Elszabadult a pokol Vásárúton?

A rendőrségi statisztikák igazolják, hogy az utóbbi időben egyre több bűncselekmény történik a csallóközi faluban. A statisztika szerint májusban volt egy töréspont.

Elszabadult a pokol Vásárúton?

A lakossági elégedetlenség nem csak a közösségi oldalakon jelent meg, hanem elérte a portálunkat is. Kikértük a rendőrség statisztikáját a Vásárútról bejelentett bűncselekményekkel kapcsolatban.

A kimutatás szerint a 2016-os évben összesen 4 esetben riasztották a rendőrséget, míg ez a szám idén már májusig összejött, decemberre pedig a bűncselekmények száma elérte a 14-et.

2017 januárjától május közepéig háromszor tettek feljelentést ismeretlen elkövető ellen, míg május közepétől egészen a mai napig 11 esetben (ugyanezen időszak tavalyi statisztikája 3 bejelentett bűncselekmény).

Ez idő alatt mi is számos bűntényről hírt adtunk, legutóbb a Korona vendéglőben e héten történt betöréses lopásról. Idén egyébként ez már a harmadik bűntény volt, ami a vendéglőhöz kötődik, áprilisban ugyanis garázdaság, míg júniusban az egyik játékautomata feltörése miatt indult eljárás.

Májusban két alkalommal is betörés ügyében nyomozott a rendőrség, egyszer a Jednotába, egyszer pedig egy családi házba törtek be. Júniusban és júliusban feltörtek egy-egy személykocsit, júniusban pedig el is loptak egy Volkswagen Golfot, illetve egy teherautót.

Júliusban ugyancsak betörtek egy családi házba, augusztusban pedig az ekecsi Jednotába történt betöréssel gyanúsítottak meg egy vásárúti férfit, aki egy júniusi, Albáron, szintén a Jednotába történt betöréssel is gyanúsítható.

Kisebb bűnözési szünetet követően októberben a közismert Dolce Vita cukrászdában járt egy betörő. November végén pedig jött egy veszélyes fenyegetési ügy, két napra rá pedig a Nefelejcs utcában lyukasztotta ki egy ismeretlen tettes több személykocsi kerekeit.

A fentiekből is észrevehető, hogy különösen gyakori volt a bűntények száma május 4. és július 4. között, erre a két hónapra ugyanis az egész éves „termés” csaknem kétharmada esett, ez idő alatt összesen 8 bűntényt követtek el.

Nehéz nem észrevenni a tragikus tényt, hogy május 21-én hunyt el hosszan tartó súlyos betegség következtében a falu korábbi polgármestere, Zsoldos Roland. A faluból ugyanis többen úgy tartják, hogy mióta elment, úgymond „elszabadult a pokol”.

Megkérdeztük a bűnügyi statisztikákkal kapcsolatban Takács Ildikót, akit az októberi időközi választáson választottak meg a falu polgármesterévé, és elmondta, hogy a község vezetése is észlelte a megnövekedett bűnözést.

Kifejtette, hogy Vásárúton eddig is működött őrző-védő szolgálat, járőrözés, az elkövetkező időszakban pedig az ezt végző cég képviselőivel, továbbá a rendőrséggel is szeretne tárgyalni ennek sűrítéséről. Mindemellett az önkormányzat beadott egy pályázatot, melyen keresztül további 6-8 kamerával bővíthetnék a jelenleg működő kamerarendszert.

„Szeretnék tenni ez ellen, mert felelősséget érzek a lakosokért és a biztonságukért. A testülettel együtt közös erővel vissza kell szorítanunk a bűnözést” – szögezte le.

Augusztus elején a faluba költöztettek egy 13 tagú roma családot. Néhányan talán arra gondolhatnak, hogy ennek köze van a bűncselekmények megemelkedett számához. Rendőrségi információink szerint azonban nem hozhatók összefüggésbe a beköltöztetett emberek a bűncselekményekkel. 

Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Both Péter rendőrkapitányt is, aki elmondta, regisztrálják a rendőrségi bejelentések megemelkedett számát a községben, és ennek következményeképp fokozzák a rendőri jelenlétet a településen, ahogy tennék ezt más, hasonló helyzetbe került település esetében is. 

(parameter)