Ezért szűzkurvák az SNS képviselői

Nos, egy szlovákiai magyar színházkritikus közel 30 évvel ezelőtti szóbeli véleményét vagyok kénytelen idézni: „szarról nem tudok szépen beszélni”. (Mondjuk lehet, csak részemről álszentség lenne.) Úgyhogy aki nem csípi, ha egy szöveg picit vulgárisabb az egyházi ifjúsági tábor reggeli indulójánál, az ne is olvasson tovább.

Ezért szűzkurvák az SNS képviselői
Fotó: TASR

Dankóék Richter miniszter leváltása körüli prostitúciója kifejezetten útszéli volt. Hetekig élvezték, hogy a végsőkig (értsd: bizalmi szavazásig) zsarolhatják a kormányt. Holott tudták: nem buktatják meg azt maguk alól. Hiszen ha nem tudták volna, akkor totál dilettánsok lennének – s ez nem jelenti, hogy nem azok, csak éppen más indokkal… Danko veszteségeit ugyan korábban már summáztuk, de ő persze még képes volt tetézni ezeket.

A tegnapi sok órás illegetés végére mindenki számára világos, hogy az ország legmegbízhatatlanabb, legköpönyegforgatóbb koalíciós partnere. Sőt, tulajdonképpen jövőbeni koalíciós potenciálját sikerült azok szemében is a nulla közelébe csökkenteni, akik még hajlandók voltak ágyba bújni vele. Én Fico helyében adandó alkalommal megszabadulnék tőle. Fico pedig Fico helyében adandó alkalommal meg is fog tőle szabadulni…

Egy ilyen koalíció ugyanis nem a szerelemről szól, hanem érdekházasság, magyarul kurválkodás. Valami érdekében. Lehetőleg valami bocsánatos, mondjuk a gyerekek (a választók) érdekében. Amíg hasznot (ez a kormányprogram teljesítése) hajt, van közös ágy és asztal, ha már nincs haszna, jöhet a következő. A választók, a politikai program érdekében (reméljük mi, a választók).

Ha valakivel nem tud egy párt együtt élni és kormányozni, akkor nem teszi szét neki a lábát.

Nem mintha a belügyminiszter nem érdemelne menesztést és nem mintha nem gyűlne köpni való nyál a szánkba Richter, a baccalaureatus fokozat doktora elvtárs, látványától, de hát az érdekházasságban ilyen a szex: paplan alatt, sötétben és felöltözve, tisztára akár egy amcsi családi filmben – olyan elkerülhetetlen, de azért szexmentes.

Volt az a vulgáris vicc a nyolcvanas években: mi a különbség az Svédországba költözés és a Romániába költözés között? Ugyanaz, mint a baszás és a kibaszás között. Kb. ennyi a koalíció értelmének lényege. Amikor már kifejezetten csak kibasznak az emberrel, párttal, akkor vége lesz. Danko elment a végsőkig, ráadásul tét nélkül és nyilvánosan. Beillegette-riszálta a hátsóját a kormányba, de nem adott semmit. Mint amikor a szűz lányok fél seggig érő miniszoknyát húznak a vörös neccharisnyára és szopósra festik a szájukat, de a bugyijukon lógó hét lakat kulcsait lenyelték a randi előtt.

Sem Bugár, sem Fico nem hormontolulásos kamaszfiúcska már, hogy ez a szűzkurva stratégia hosszú távon működtesse a libidójukat. Ennek a „levét” az SNS még meg fogja inni.

S nem csupán a politikai pártok között, hanem a választók döntései által is, hiszen a legbunkóbbakat kivéve mindenki láthatja, az SNS-nek egyáltalán nem Richter és az erkölcs vagy a szakmaiság volt tegnap fontos, hanem a saját seggformája.

Ha Richterről lett volna szó, akkor nem tartózkodhatott volna, hanem becsülettel meg kellett volna szavazni a leváltását. Ha hű a koalícióhoz, akkor egyértelműen bizalmat kellett volna szavazni neki. Ez a sántakurvás, mindkét oldalra riszálás csak még nagyobb riheronggyá teszi az SNS-t elnököstül.

A szakmaiságról és a választók képviselőiről pedig már csak annyit, hogy Danko minisztere kirúgása óta a mai napig nem volt képes nemhogy normális és felkészült embert, hanem egyáltalában egy homo sapiens sapienst javasolni az oktatásügy élére. Szarik rá, mi van a tárcánál. Szarik a nemzet művelésére, ha már nincs stex, ami a nemzeti tangájában végezhetné. Pedig igaz, hogy bár az SNS-nek voltak már iskolaügyi miniszterei, és mindegyik utólag is megérdemelne egy (több) valagba billentést, de akkora káoszt, amekkorával most próbál araszolva és financiális lábujjhegyen elindulni egy tanév az SNS (és egyébként az egész kormány felelőtlensége és ignoranciája miatt), eddig még a legbárdolatlanabb, slotás-malíkovás SNS sem volt képes teremteni (pedig az volt ám az igazi minőségi kotlebizmus!). Hát most sikerült! Elvállalt egy melót, mint ByeAlex, alkalmatlan rá, mint ByeAlex, rinyál, mint xfucktorban a ByeAlex…  

Ismétlem (lásd a fenti linket):

El kéne már végre kezdeni dolgozni! Mert kizárólag akkor van ennek a threesome-nak racionális ÉRTELME. Ha már tisztesség és élvezet a politika sajnálatosan „hazai” felfogása okán nem lehet benne.