Az AfD és a „remigráció”: különös antifasiszta előadás Németországban

camera

1

Az AfD és a „remigráció”: különös antifasiszta előadás Németországban

Illusztráció -TASR 

Megosztás

Könnyebb az AfD betiltását követelni, mint azokkal a valós problémákkal érdemben szembenézni, amiket a jobbos populisták a maguk keresetlen módján felvetnek.

„Titkos terv Németország ellen” – ez volt a címe annak a darabnak, amit néhány napja mutattak be a még Bertolt Brecht által alapított neves színházban, a Berliner Ensemble-ban. Műfaját tekintve a színművet talán dramatizált tényfeltáró cikknek lehetne nevezni, hiszen nem más volt, mint a Correctiv c. német oknyomozó oldal legutóbbi, azonos című, nagy vihart kavart írásának felmondása – a színészek pedig maguk a lap újságírói voltak.

Ez tényleg dráma volt.

Bevallom, bár több mint negyven éve követem a német politikai életet, soha egyszer sem hallottam korábban erről a lapról, amelynek nárcisztikus munkatársai annyira el voltak telve önmaguk és produkciójuk jelentőségétől, hogy arra a publikálás mellett még színházban is fel akarták hívni a figyelmet. Holott ha megnézzük a cikket, és lehámozzuk róla a hangulati körítést, nem hogy jelentős társadalmi vihart vagy pláne színházi előadást nem ér meg, de egy kb. felére húzott terjedelmet is csak alig.

A téma persze hírértékű: a Correctiv joggal számolt be arról, hogy egy Potsdam melletti szállodában, privát keretben a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) néhány politikusa szélsőjobbos identitáriusokkal, pár neonácival, CDU-tagokkal és üzletemberekkel találkozott, hogy megvitassák: hogyan lehetne visszaküldeni minél több bevándorlót, menekülstátust kapott, sőt, német állampolgárságú migránst valahová, például valami „észak-afrikai mintaállamba”.

A tálalás azonban az volt, hogy itt valakik most hamarosan újra emberek millióit akarják „deportálni” Németországból. A lap nem átallotta azt az analógiát felállítani, hogy 1940-ben a nácik négymillió zsidót akartak Madagaszkárra deportálni, 1942-ben pedig Potsdamtól nem messze, a wannsee-i konferencián döntöttek az európai zsidóság kiirtásáról.

Az új tettesek természetesen csak az egyre erősödő AfD lehetne, elvileg, ha abszolút többséget kap a következő Bundestag-választáson, és még az alkotmányon, a német Alaptövényen is túlteszi magát. Németországban ugyanis annak a „masterplan”-nek, amit ezek az emberek elgondoltak, alkotmányos akadályai vannak. Leginkább annak, hogy egyes bevándorlóktól visszavonják a német állampolgárságot, és azután egyszerűen „remigrálják” őket valahová. Ilyesmi csak egész kivételes esetekben lehetséges, bármekkora gond is, valóban, hogy sok német állampolgárságú külföldinek nagyon problémás a jelenléte Németországban.

Természetesen csak véletlen egybeesés lehet, hogy a Correctiv épp akkor közölte írását (hét héttel a novemberi tanácskozás után, nem kapkodták el), amikor országszerte felpörgött az AfD betiltásáról szóló vita. Épp akkor jött ez az írás, amikor Németország amúgy is forrong, Scholz szocdem-zöld-liberális koalíciója inog, egyik kínos baki jön a másik után, a gazdák blokádot tartanak, a mozdonyvezetők sztrájkolnak, a társadalom egyre nagyobb része idegenkedik, fél a fentről rájuk erőltetett megoldásoktól. A tehetetlenségtől. A lecsúszástól.

Ezt a mainstream politikától és a mainstream pártoktól való egyre nagyobb ódzkodást természetesen a számok is visszaigazolják: az AfD országszerte, de főleg a kelet-német tartományokban látványosan erősödik. Ősszel három kelet-német tartományban lesz választás, ezekben mindenütt messze az AfD a befutó: Szászországban 34, Türingiában 31, Brandenburgban 28 százalékon áll a párt. Ez óriási blamázs, egyben jelentős aggodalom tárgya, százezrek tüntetnek napok óta az AfD ellen is – egyebek mellett épp a Correctiv cikke által is feltüzelve.

Véletlenül sem bagatellizálnám ennek az erős „völkische” beütéssel rendelkező, Moszkva-barát pártnak a ténykedését, ahogy a potsdami díszvendég, Martin Sellner osztrák identitárius aktivista visszataszító nézeteit sem – de hogy ezek az emberek akár éveken belül valamiféle bevándorlómentes, fajtiszta Németországot tudnának létrehozni, vagy hogy ők jelentenék most a fő veszélyt a német, ill. európai demokráciákra, az teljes nonszensz és aránytévesztés. Akkor is, ha az AfD régóta hirdeti ezt a fajta „remigrációt”.

Nem az AfD válaszaival, hanem a szélsőjobb és a populisták által keresetlen módon felvetett, de teljesen reálisan létező kérdésekkel kellene a demokratáknak szembenézniük – éspedig őszintén, polkorrekt nyelvezet, kényszeres jóemberkedés és mellébeszélés nélkül. A főként iszlám hátterű államokból érkező menekültek milliói jelentette problémahalmaz nem kizárólag a szélsőjobboldal ügye, hanem a liberális demokratáké is. Sőt, elsősorban az ő ügyük. A mi ügyünk.

A kritikátlanul jóváhagyott tömeges migráció az alapvető emberi jogokat, a női jogokat, a melegek jogait, a zsidók biztonságát fenyegeti Európában, sok a késelés, az iskolai zaklatás, a nők elleni erőszak, az antiszemita incidens, egyáltalán nem ördögtől való tehát azon gondolkodni, hogy a menekültek egy részétől el kell köszönni. Természetesen jogállami módon, kizárólag alkotmányos megoldások keretében.

Ezt tette a mostani „remigrációs” ügyben erősen felháborodott Scholz kancellár is, amikor októberben a Spiegelnek adott nagy interjújában közölte: „Fel kell gyorsítanunk a kitoloncolást (…) Végre tömegesen ki kell toloncolnunk azokat, akiknek nincs joguk Németországban maradni.” Scholz itt persze nem német állampolgárokra, csak az elutasított menedékkérőkre, meg más, illegálisan az országban tartózkodó migránsokra gondolt, de a felvetés „AfD-s” volt.

Akárcsak Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter, aki még a szervezett etnikai bűnözői csoportok (ezek főként libanoni meg török klánok) tagjait is kitoloncolná, ráadásul úgy, hogy még bírósági ítélet sem kéne hozzá. Vagy ott vannak a CDU vezette tartományok belügyminiszterei, akik egy tavalyi felvetésükben azt írták: „Meg kell vizsgálni, hogy a kettős állampolgárságú személyeket, akik bizonyíthatóan részt vesznek a szervezett bűnözésben, meg lehet-e fosztani német állampolgárságuktól.” Nahát, nyakunkon a fasizmus.

Vagy ott van a jelenlegi pénzügyminiszter, Christian Lindner, a liberális FDP elnöke, aki a Bildnek 2017-ben azt nyilatkozta: „A nyitott határok és a szabályok feladása nem liberális, hanem az ellenkezője. A szabadsághoz jogállamiság kell. (…) A menekültstátusz nem válhat automatikusan állandó tartózkodási státusszá. Az embereknek vissza kell térniük régi hazájukba, amint az ottani helyzet lehetővé teszi.” Még ilyet.

Szocdemek, konzervatívok és liberálisok, zöldek és jogvédők, újságírók és aktivisták, akik pontosan tudják, mekkora a baj, mégis a szélsőjobboldalt tartják a fő problémának (majd elfelejtettem, választások jönnek), ha viszont helyzet van, hallgatnak vagy csak felháborodnak. El se kell menniük a Berliner Ensemble-ba: ők maguk az antifasiszta színház. De lehet, hogy nagycirkusz.

A szerző újságíró, blogja: individualista.hu

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program