Ember, állat: ezeknek egykutya

Igen, az lenne most az igazi hír, hogy a kulturális miniszter felemelte figyelmeztető ujját a közmédiában kezdődő folyamatok ellen – reméljük, időben. 

Ember, állat: ezeknek egykutya
Fotó: cas.sk

Igen, az lenne most az igazi hír, hogy a lassan már józanul is zangós viselkedésformákat követő cseh elnök a legmagasabb rangú állami ünnepségeken elhangzó sértő hülyeségeihez akkor is mosolyogva, poharazgatva, tapsolgatva asszisztál a szlovák kormányfő, amikor Zeman Szlovákia (ráadásul balos) politikai legendáját fikázza.

És az lenne még az igazi hír, ha tudnánk, mi lesz a vége (no majd akkor lesz ez hír), hogy az oktatási minisztérium belső sakktábláján indult mazurka épp most csap át akrobatikus rock and rollba, csak hogy a végén kompetenciakáosz keletkezzen. (Megjegyzem a Hídnak, hosszútávon nem lesz érdemes odadobni a regionális iskolaügyet egy nemzetiségi főosztályért, mert ha a regionális iskolaügyet elcseszi a tárca – és afelé tartunk –, akkor a nemzetiségi főosztály meg is feszülhet, úgy is csupán az általánosan az egész regionális oktatásra érvényes szabályok homokozójában fog tudni játszani. Hacsak addig ki nem harcolnak egy törvényes oktatásügyi autonómiát… teszem hozzá nagyon, de nagyon halkan…)

Viszont engem – egyáltalán nem logikus módon – most még mindig nem ez bánt a legjobban.  A bántás érzelmi dolog, ne keressünk benne logikát.

Ezren megírták már, tehát igyekszem nem elismételni az érveket, mégsem hagy nyugodni a dolog. Ma, január 11-én egy hónapja, hogy az első petárdát, vagy tűzijátékot, vagy rakétát vagy mi a jó fenét eldörrentették a városomban. No, itt most kihagyom a háziállataikat féltők érveinek végeláthatatlan sorát. Csak szögezzük le, hogy az állatkáknak, akinek többsége sokkal erősebb és részletgazdagabb hallással bír az embernél, nem jó, ha halálra rémisztik. És igen, a gazdi felelőssége, hogy az adott időszakra az állatot biztonságba helyezze. És mi, felelős gazdik Szilveszter napjára el is zárjuk a kedvenceinket, az én nem kicsi, ilyen időben nem kevéssé sáros és közben a meleg frontok miatt vedlő kutyusomat is beengedjük az előszobába, akkor is, ha az majd egy festésbe kerül. Minimum… Mert ennyi áldozatot meg kell hozni a köz szórakozása érdekében. Mindenki érezze magát jól Szilveszterkor, oké. Na de egy hónapig dörrentgetni? Az azért már nem emberi.

És ha eltekintünk az állatkínzástól itt a humán oldal. A minap halva találták meg azt az idős bácsit, aki állítólag a pufogtatás zajától összezavarodva elindult, majd elveszett. Kedves pufogtatók. Ez nem röhej. Aki megélte a nagy háborút, abban ki tudja, mit válthat ki a csatazaj… De vannak, akik párhetes csecsemőjüket nem merik kitolni a babakocsiban. Főút, mellékút, mindegy. Dirr-durr van mindenütt. Nem egyfolytában, hanem amikor nem számítasz rá, és frászt kapsz. Meg a kisbabád is. És esetleg némi halláskárosodás szintén bekövetkezhet. Szóval azért legyünk már tekintettel legalább egymásra akkor is, ha valakit nem érdekelnek az állatok. Elvégre emberek lennénk. Tudom, hogy egy-egy magányos farkas petárdaterroristát egy mellékutcában este kilenckor vagy hajnali  kettőkor szinte lehetetlen lefülelnie és megbírságolnia a kedves rendőr bácsiknak. De szeretném látni az igyekezetet és az erről szóló híreket. Aki pedig nem bír élni csatazaj nélkül és feszíti az a kurva nagy puffogtató bátorság, legyen szíves elmenni Szíriába, ott majd puffogtathat a gyilkosokra eleget. Ja, hogy annyira nem bátor, csak a Fülekpüspöki úton szuperhős ő? Akkor kussoljon már!

Mert nem kellemes ám ez a zaj. Senkinek.

Szegény, nagybeteg anyukámnak, aki történetesen e tűzijátékos időszakban adta vissza lelkét a teremtőnek, szintén nem volt kellemes. És most már biztosan szeretne egy kicsit csendben pihenni.