Ezért őrültség az alkotmányba tett alacsonyabb nyugdíjkorhatár

A porosz „vaskancellár” a világ első állami un. felosztó-kirovó nyugdíjrendszerének megteremtésével mintát adott, a fejlett államok sorra követték a lépést, de eléggé lassan. (A nyugdíjtörvényt természetesen a német birodalmi parlament fogadta el, és az uralkodó, II. Vilmos császár írta alá, így lépett hatályba, de összefonódott a kancellár, Bismarck nevével.) Csaknem két évtizeddel Bismarck halála (1898) után, 1916-ban a németek levitték a nyugdíjkorhatárt 65 évre, de a várható élettartam még mindig ez alatt volt. A 65 év fokozatosan etalonná vált. Amikor az Amerikai Egyesült Államokban Roosevelt elnök New Deal nevezetű politikájának egyik alappilléreként 1935-ben létrejött az állami nyugdíjrendszer (Social Security) a nyugdíjkorhatár ott is 65 év lett. És persze ez Amerikában is még mindig meghaladta a várható élettartamot, kb. három évvel.

Jól látható, hogy amikor az állami („első pilléres, felosztó-kirovó”) nyugdíjrendszerek létrejöttek, azoknak a keveseknek biztosítottak rövid ideig szerény jövedelmet, akik egyáltalán megélték a korhatárt. A német birodalomban azoknak, akik legalább 48 ledolgozott év után (!) betöltötték a 70-et. Azóta nagyot változott a világ, az elmúlt bő egy évszázadban a várható élettartam fokozatosan növekedett, a fejlett világban 80 év közelébe, miközben a korhatár maradt 65 év, sőt gyakorlatilag jó pár évvel ez alá esett a korkedvezményes nyugdíjazás meg a különböző privilegizált csoportok előjogai miatt. A változások három pontban foglalhatóak össze:

Először is, a várható élettartam ma jóval meghaladja a korhatárt, a fejlett országokban a nyugdíjasok átlagosan 10-20 éven keresztül kapják havi nyugdíjjáradékukat az állami pillérből. Másodszor, ez oda vezetett, hogy megváltozott az eltartók és eltartottak közötti arány. Németországban még az 1950-es években is mintegy 5 dolgozó jutott egy eltartott nyugdíjasra, most jó, ha kettő-három, de jó pár országban még ennyi sem. Ráadásul a nyugdíjak értéke is egyre nőtt a keresetekhez képest, német földön 1959-ig egy munkás egykori bérének jó ha negyedére számíthatott, később akár több mint a felére is. Harmadszor, mindezek a tényezők drámaian megnövelték a nyugdíjkiadások nagyságát. Míg az amerikai rendszer bevezetésének évében (1935) a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékának megfelelő kiadást jelentett, jelenleg a GDP-arányos nyugdíjkiadások a fejlett országokban 8-12 % körül mozognak.

Röviden, az állami nyugdíjrendszerek a fejlett országok egyre öregedő társadalmaiban a 80-as, 90-es évekre pénzügyileg fenntarthatatlanná váltak, elindultak az azóta is zajló reformok, meg az ezek elleni tiltakozások. Fokozatosan emelkednek a korhatárok, korlátozták a korkedvezményes nyugdíjazást, visszavágtak a nagyvonalú helyettesítési rátákból, motiválták a munkaerőpiacon maradást, satöbbi, satöbbi. A legtöbb észak és nyugat európai ország jelenleg a 67 éves korhatár felé halad, ha nem ért még oda.

Szlovákiában a Smer-kormányok kevés (egy kézen megszámolható) józan gazdaságpolitikai lépéseinek egyike volt, hogy 2012-ben megszavazták, a nyugdíjkorhatár a várható élettartam növekedésével párhuzamosan minden évben fokozatosan emelkedjen. Esély mutatkozott arra, hogy a korhatár kérdése kikerüljön a napi politikai csatározások közül. Csakhogy az egész megint olyan smeresre sikerült: az intézkedés a második nyugdíjpillér többszöri letarolását követte, ráadásul csak a 2012-2016-os választási ciklus utánra időzítve, 2017-ben lépett hatályba és egy évre rá a „populizmus bajnokai” már nem fértek a bőrükbe, Fico – hogy kitörjön a politikai karanténból – előállt azzal, tegyük az alkotmányba a 65 éves korhatárt. Erre beszállt a többi populista is Danko kapitánytól Matovičig egyre lejjebb licitálva. Legyen csak 64 év, legyen még kevesebb a nőknek a gyermekeik száma alapján.

Közben kibontakozóban van a „tákolmányok tákolmánya”, hogy Fico szóhasználatával éljünk, az alkotmányos többség mögé felsorakozni látszik az eleve tákolmány kormánykoalíció, de a Híd nélkül, meg elvileg legnagyobb politikai ellenfeleik, Matovičéktól Kollár képviselőin és ex-képviselőin keresztül talán egész Kotleba fasiszta csapatáig. Ha összejön ez a bizarr populista-extrémista blokk, akkor Fico azokra támaszkodik majd, akiket korábban maffiózóknak, prostituáltaknak, elmebajosaknak, adócsalóknak stb. titulált…

De a politikai bolondok háza melléktéma, a legfontosabb ellenérv a gazdasági racionalitás teljes ignorálása: egy olyan alkotmányos törvényt akarnak elfogadni, amely leghamarabb (az elfogadott verziótól függően) kb. 7-15 év múlva vezetne alacsonyabb korhatárhoz a mostani rendszerhez képest, de ezután egyre jobban megkötné a kormányok kezét, egyre jobban megemelné a nyugdíjkiadásokat, és nem mellesleg egyre csökkentené az átlagos állami nyugdíjak nagyságát, miközben megváltoztatni nagyon nehéz lenne. Erről tanúskodnak a nemrég megjelent prognózisok, az Európai Bizottság legújabb, öregedési jelentése (The 2018 Ageing Report), amelyet háromévente publikálnak, illetve a szlovák pénzügyminisztérium Pénzügypolitikai Intézetének (IFP) ehhez fűzött kommentárja.

A Bizottság prognózisa szerint a várható élettartam Szlovákiában 2016 és 2070 között a nőknél 80,7 évről 89,1 évre, a férfiaknál 73,7 évről 84,2 évre fog emelkedni. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nőknek alacsonyabb korhatárt megszabni, miközben átlagosan 5-7 évvel tovább élnek a férfiaknál nem épp az egyenjogúság megnyilvánulása.) Ha Fico legújabb tákolmányának javaslatai átmennének, akkor a férfiak majdnem 20 a nők meg 25 évet töltenének átlagosan nyugdíjasként 2070-ben. Csak nem lenne, aki fizesse az egészet, mert a társadalom korösszetétele alaposan át fog alakulni (1. grafikon). Gyorsan nő majd a 65 és különösen a 80 fölöttiek száma, miközben a fiataloké és a munkaképes korú lakosoké megfogyatkozik. Nincs mese, egyszerű matematika, hogy vagy a nyugdíjkorhatárt kell emelni vagy az állami nyugdíjak értéke lesz kisebb.

Szlovákia lakosságának várható megoszlása korcsoportok szerint (millió fő)

Forrás: Európai Bizottság, IFP

A rendszer fenntarthatatlanságát jól mutatja a 2. grafikon is. Már 2016-ban is kevesebb mint két járulékfizető (pontosabban 1,59) jutott egy nyugdíjasra és 2060-ra az arány megközelíti az egy az egyhez szintet. Ami azt jelenti, hogy egy átlagos járulékbefizetésből kellene egy átlagos nyugdíjat kigazdálkodni – el lehet képzelni mekkora összegűek lesznek majd így az állami nyugdíjak. Ráadásul ez a szcenárió a jelenleg érvényes törvénnyel (automatikus, a növekvő élettartamhoz kötött korhatáremelés) kalkulált, azzal számol, hogy 2070-re a termékenységi mutató (az egy anyára jutó átlagos gyerekszám) 1,4-ről 1,82-re emelkedik, nőni fog a foglalkoztatottak aránya és az egész időszakban pozitív lesz a migrációs szaldó, évi pár ezer fős nettó bevándorlással. Ezek közül ugye bármelyik feltételezés megkérdőjelezhető, lehet, hogy kedvezőtlenebbek lesznek a mutatók. Például alkotmányosan 64 évben fixálják a nyugdíjkorhatár, és a nők (gyermekeik számától függően) még 1-2 évvel korábban mehetnek nyugdíjba… Alighanem már ez is elég lenne ahhoz, hogy több legyen a nyugdíjas, mint az aktív járulékfizető dolgozó. Ezt némileg ellensúlyozhatná egy erős második pillér, a Fico-kormányok azonban épp ezt rombolták minden intézkedésükkel (2013-tól például az oda irányuló járulék nagysága a bruttó bér 9 százalékáról 4-re csökkent). Jelenleg ott tartunk, hogy a munkaerő-piacra lépő fiatalok többsége nem lép be a második pillérbe, a nyugdíjpénztári tagok többsége meg a legkisebb hozamot biztosító garantált alapokban dekkol azóta, mióta a Fico-kormány oda mindenkit átléptetett…

Az eltartók (járulékfizetők) és eltartottak (nyugdíjasok) számának várható alakulása Szlovákiában (ezer fő, 2016-2070)

Megjegyzés: A grafikon az összes nyugdíjkifizetésben részesülőt tartalmazza, nem csak a 65 év feletti öregségi nyugdíjasokat (például a korkedvezményes, rokkantsági, özvegyi, árvasági stb. nyugdíjat is). Forrás: Európai Bizottság

Az IFP számításai szerint a szlovákiai állami nyugdíjkiadások a GDP százalékában a 2016-os 8,6-ról a jelenleg érvényes rendszer mellett is 9,8-ra nőnének 2070-re, de ha Fico új tákolmányának módosításai lennének érvényesek, akkor 11,7 százalékra emelkednek. Pár százalékpont látszólag nem sok, de valójában a növekmény jelenleg évi mintegy 2,5 milliárd eurót jelent. Ráadásul a társadalom öregedése nem csak a nyugdíjkiadásokat emeli meg, de az egészségügyi illetve az idősgondozási (szociális) büdzsét is, így összességében jelenlegi árakon már inkább évi 3-4 milliárd eurónyi pluszkiadásról beszélünk.

Ahhoz, hogy a demográfiai helyzet megforduljon valamiféle csoda kellene: a termékenységi mutatónak nem 2070-re kellene 1,8 fölé nőnie, hanem jóval korábban 2,1 (az un. reprodukciós szint) fölé és mindezt úgy, hogy a bevándorlási többlet ne csak papíron létezzen. (Ahogy legutóbbi cikkünkben írtuk, az IFP egy korábbi becslése szerint az ország lakossága a nagyarányú kivándorlás miatt reálisan kb. 300 ezer fővel kisebb a hivatalosan megadott 5,4 milliónál). A termékenység tartós és jelentős növekedésére alig akad példa a fejlett világban, jelenleg a helyzet az, hogy az Európai Unión belül a déli és keleti tagországokban, közöttük Szlovákiában elég alacsony (1. térkép). Emellett többnyire pont ezeket az országokat sújtja a legjobban a kivándorlás, legfőképp a fiatal, aktív lakosok külföldre távozása.

A teljes termékenységi mutató (egy anyára jutó átlagos gyerekszám) az EU és néhány környező ország régióiban (2015, NUTS-3-as, megyei szint)

Forrás: Eurostat