesek pártja először jutott 10 százalék fölé. Ráadásul a 3. helyen végzett.

Ellenséget ígérni, avagy hobbinácik a farzsebben

No ná, hisz mindenki a nácikat reklámozza (s ezért én itt nem írom le a nevüket). Annyira látványosan harcolnak ellenük a jók, a nemnácik, hogy lehetetlen egy-egy antináci, vagy annak beállított megmozdulásukat nem élőben követni minden médiafelületen. Mert média nélkül nem igazi a harc, nem hoz szavazatot.

Vagy a harcos kormányelnök beszél non PC módon az egyik kisebbségről, vagy a parlament ülésterméből küldik ki őket, plusz meg is akarják büntetni a szófogadatlanokat, s aztán ezzel tele a tévé és a net. Pedig nem ők az egyetlen extrém erő, csak – ahogyan az egyik karikatúra mutatja – ők viselnek jelvényt.

Nem csoda, ha a csökkenő népszerűségű kormánykoalíció bezsong és támad. Aztán persze a kopaszagyúak örülnek, mert a legrosszabb reklám is jó, főleg, ha ingyen kapják.

Az ilyesmiért egyesek komplett portálokat fizetnek nem kis pénzből, itthon lásd pont ma végződéssel, meghívják és fogadják a világ legnagyobb diktátorait, lásd mostanság szállt le egy Pestiában... és így tovább.

S mivel a polgárok bajai és energetikai számlái tetéződnek, s kilátásban van az orvosi időpontra rendelés abnormális összegekkel sarcolása is, marad megváltónak az, aki megváltást ígér.

És ellenséget. Hiszen csak ellensége van, barátja nincs. Ő csak az ellenség elpusztítása által képes megváltani bárkit. Ellenség nélkül gatyafing.

Akinek ellensége van, az már nem egészen szegény ember, gondolja 10 százalék szegény, netán magát még nem eléggé gazdagnak tartó „szegény”, annak már van legalább kire köpni. Gondolják. Van kit hibáztatni bármiért, a saját szerencsétlenségéért is.

Szánalmas. De így működik. Minél nagyobb az elégedetlenség, annál több ellenségre van szükség.

Pedig láthattuk, mit oldott meg eddig a középföldi főispán. Semmit. Hol van az a rend, amit ígért? Hol?

Persze, úgy a jó, ha az ellenség közös és nincs mindenkinek külön ellensége. Mert akkor elaprózódik a gyűlölet és az irigység. Márpedig a választásokhoz egyfelé bámuló, egynemű, arctalan tömeg kell. Ez így üzlet. Ezért aztán az egyébként szintén utált kisebbségi magyar is megfelel neki szavazónak. A kisebbségi magyar pedig (tisztelet a kivételnek) hisz és szavaz. Addig pedig annyi gyűlöletposztot produkál a neten, hogy maga is beleszédül, azt hiszi, ő a többség... Mert csak így lehet „felül”...

Pedig neki (már ha nem politikus és kiszolgáló személyzete) rohadtul nem üzlet az egész (hogy az erkölcsi vetületről ne is essék szó). Neki ez csak jólesik. Hobbi. Így születnek a hobbinácik. Nincs mit csinálniuk. A hobbinácizmus meg ugye nem túl megerőltető. Nem munka. Nem egy teljesítménycentrikus dolog. Kell hozzá egy pár nagyon könnyen emészthető álinformáció, némi funkcionális analfabetizmus vagy meggyőződés (vérmérséklettől és intelligenciától függően), egy erősnek mutatkozó háttérközösség (hiszen az egyedül gyűlölködés már felelősségteljes dolog lenne, ahhoz bátorság is kéne), kis heccelés és az az ígéret, hogy az ellenség elpusztítása megváltást hoz. Hogy akkor majd jobb lesz. 

Ja, és kellő szűklátókörűség, amely képes elfedni mondjuk egy történelemtanár szeme elől, hogy a gyűlöletnek halálos áldozatai szoktak lenni és háborúk robbannak ki miatta. És kell némi magamutogatási / okoskodási hajlam. S mivel nem vagyunk hülyék, mert ugyebár a másik a hülye, van mit megmutatni.

Szóval vannak már saját hobbinácijaink, nő a százalék szépen, csak épp a profi nácik farzsebében. Hátha ott csurran-csöppen is valami. Ha más nem, a szelek átjárják, mint az agyatlan koponyákat.