Fél évszázad telt el 1968 óta, amely "a lázadások és a gyakran meghiúsult remények éve volt"

1961 óta és főként 1964-ben az Egyesült Államok egyre nagyobb számú katonával igyekezett segítséget nyújtani a kommunista Észak-Vietnam által támogatott partizánmozgalom, a Vietkong támadásai ellen küzdő dél-vietnami rendszernek.

Január végén, holdújévkor a Vietkong és Észak-Vietnam megtámadott több száz dél-vietnami várost, közöttük Huét és Saigont. A váratlan offenzíva megfosztotta hitelétől Lyndon Johnson elnök kormányzatát, bizonyítva, hogy egy partizánmozgalom képes szembeszállni a hatalmas amerikai háborús erőfeszítésekkel.

Március végén Johnson bejelentette, hogy részlegesen leállítják az Észak-Vietnam elleni légitámadásokat. Májusban Párizsban megkezdődtek a tárgyalások. Ezzel megkezdődött egy hosszú amerikai kivonulási folyamat, amely 1976-ban Vietnam újraegyesítésével ért véget az északiak irányítása alatt.

A hatvanas évek közepén a vietnami háború elítélése az US Go Home! (Menj haza, Amerika!) jelszót skandáló tiltakozó diákok közös álláspontja az amerikai campusokon és az európai egyetemeken.

1968-ban a tiltakozó mozgalom globálisabb méreteket öltött: a kapitalizmus klasszikus bírálatához – amelyet gyakran kísért a kommunista Kína iránti elragadtatás -, újabb követelések csatlakoztak: a szexuális szabadság, a feminizmus és a környezetvédelem. A mozgalom Olaszországot, Törökországot és Japánt érintette.

Németországban a Rudi Dutschke, a baloldali diákszervezet, az SDS vezetője elleni április 11-i gyilkossági kísérlet miatt zavargások törtek ki Berlinben, majd tucatnyi más német városban.

Franciaországban a Párizs melletti Nanterre egyetemét, az agitáció fellegvárát áprilisban bezárták, de a zavargások felkelésbe torkolltak a fővárosban 11-re virradóra. Két nappal később a lázadáshoz a munkások is csatlakoztak, és több héten át általános sztrájk bénította meg az országot.

Charles de Gaulle tábornok, francia köztársasági elnök, akit egy időre megzavart a lázadás, május 30-án feloszlatta a nemzetgyűlést, hívei pedig még aznap hatalmas tüntetést szerveztek, és megnyerték a júniusi parlamenti választásokat.

A lázadás szele nemcsak nem csak a nyugatot csapta meg. Csehszlovákiában a kommunista párt élére januárban kinevezett Alexander Dubček sajátos kísérletet tett az "emberarcú szocializmus" bevezetésére, és liberalizálta a rendszert.

Lengyelországban is "tavasz" volt márciusban, amely a kommunista rendszer által sokáig elnyomott diákság lázadásában nyilvánult meg. Miután több diákvezér zsidó volt, a hatalom antiszemita kampányba kezdett, amelynek következtében több ezren emigráltak az országból.

A diáklázadások Mexikót is elérték. Október másodikán a rendvédelmi erők fiatal tüntetőket (hivatalos adatok szerint 33-at, külföldi szemtanúk szerint 200-300-at) öltek meg Mexikóvárosban. A hatalom rendet akart rakni a mexikói fővárosban október 12-én kezdődő olimpia előtt, de ide is elért a lázadások szele: két afroamerikai olimpiai érmes, Tommie Smith és John Carlos felemelt ököllel állt fel az emelvényre, hogy tiltakozzon az afroamerikai közösséggel szembeni egyesült államokbeli bánásmód ellen.

Az 1968-as esztendő tragikusnak bizonyult az Egyesült Államokban a faji megkülönböztetés ellen küzdők számára: április 4-én a Tennessee állambeli Memphisben egy fehér fajgyűlölő meggyilkolta az 1964-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Martin Luther King afroamerikai lelkészt, polgárjogi harcost. A gyilkosság után zavargások törtek ki több amerikai nagyvárosban, így Washingtonban is.

Egy másik gyilkosság is történt az Egyesült Államokban: június 5-én Los Angelesben a demokrata párt elnökjelölt-választó gyűlésén aratott győzelme után egy palesztin közvetlen közelről agyonlőtte Robert F. Kennedyt, az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy öccsét.

Ezen a nyáron a nigériai szakadár Biafra tartományban éhínségtől haldokló gyermekekről készült felvételek rázták meg a világot. A konfliktusnak és főként a központi hatalom ellen elrendelt blokádnak több mint egymillió halálos áldozata volt, túlnyomó többségük az éhezésbe és betegségekbe halt bele 1967 és 1969 között. Néhány francia orvosnak a helyszínen végzett munkájával kezdődött meg az újfajta humanitárius segítségnyújtás az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet 1971-ben történt megalapításával.

MTI/para