EU-pénzek lehívása: Szlovákia alszik, Magyarország ezerrel pörög

Miközben Szlovákia semmit sem tanult az előző költségvetési időszak hibáiból és újra csigatempóban meríti az uniós alapokból jövő összegeket, addig Magyarország szinte már minden pénzt lekötött. Mindkét országra jellemző, hogy az uniós pénzek felhasználását a választások környékén járatják csúcsra – ez aligha véletlenül van így.

Az Európai Bizottság uniós alapokkal foglalkozó honlapjának adatai szerint az EU strukturális alapjaiból származó pénzek lekötésében (azaz megpályáztatásában és konkrét projektekre való odaítélésében) Magyarország vezeti a mezőnyt. A 2014-2020 közötti hétéves költségvetési időszakban (illetve az azt követő 2-3 évben, amelyekre a pénzek merítése általában áthúzódik) az alapokból Magyarország számára rendelkezésre álló, mintegy 29,65 milliárd eurónyi összegnek a 94 százalékát már lekötötte a harmadik Orbán-kormány 2017 végéig (1. Grafikon).

1. Grafikon: Az uniós strukturális alapok merítése egyes tagországokban (a 2014-2020-as költségvetési időszakban rendelkezésre álló teljes összeg százalékában).

Megjegyzés: Az adatok a 2017 végi állapotokat tükrözik. A teljes összeg nem tartalmazza a területalapú mezőgazdasági támogatásokat, de az összes többi kulcsfontosságú alap (köztük az Európai Regionális Fejlesztési Alap, Kohéziós Alap, Európai Szociális Alap, Európai Vidékfejlesztési Alap) kiadásait igen. (Forrás: Európai Bizottság: European Structural & Investment Funds, Data.)

Érdekes ellentmondás, hogy miközben Magyarország fölényesen élen áll a pénzek lekötésében, ráadásul csupa nyugat-európai ország követi és kelet-közép-európaiak messze le vannak maradva mögötte, addig a kifizetéseknél már a középmezőnynek is csak az aljához sorolható. „Brüsszel” mindössze a pénzek 13 százalékát utalta át, jól látható a hatalmas szakadék a lekötött és a kifizetett összegek között. Ez részben azzal indokolható, hogy az EU (kisebb előlegeket kivéve) általában teljesítési alapú számlákat térít meg a projektek vagy azok egyes részeinek megvalósítása, átadása után. A magyar lekötöttségi arány azonban jóval magasabb kifizetéseket indokolna, de ez úgy látszik a magyar kormánynál nem gond, mert nemzeti forrásokból megelőlegezett egy sor kifizetést. Kérdés, később hogyan alakul majd a magyar kormány részéről a pénzek behajtása a brüsszeli kasszából számlákkal.

A nagy sietségnek nyilván politikai okai vannak, a harmadik Orbán-kormány igyekezett az áprilisi választásokig minél több összeget lekötni, illetve kifizetni (jórészt nemzeti forrásból megelőlegezve). Egyrészt azért, hogy felpörgesse a növekedést, másrészt, hogy biztos kezekben (értsd a kormányzathoz köthető vállalkozásoknál) landoljanak a megrendelések. Ez már 2014-ben, az előző választások idején is így volt, akkor pörgött legjobban az uniós pénzek lehívása, és nőtt ezzel párhuzamosan a leggyorsabban a gazdaság (2. grafikon). Majd ezek után a pénzek elkezdtek apadni, a növekedés visszaesett. Valószínűleg ez várható most is, vagyis a jövő évtől a gazdaság fokozatos lassulására lehet számítani, persze csak akkor, ha nincs drámai változás a külgazdasági környezetben. Egy komoly világgazdasági vagy európai válság villámgyorsan padlóra küldheti a magyar (és az összes térségbeli) gazdaságot.

A 2. grafikon azt is jól mutatja, hogy Szlovákiában is a választások előtti, 2015-ös évben járt csúcsra az uniós költségvetésből érkező nettó transzfer, és ezzel együtt a gazdasági növekedés. Ez nyilván itt sem véletlen, de annyi különbség van, hogy jórészt 2015 végéig lehetett lehívni az előző költségvetési időszak uniós pénzeit. Ezért Szlovákia az utolsó pillanatokban igyekezett behozni az addigi lemaradást, versenyt futva az idővel, egész az év végéig lázban égve, és éppen hogy csak tartva sok határidőt. De úgy látszik ez a lecke – hogy a pénzek egy jelentős része majdnem elúszott a késlekedés miatt – nem hatotta meg a Fico-kormányokat, maradt a komótos tempó, alighanem megint a végén kell majd belehúzni. 2017 végéig a pénzeknek mindössze 11 %-át sikerült lehívni, ami a legrosszabb mutatók között van az unióban és a lekötött összegek aránya (51 %) is átlag alatti. Ezt nem lehet a kormányváltás körüli bonyodalmakkal magyarázni, hisz a második Fico-kormánytól a harmadik vette át a gyeplőt, a tárcák élén többnyire Smer párti miniszterek folytatták a tevékenységüket. Egyben a jelenlegi kormányfő, Peter Pellegrini személyes kudarcáról is beszélhetünk, hisz mielőtt Ficót váltotta a miniszterelnöki székben, ő volt a beruházásokért felelős kormányfő-helyettes, neki kellett volna összehangolni az uniós alapok hatékonyabb felhasználását.

2. Grafikon: Gazdasági növekedés és az uniós költségvetésből érkező nettó transzferek Magyarországon és Szlovákiában (2010-2016)

Megjegyzés: A gazdasági növekedés mint a bruttó hazai termék (GDP) éves változása százalékban, a nettó transzfer mint a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) százaléka. A GDP és a GNI között a két országban nincs jelentős különbség, az utóbbi többnyire 3-5 százalékkal marad el az előbbitől. (Forrás: Eurostat, Európai Bizottság)

A 2. grafikon egyben azt is illusztrálja, hogy a szlovákiai növekedés kisebb mértékben függ az uniós forrásoktól, mint a magyarországi (a külgazdasági és hazai kereslet fontosabb szerepet játszik). Szlovákiában az uniós költségvetésből jövő nettó transzfer mértéke ritkán haladja meg jelentősen a gazdasági növekedés tempóját, míg Magyarországon ez szinte mindig így van. A különbség oka aligha az EU-s pénzek felhasználásának hatékonyságában van, hisz mindkét országban hasonló mértékű a korrupció és az uniós alapokból jövő pénzeket szintén gyakran vesztegetik el túlárazott, sőt sokszor felesleges beruházásokra. Az ok inkább abban keresendő, hogy a szlovákiai növekedésben jelentősebb szerepe van a magánberuházásoknak (amiket a már említett külföldi illetve hazai kereslet húz).