Ezek nem maradhatnak rejtve

Ha Gyurcsány Ferenc legújabb akciója nem bizonyul blöffnek, akkor most nagy bajban volnánk, mert Magyarországon többé nem lenne értelme a politikai újságírásnak. Az egykori miniszterelnök ugyanis lényegében azt sejtette, hogy legális forrásból származó, bíróságon érvényes bizonyítékai vannak arra, hogy Orbán Viktort a kormányzásban a nyilvánosság elől eltitkolt tényezők befolyásolják (állítása szerint: „zsarolják az oroszok”).

Ezek nem maradhatnak rejtve
Fotó: Index

Mármost ha vannak ilyen források, és vannak ilyen bizonyítékok, amikhez Gurcsány legálisan hozzáférhet, más pedig nem, akkor teljesen fölösleges azoknak az újságíróknak a munkája, akik legjobb tudásukat bevetve, személyes kockázatot is vállalva próbálják a törvényesség határain belül felderíteni és megírni, vannak-e olyan eltitkolt tényezők, amelyek Orbánt befolyásolják. Minek kapaszkodni az izzasztó hegyoldalon, ha van olyan politikus, aki egyszerűen felröppen?

Így azonban, hogy az akció blöffnek bizonyult, felejtsük el a kárt – hogy ezzel diszkreditálta az orosz felforgató befolást feltárni akaró, bátor és felkészült politikusokat, szakértőket, újságírókat, és kiszámíthatatlan mértékben megnehezítette a dolgukat. Nézzük a jó oldalát, hogy – természetesen – továbbra is van értelme Magyarországon a politikai újságírásnak. (Nem összetévesztendő a pártpropagandával.). Az izgalom elmúlt, vissza lehet térni a klaviatúra kis hatásfokú püföléséhez.

Űzzük tehát tovább a szakmát a magunk szerény eszközeivel! Most Orbán Viktor brüsszeli sajtóértekezletének néhány mondatáról lesz szó (a videón kb. 27:25-től). Semmi titok, semmi különbejáratú forrás, minden nyilvános.

Azt mondja: „Jogunk van látni, hogy a politikai világot Európában és Magyarországon és számos országban befolyásoló erők hogyan festenek. Mert ha ezt nem látjuk, akkor hogyan fogunk beszélni a politikáról? Ezek nem maradhatnak [méltatlankodó hanglestéssel] rejtve. (…) Tehát itt egy nagy erőről van szó, amely egy nagyon nagy szervezettel rendelkezik. Nekem nem tisztem, hogy az európai uniós kapcsolatokat föltárjam, habár tudnék erről mondani néhány szót. hogy itt hány száz ember van, aki valamilyen módon, így vagy úgy  része ennek a hálózatnak (...) És nem véletlen, hogy egy hasonló transzparenciatörvény valahol itt, az Európai Unió asztalán is itt van, Mert ők is érzik – igaz, hogy ők Oroszországról beszélnek, ha jól értem, meg a szabadkereskedelmi egyezményeket megtorpedózni akaró ilyen kommunista, [kaccan] illegalitásban lévő balos szervezetekről, de itt is van egy probléma, hogy érzékelik a döntéshozók, hogy időnként olyan vélemények jelennek meg nagy erővel, ami pénzügyi támogatás nélkül és alapok nélkül nem lehetséges."

Kiről beszél? A hálózat, ami nem maradhat rejtve, és amit látni kell, mert ha nem látjuk, akkor hogyan is beszélhetünk a politikáról – ez pontosan annak az örvendetesen növekvő számú magyar pártnak a retorikája, mely az „ügynöknyilvánosságot”, avagy a lusztrációt követeli. Utolsóként a szovjet blokk országai közül – kivéve magát Oroszországot és Belaruszt – a kommunista állambiztonság embereinek megnevezését, viselt dolgaik feltárását, továbbélő hálózatuk megmutatását – különben hogyan beszélhetnénk ma a politikáról? Hát csak így, ahogy ma. Tudatlanul, balekként, legendák, pletykák és feltevések között kapkodva fejünket.

De nem, Orbán természetesen Sorosról és a civil szervezetekről beszél. Nagyjából arról, amit a KGB-vel jogfolytonos orosz titkosszolgálatok neveznek feltárandó hálózatnak, aminek a leleplezésére ők hoznak „transzparencia”-törvényt. Ha nagyon megértő, bár nem megbocsátó akarok lenni, elég gyakori pszichés jelenségről van szó: aki tudja, hogy disznóságot csinál, az a saját disznóságát vetíti át a saját maga által kinevezett ellenségre. Ha nem akarok ennyire megértő lenni: simán aljasság, hogy a lusztráció problémájáról sohasem beszél, sőt, magas posztra emel ismerten állambiztonsági múltú embereket, és az ő üldözötteikről, ellenségeikről, ellenfeleikről, célpontaikról mondja azt, amit erről a nyomásgyakorló csoportről kellene mondania.

Mikor az orosz beghatolás kerül szóba, ilyet mond Orbán: „Ha jól értem”. Perszehogy jól érti. De miért kell közbevetni ezt a megszorítást? Pszichológiai szempontból azért, mert pontosan tudja, hogy mit csinál, és valahogy kezelnie kell ezt a tudatot. „Ők”, azok a mások, akikhez neki nincs köze, igenis Oroszországról beszélnek. Például az Európai Néppárt, aminek a Fidesz is tagja, tehát számára nem „ők”, hanem „mi” lenne becsületes fogalmazásban.

Nem tudom, pontosan milyen transzparenciatörvényt emleget, de ha az oroszokról van szó, biztos eszébe jutott, hogy az Európai Néppárt nemrég Máltán határozatot fogadott el a „mi” orosz információs hadviselés elleni védekezésünkről. Az orosz információs hadviselés keretében időnként az EU-tagországokban „olyan vélemények jelennek meg nagy erővel, ami pénzügyi támogatás nélkül és alapok nélkül nem lehetséges”.

Ezt a határozatot a Fidesz – azaz a párt képviseletében Orbán pártelnök – megszavazta. Miközben Magyarország az a hely, ahol a kormányzat a legkevésbé, szinte sehogy sem védekezik az orosz információs hadviselés ellen.  Az LMP szaván fogta a miniszterelnök-pártelnököt, a határozatot beadta a magyar parlamentben törvényjavaslatként, ha úgy tetszik, egy transzparenciatörvény javaslataként – az iromány jelenleg bizottság előtt van, várja a sorsát.

„Ha jó értettem” – Orbán valamikor biztosan nem volt őszinte. Mert vagy úgy szavazta meg a határozati javaslatot Máltán, hogy tényleg nem értette, és akkor az egyetértő szavazata volt hazugság. Vagy nagyon is jól jól értette a kérdést  Máltán, és most tett úgy, mintha a kérdés nem volna érthető józan magyar ésszel.

Ez önmagában sem szép dolog egy miniszterelnöktől. Amikor Gyurcsány beismerte, hogy hazudott, akkor leszakadt az ég, gyúltak az autók, égett pártiroda is. Ám ha egy miniszterelnök alapvető nemzetbiztonsági kérdésben nem őszinte, az súlyos és tartós nemzetbiztonsági kockázatot is jelez. Azt, hogy eltitkolja a magyar közvélemény elől, mit gondol külföldi titkosszolgálatok információs hadviseléséről. (Gyengébbek kedvéért: az érvényes orosz katonai doktrína szerint ez egyenrangú a hagyományos három haderőnemmel, még ha nem is okoz fizikai rombolást vagy emberhalált.) Nem az elegancia sérül, nem morális kihágásról van szó, hanem direkt politikai bajról. Fölösleges akciókkal elterelni róla a figyelmet, szellemi kényelmességből megfeledkezni róla, mert a fényességes kockázatforrás odavet nekünk valami új dühöngenivalót: legalább ekkora bűn, sőt annál is több: hiba.

De a legnagyobb baj az, hogy a dolgok rendes menetéhez tartozik, ha a kormányt megdönteni vágyók sokasága nem veszi észre magát a kockázatot, és rövid memóriával, csekély előrelátással csakis olyan témákban képes dühöngeni, amiket Orbán éppen megjelöl a számára.

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.